Rachel Hammersley
A köztársasági kormányzás természete és érdemei régóta vitatott kérdés. Ez igaz mind a köztársaságként kormányzott országokra, mint például az Egyesült Államokra, mind pedig azokra, amelyek nem azok, beleértve az Egyesült Királyságot. Az előbbiekben a viták középpontjában általában az áll, hogy a jelenlegi gyakorlat összhangban van-e az eredeti szándékkal, vagy a jelenlegi problémák megoldhatók-e a korábbi gyakorlatra való visszautalással. Az Egyesült Királyságban a köztársasági kormányzás előnyeit általában a monarchiával kapcsolatos botrányokra reagálva vetik fel, egyesek szerint az Egyesült Királyságnak jobb lenne köztársaságként.
Ezeket a vitákat bonyolítja az a tény, hogy a “köztársaság” fogalma kontextusonként változik. Ha valaki például az Egyesült Államokban vagy Írországban “republikánusnak” vallja magát, az más jelentéssel bír, mintha ezt Franciaországban tenné. További bonyodalmakat okoz, hogy a múltban a köztársasági kormányzásnak legalább két, egymástól jelentősen eltérő meghatározása létezett, és mindkettő befolyásolja a mai értelmezést. Marcus Tullius Cicero De republica című művének fennmaradt töredékeiben tükröződő régebbi értelmezés szerint a köztársasági kormányzás lényegében a közjót szolgáló kormányzás. A köztársaság akkor “létezik igazán”, “ha ügyeit jól és igazságosan intézi, akár egyetlen király, akár néhány arisztokrata, akár a nép egésze” (Cicero, A nemzetközösségről és a törvényekről, szerk. és ford. James E. G. Zetzel, Cambridge, 1999, 59. o.). Ilyen értelemben még az Egyesült Királyság is köztársaságnak tűnhet, mivel a politikákat mindig úgy mutatják be, mint amelyek a közérdeket szolgálják; minden olyan kísérletet, amely nyíltan magánérdekeket szolgáló politikát kíván előmozdítani, legyen az a királynő vagy bárki más érdeke, megtámadnának és elutasítanának.
A reneszánsz idején kezdett kialakulni egy alternatív felfogás, amely közelebb áll a jelenleg uralkodó értelmezéshez. E felfogás szerint a valódi köztársasági kormányzásnak a nép akaratán kell alapulnia, ami a nem választási monarchia minden formájának és minden örökletes politikai kiváltságnak az elutasítását vonta maga után. Ezt a megközelítést az angliai királygyilkosság hívei vették át, amely I. Károly uralkodásának végét és az angol köztársaság időszakának kezdetét jelentette. John Milton és Marchamont Nedham is amellett érvelt, hogy a szabadságot csak a monarchia betiltásával lehet megőrizni.
Ez a felfogás képezi a köztársaságok és monarchiák közötti modern megkülönböztetés alapját, de feltűnő, hogy milyen sokáig tartott, amíg szilárdan rögzült. Jean-Jacques Rousseau több mint egy évszázaddal az angol köztársaság létrejötte után írva, Jean-Jacques Rousseau definíciója jobban megfelelt Cicero felfogásának: “Ezért a “köztársaság” nevet adom minden olyan államnak, amelyet törvények irányítanak, függetlenül attól, hogy milyen a közigazgatás formája: mert csak ilyen esetben a közérdek az irányadó”. Egy lábjegyzetben megerősítette, hogy “Ilyen esetben még a monarchia is köztársaság” (Jean-Jacques Rousseau, A társadalmi szerződés és más késői politikai írások, szerk. és ford. Victor Gourevitch, Cambridge, 1997, 67. o.). Az amerikai és a francia forradalom volt az, amely nagymértékben bebetonozta a köztársasági kormányzás újabb felfogása felé való elmozdulást, de még ezután is felfedezhetők a régebbi felfogás nyomai. Például a brit alkotmányt továbbra is köztársaságként mutatták be ezekben a kifejezésekben. Charles James Fox 1790-ben kijelentette, hogy “alkotmányunk a szó igaz értelmében köztársaság volt; a nép javára alapított monarchia volt”. Száz évvel később H. G. Wells a brit rendszert “koronás köztársaságként” jellemezte (Frank Prochaska, The Republic of Britain, 1760-2000, London, 2000, xvi. o.). Ezenkívül sem az az elképzelés, hogy a köztársasági kormányzatnak a közjó érdekében kell működnie, sem az az állítás nem tűnt el, hogy az uralkodókat aszerint lehet megítélni, hogy ezt megteszik-e vagy sem.
A republikanizmus tehát összetett politikai fogalom, hosszú történelemmel. És mégis éppen az alkalmazkodóképessége az, ami az évszázadok során megőrizte aktualitását. Hamarosan megjelenő Polity-könyvem részletesen vizsgálja e fogalom történetét. Ennek a történelemnek a megértése nemcsak jelenlegi politikai helyzetünk jobb megítélését biztosítja számunkra, hanem olyan gondolatok gazdag tárházát is, amelyek forrásként szolgálhatnak a huszonegyedik század sürgető politikai problémáinak megoldásában.
Rachel Hammersley a Newcastle-i Egyetem szellemtörténetének vezető lektora. Republicanism című könyve szeptember 25-től kapható Európában és november 20-tól Észak-Amerikában.