Extrapiramidális mellékhatások és tardív diszkinézia. Felismerné őket, ha látná?
A gasztroenterológiában gyakran alkalmazott antiemetikus, görcsoldó és prokinetikus gyógyszerek neuroleptikumok, egy gyógyszercsoport, amelybe a skizofrénia kezelésére használt antipszichotikumok is tartoznak.
Ezek a gyógyszerek súlyos és potenciálisan maradandó mellékhatásokat képesek okozni. A neuroleptikumok mellékhatásainak megnyilvánulása a drámai és legyengítő mellékhatásoktól a nagyon finomig terjedhet. Ismételten bebizonyosodott, hogy ezek a mellékhatások gyakran felismeretlenek maradnak.
A prokinetikumokat, antiemetikumokat és görcsoldókat felíró orvosoknak fel kell tudni ismerniük ezeket a mellékhatásokat. A leggyakoribb mozgásszervi mellékhatások teljes leírását és a megfelelő orvosi szakkifejezést forráslistaként mellékeljük a szakemberek és a betegek számára.
HÁTTÉR
Minden olyan gyógyszer, amely képes extra piramidális mellékhatásokat (EPS) és tardív diszkinéziát (TD) okozni, definíció szerint neuroleptikum, latinul “megragadja az idegsejtet”. Széles körben feltételezik, hogy csak a pszichiátriai rendellenességekkel, például skizofréniával kezelt betegek vannak kitéve a neuroleptikus mellékhatások kockázatának, pedig számos gasztroenterológiai gyógyszer mellékhatásprofilja megegyezik a Thorazine-éval. Az ezeket a gyógyszereket szedő betegeket gondosan figyelemmel kell kísérni a potenciálisan visszafordíthatatlan mellékhatások megelőzése érdekében.
A pszichiátereket régóta képzik az EPS és a TD jeleinek és tüneteinek felismerésére, és számos orvosképzés irányul rájuk, mégis jól dokumentált, hogy gyakran nem veszik észre a tüneteket. Egyes vizsgálatok szerint a területen dolgozó szakértők kétszer annyi tardív esetet vesznek észre, mint a frissen képzett pszichiáterek.
A legtöbb más orvost soha nem képezték ki az EPS és a TD sokféle megnyilvánulásának felismerésére. Ezeket az állapotokat különösen nehéz lehet felismerni gyermekeknél, még a speciális képzéssel rendelkezők számára is.
A neuroleptikus gyógyszerek és a mozgászavarok közötti kapcsolat rendkívül összetett és zavaros. Egy neuroleptikum okozhat mozgási tüneteket egy betegnél, de ugyanez a gyógyszer átmenetileg elnyomhatja a tüneteket vagy késleltetheti a tünetek megjelenését ugyanannál a betegnél. A tünetek gyakran a gyógyszer megvonása során jelentkeznek először. A mozgási tünetek spontán is jelentkezhetnek, de gyakran egyértelműen gyógyszeres kezelés váltja ki őket. A maradandó mozgászavarok elkerülésének legjobb módja a neuroleptikumok nagyon óvatos alkalmazása és a betegek szoros megfigyelése a kialakuló tünetek tekintetében.
TERMINOLÓGIA
A mozgászavaroknak két fő osztályozása van, a disztóniák és a diszkinéziák. A tünetek megjelenésének osztályozására szintén két időkeretet használnak. A disztóniák az egyes izmok vagy izomcsoportok görcsei. Ezek lehetnek tartósak vagy szakaszosak, hirtelen vagy lassúak, fájdalmasak vagy fájdalommentesek. A test bármely akaratlagos izmát érinthetik, beleértve a hangszalagok izmait is. A dystoniák mozdulatai nagyon bizarrnak és szándékosnak tűnhetnek, de önkéntelenek.
A diszkinéziák különböző típusú önkéntelen, gyakran hiperkinetikus mozgások, amelyeknek nincs céljuk, és amelyeket a beteg nem tud teljesen kontrollálni. Egyesek véletlenszerűek, mások ritmikusak, a legtöbbjük nagyon furcsán néz ki és szociálisan megbélyegző.
Ezek befolyásolhatják a mozgás megindításának vagy leállításának képességét, mint a Parkinson-kórban. Befolyásolhatják egy ízület sima mozgását, ami rángatózó artikulációt eredményez. Egy végtag hirtelen és látszólag erőszakos mozgása gyakori, akárcsak bármely testrész forgása. A tikek és az önkéntelen vokalizációk a diszkinéziákhoz kapcsolódnak.
Az extrapriramidális mellékhatások (EPS) a neuroleptikummal történő kezelés korai szakaszában kezdődő mozgásszervi mellékhatásokat írja le. A korán kezdődő tünetek általában gyorsan és teljesen megszűnnek, amikor a beteget leszoktatják a vétkes gyógyszer(ek)ről. A szó az agy egy bizonyos, a mozgást finomító és moduláló részéből eredő tünetekre utal.
A tardív diszkinézia/dystonia (TD) egyszerűen az ugyanezen EPS mozgásszervi mellékhatások késői megjelenését jelenti.
Megjelenhetnek hónapokig tartó problémamentes kezelés után, vagy a dózis csökkentésével vagy a gyógyszer kivonásával kezdődhetnek. A tünetek általában röviddel a gyógyszer megvonása után jelentkeznek, bár hónapokkal később is megjelenhetnek. A korábbi, a megvonást követő három hónapos határértéket mostanában megkérdőjelezik.
A kései reakciók gyorsan megszűnhetnek, de ezek a késői reakciók nagyobb valószínűséggel tartósak vagy maradandóak.
A hat-tizenkét hónapig fennálló tüneteket tartósnak tekintik, bár több év alatt kissé csökkenhetnek. A maszkolás a gyógyszer azon képességének leírására használt kifejezés, hogy elfedje az általa kiváltott toxikus tüneteket.
EPIDEMIOLÓGIA
A skizofrénia miatt neuroleptikumokat szedő betegek mozgási tüneteinek vizsgálatai 0,5%-tól közel 70%-ig terjedő előfordulási arányokat mutatnak. A publikált előfordulási arányok e széles skáláját vizsgáló tanulmányok azt mutatják, hogy az eltérések nagy valószínűséggel a megfigyelő készségének köszönhetőek. A gasztrointesztinális betegségek kezelésében alkalmazott motilitás- és görcsoldó gyógyszerek által okozott mozgászavarokat széles körben ritkának tartják.
Ez a feltételezés valószínűleg veszélyes és pontatlan. Különösen a metaklopramiddal végzett kisebb vizsgálatok a betegek akár 30%-ánál EPS-t és TD-t mutattak ki. Tekintettel a TD pusztító és potenciálisan maradandó jellegére, rendkívüli gondossággal kell eljárni, hogy neuroleptikumokat csak akkor alkalmazzunk, ha feltétlenül szükséges, és csak a lehető legkisebb dózisban.
RIZIKÓTÉNYEZŐK
A legtöbb kockázatértékelő vizsgálatot az EPS és TD vonatkozásában skizofréniában szenvedő betegeken végezték. Ezeknél a betegeknél a TD összefügg az idősebb életkorral, a nagyobb gyógyszeradagokkal és a hosszabb kezelési időtartamokkal; azaz a teljes expozícióval. Úgy tűnik, hogy a nőknél is nagyobb a kockázat.
A neuroleptikus mellékhatások kiváltására alkalmas további gyógyszerekkel való egyidejű kezelés valószínűleg növeli az EPS és a TD kockázatát. Ez magában foglalja mind a hagyományos antipszichotikumokat, mind az újabb, “atipikus” antipszichotikumokat, amelyek még mindig hordoznak némi kockázatot. Az olyan gyakori anyagok, mint az alkohol és a megfázás elleni gyógyszerek is rendelkeznek némi TD és EPS kockázattal. Óvatosságra van szükség a görcsoldókat, antihisztaminokat, barbiturátokat vagy antidepresszánsokat szedő betegek esetében is, mivel ezekben a kategóriákban néhány gyógyszer esetében nagy az EPS és a TD kockázata.
A mögöttes “lágy neurológiai” tényezők vagy a mentális retardáció jelentős kockázati tényezők a TD kialakulásában.
Sok szakértő figyelmeztet arra, hogy évente néhányszor gyógyszermentes időszakokra való leépítés szükséges annak megállapításához, hogy a betegnek vannak-e “rejtett” tünetei, amelyeket a gyógyszer folyamatos használata elfed. Más szakértők úgy vélik, hogy ez a “gyógyszerszünetekre” való ki- és bekapcsolás tardív reakciót idézhet elő, és további kockázati tényezőt jelent.
Neuroleptikumok mellékhatásainak felismerése
A mozgásszervi tünetek lehetnek olyan finomak, hogy a mozgásszervi zavarokra szakosodott pszichiáter vagy neurológus lehet az egyetlen szakértő, aki észreveszi őket. Sok szerencsétlen betegnél azonban a tünetek már háztömbökről láthatóak.
A mozgási tünetek általában nincsenek jelen alvás közben, stressz hatására súlyosbodhatnak, és a betegek gyakran intenzív koncentrációval rövid időre el tudják nyomni ezeket a tüneteket. A mozgási tünetek a nap folyamán egyenletesen jelen lehetnek, vagy napszakos mintázatúak.
Egyes specifikus mozgási tünetek nyugalomban zavaróbbak, és akaratlagos mozgás közben enyhülnek. Más specifikus tünetek csak az akaratlagos mozgás során jelentenek problémát.
A mozgási tünetek idővel erősödhetnek és csökkenhetnek, és a klinikai környezetben a tünet kiváltásához szándékos provokációra lehet szükség. Ez általában úgy történik, hogy a páciens figyelmét beszélgetéssel elterelik, vagy arra kérik, hogy olyan mentális feladatot végezzen, mint például a matematika, amely intenzív koncentrációt igényel.
A nyelvi és arctünetek gyakran elsőként jelennek meg, és az alapos neurológiai vizsgálat magában foglalja a nyelv gondos megfigyelését a szájban és a kiálló nyelvre vonatkozóan. Az EPS és a TD olyan rendellenességeket utánozhat, mint a Parkinson-kór, a Tourette-szindróma, a Huntington-kór, a tik, az agyi bénulás, a stroke és a hiperaktivitás.
Azokat gyakran összetévesztik pszichiátriai zavarokkal, és a betegeket elkerülhetik. A dystonia epizódjai során ellentétes izmok, amelyeknek el kellene lazulniuk, összehúzódnak. Ez torznak tűnő végtagot eredményezhet. Az egyik leggyakoribb megnyilvánulás a boka, amely kicsavarodik és nem bírja a súlyt. Egyes esetekben olyan izomcsoportok is bekapcsolódnak, amelyeknek nem kellene részt venniük a megkísérelt tevékenységben. Az eredmény lehet olyan váll, amely járás közben hevesen leng, vagy egy egész kar és váll, amely begörcsöl és eltorzul, miközben a kéz tollat tart. Bizonyos esetekben az ellenkező kéz/kar/váll is torzulhat perverz szimpátiával.
Egyes betegek furcsa trükköket találnak, amelyek rövidre zárhatják a disztóniát vagy diszkinéziát. Például néhány torticollisban szenvedő beteg úgy találja, hogy az állkapocs megsimogatása vagy a tarkó megérintése megállítja az izomgörcsöket. Egy esetleírás leír egy súlyos járászavarban szenvedő beteget, aki úgy találta, hogy egy kis tárgy kézről kézre dobálása lehetővé tette számára a normálisabb járást. Emiatt a betegeket meg kell kérdezni bármilyen furcsa manírról.
A gasztroenterológiában alkalmazott neuroleptikumok a mozgászavarok okozásán kívül számos más tünetet is képesek okozni, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak automatikusan a gyógyszerhez: nyálfolyás, vegetatív instabilitás, depresszió, kognitív lassulás, zavartság, lapos affektus, izgatottság, nyugtalanság, ingerlékenység, fejfájás, gondolkodás zavarai, memóriaváltozások, megváltozott érzékelések vagy észlelések, szókeresési problémák és sok más.
Lokalizált tünetek
Nyak/gerinc tünetei
Az ehhez társuló mozgási tünetek
A nyak (cervikális) izomgörcsök, amelyek a fejet oldalra (torticollis), előre és lefelé (antecollis) vagy felfelé (retrocollis) húzzák, gyakran fájdalmasak. Ritkán előfordul a derékban történő szélsőséges behajlás (Pisa-szindróma vagy pleurothotonus). A hát meggörbülésének legszélsőségesebb formája az egész testet felemelheti az ágyról, kivéve a tarkót és a sarkakat (opisthotonus). A medence ringatózása vagy forgása (axiális hiperkinézia) önstimuláló vagy szexuális jellegűnek tűnhet. A jacknifing a derékban való hirtelen meghajlásra utal.
Galadás/járászavar
Az ehhez társuló mozgási tünetek
A rendezetlen járás (ataxia) lehet olyan finom, mint egy időnként begördülő láb, vagy olyan drámai és abszurd, mint egy Monty Python-szám. A beteg esetlennek, botladozónak, toporgónak vagy részegnek tűnhet. A tardív parkinsonizmusra jellemző a járás elindulásának képtelensége, mintha a padlóhoz ragadt volna, majd a megállásra való képtelenség, vagy a csoszogó járás.
Orális arctünetek
Az ehhez társuló mozgási tünetek
Orális-mandibuláris/bukális-nyelvi tünetek közé tartoznak a rágó mozdulatok (néha “Wrigley-jelnek” nevezik), az orr ráncolásával járó harapdálás (“Nyúl-szindróma”), a nyelvnek az arcban való tapintása (“Bon Bon-jel”), grimaszolás, duzzogás és ismétlődő nyelés. Az állkapocs kinyílhat vagy bezáródhat, illetve záródhat (trizmus/lockjaw), ami megnehezíti az étkezést. A nyelv gyorsan kiállhat (“légyfogó”) vagy petyhüdten lóghat (tónusos). A beteg szopó/csókoló/csattogó/klikkelő hangokat adhat ki. A beteg megharaphatja saját arcát vagy nyelvét. A szemöldök felemelkedhet (“Spock-szemöldök”) vagy leereszkedhet, amitől a beteg gőgösnek vagy dühösnek tűnik. Az alsó arcra korlátozódó tüneteket Miege-szindrómának is nevezhetjük. A fogcsikorgatás (bruxizmus) alvás közben is előfordulhat. Egyes tünetek az ajkak érintésével vagy más trükkökkel megszakíthatók. Egyes tardív parkinsonizmusban szenvedő betegeknél hiányzik az arckifejezés (maszkszerű arckifejezés), és előfordulhat, hogy nyáladzik.
Az ujjmozgások
A mozgáshoz kapcsolódó tünetek
Az ujjmozgások gyakran hasonlítanak a “léggitározáshoz”, a “légzongorázáshoz” vagy egy bizonyos, “tejeslányfogásnak” nevezett mozdulathoz. Az írógörcs az egész kéz vagy kar súlyos görcse. Az ellenkező kar is begörcsölhet. Ez több mint fáradtság, és az írástól eltérő finommotoros tevékenységek is kiválthatják. A “pillegörgető” ujjmozdulatok (a hüvelykujj és az ujjak dörzsölése a “pénzt” jelentő gesztushoz hasonló mozdulattal) gyakrabban fordulnak elő gyógyszer okozta Parkinsonizmusban.
A végtagok tünetei
A mozgáshoz társuló tünetek
A teljes végtagot érintő lankadó mozgások harciasnak tűnhetnek, mint egy ütés vagy karate rúgás (ballizmus), vagy úgy tűnhetnek, mintha felemelnénk a kezünket, hogy feltegyünk egy kérdést. Ez egyike azon kevés mozgásoknak, amelyek alvás közben is előfordulnak. Néhány tardív parkinsonizmusban szenvedő betegnél a végtagok mozgása rángatózó és racsnis jellegű (fogaskerék-merevség).
Szemtünetek
A mozgáshoz társuló tünetek
A mindkét szemhéj pislogása (blepharospasmus) olyan súlyos lehet, hogy a beteg törvényszerűen megvakul. A szemek bármely irányba foroghatnak (oculogyricus krízis).
Vokalizáció, légzés, nyelés
Az ehhez társuló mozgási tünetek
Vokális tikok, mint a morgás, torokköszörülés, káromkodás (koprolália) és szavak vagy hangok visszhangzása (echolália) lehetséges. A hangszalagok görcsölhetnek (diszfónia), ami a hangot szaggatottá, rekedtté, lihegővé teszi, vagy belégzéskor rekedt hangot okozhat (stridor). A hangszalagok összeszorulhatnak (gégegörcs/obstruktív apnoe/dysepnoe). A beszéd elmosódott lehet (diszartria) vagy olyan minőségű, amely általában agykárosodáshoz társul (bulbáris). A nyelés koordinálatlan lehet (diszfágia).
MONITORING MOVEMENT SYMPTOMS
Az Abnormal Involuntary Movement Scale, (AIMS) online elérhető, és egy gyors és szisztematikus módszert biztosít a különböző gyakori mozgási tünetek értékelésére. Ez a skála nem alkalmas a mozgászavarok számos típusának megkülönböztetésére, és nem képes megkülönböztetni a gyógyszer okozta tüneteket a spontán tünetektől. Számos más skálát is gyakran használnak, és ezek előnyeinek és megfelelő használatának teljes körű tárgyalása megtalálható a “Assessment of drug-related movement disorders in schizophrenia” című könyvben. Mivel a különböző tünetcsoportok különböző kezelést javasolhatnak, kívánatos lehet egy mozgásspecialista által végzett teljes körű vizsgálat.
KEZELÉS
A kezelés során korán jelentkező mozgásszervi mellékhatások (EPS) kezelése általában a gyógyszer lassú megvonásával vagy az adag csökkentésével történik.
Ha a gyógyszert súlyos pszichiátriai betegség, például skizofrénia kezelésére alkalmazzák, a gyógyszer megvonása nem biztos, hogy kivitelezhető. Az antikolinerg gyógyszerek segíthetnek az EPS-ben, de általában nem. Béta-blokkolókkal is próbálkoztak már.
A későn jelentkező (TD) mozgásos tünetek és szindrómák kezelése sokkal összetettebb lehet. A gyógyszer megvonása nagyon lassan történhet, és a tüneteket ellensúlyozó gyógyszereket lehet kipróbálni. Sajnos az antikolierg gyógyszerek általában nem segítenek annyira a késői tüneteknél, és esetenként paradox súlyosbodást okozhatnak. Hasznos lehet a mozgásszervi rendellenességekkel foglalkozó szakemberrel való konzultáció, és összetett esetekben beutalásra lehet szükség.
A TD tüneteinek csökkentésére alkalmazható gyógyszerek hosszú listája bizonyítja e iatrogén betegség kezelésének nehézségét. A TD számos esete nem reagál jól a jelenleg rendelkezésre álló kezelésekre, és számos új kezelést vizsgálnak, beleértve a szabadgyök-fosztóként ható vitaminokat is. Az E-vitamin és a B6-vitamin egyaránt előnyösnek bizonyult a TD kialakulásának megelőzésében, bár a betegség kialakulása után nem bizonyultak hatásosnak a betegség kezelésében.
Kutatások folynak az elágazó láncú aminosavak alkalmazásával kapcsolatban.
GYermekkori megfontolások:
A mozgásszervi mellékhatások felismerése gyermekeknél különösen problematikus. A csecsemőknél nagyobb valószínűséggel fordulnak elő bokszoló karmozgások, ciklikus lábmozgások vagy generalizált hipertónia, amelyek mind szokatlanok felnőtteknél.
A járászavar nem biztos, hogy nyilvánvaló egy olyan gyermeknél, aki még csak most tanul járni. A motoros nyugtalanság egy óvodáskorú gyermeknél úgy nézhet ki, mint a vizelési inger. A korán kezdődő EPS vagy TD agyi bénulásnak tűnhet. Hogyan lehet megkülönböztetni a dystonia okozta harapdálást a dühkitöréstől?
A csecsemő hát- és nyakgörbületének oka lehet fájdalom, csecsemőkori görcs, roham, savas reflux okozta Sandifer-szindróma vagy dystonia. A végleges diagnózis felállításához gyermekgyógyászati mozgászavarokkal foglalkozó szakembernek kell megvizsgálnia a gyermeket.
A neuroleptikumok nem mozgásszervi mellékhatásait szintén nehezebb felismerni gyermekeknél. A kisgyermekek nem tudják elmondani, hogy fáj a fejük, hogy memóriazavaruk van, hogy az érzékeik nem működnek megfelelően, vagy hogy hangulatváltozásban szenvednek. Hogyan lehet megkülönböztetni a pubertáskori hormonális változásokat a neuroleptikum okozta prolaktin ingadozás miatti hormonális változásoktól (gyncomastia, amenorrhoea)? Hogyan különbözteti meg a gyógyszer okozta izomfájdalmat (arthralgia) a kezelt betegség okozta fájdalomtól? Hogyan ismeri fel a pszichózist, a demenciát vagy akár az alvászavart egy csecsemőnél?
A “normális” tartományon belül a fejlődési szintek széles skálája létezik, ami megnehezíti a finom hiányosságok felismerését. Egy szerző (Anderson) nemrégiben találkozott egy kisgyermekkel, akiről azt hitték, hogy mélyen visszamaradott, miközben metaklopramidot kapott. “Megoldhatatlan rohamai” a megvonást követő napon megszűntek, és több hónapos intenzív terápia után járni és beszélni kezdett (személyes kommunikáció a szülőkkel és az orvossal).
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a gyermekek sok gyógyszert különbözőképpen metabolizálnak. A gyermekeknél fejletlen a vér-agy gát, ami érzékenyebbé teheti őket a központi idegrendszeri érintettségre ott, ahol felnőtteknél nem várható. Úgy tűnik, hogy az akut betegségben vagy dehidratációban szenvedő gyermekek további kockázatnak vannak kitéve a dystoniák szempontjából.
Sok gyakori gyógyszer súlyosbíthatja a neuroleptikus mellékhatásokat. Ezenkívül egyes gyógyszerek gyermekgyógyászati készítményei alkoholt tartalmaznak, ami súlyosbíthatja vagy előidézheti a mozgási tüneteket és számos más mellékhatást.
Különös aggodalomra ad okot a gyermekgyógyászati ranitidinben lévő alkohol. A ranitidin egyik mellékhatása az alkohol normál kiürülésének zavarása, amely tízszeresére növelheti az alkohol hatását.
A gyermekeknél és az időseknél elismert, hogy a pszichiátriai betegségek kezelésére használt neuroleptikumoknál az EPS és a TD további kockázatának vannak kitéve. Ésszerűen feltételezhető, hogy fokozott kockázatnak vannak kitéve, ha a neuroleptikumokat gasztrointesztinális betegségekre alkalmazzák. A felismerés hiánya azt jelenti, hogy a mellékhatások ritkaságára vonatkozó becslések gyanúsak. Néhány gyermekgasztroenterológus éppen ezért már nem alkalmaz neuroleptikumokat.
LEGÁLIS FIGYELMEZTETÉSEK
Sok pert indítottak TD-t tapasztaló betegek. A Journal of the American Academy of Psychiatry and the Law és a Journal of Clinical Psychiatry is közölt áttekintő cikkeket a számos felmerült jogi kérdésről. A “Tardive Dyskinesia: Tremors in Law and Medicine” című szakfolyóirat szerint a legtöbb perben műhibára hivatkoztak, de voltak olyan perek is, amelyekben az írásbeli beleegyezés elmulasztását, a szabálysértések megsértését, az ellenőrzés elmulasztását, a nem megfelelő megnyugtatást, hogy a TD/EPS tünetek nem a gyógyszerekkel kapcsolatosak, az ellátási standardok be nem tartását, a neurológushoz irányítás elmulasztását, a termékfelelősséget stb. állították.
Intézményesített pszichiátriai betegek polgári jogok megsértésére hivatkozva indítottak pereket. Ezt a cikket egy igazságügyi pszichiáter és egy ügyvéd közösen írta. Tucatnyi egyedi ügy körülményeit, érveit és ítéleteit foglalja össze, és online elérhető. A “Update on Legal Issues Associated with Tardive Dyskinesia”, a Journal of Clinical Psychiatry Supplement TD-ről szóló része a neuroleptikumok használatának történetét tartalmazza, és inkább orvosilag orientált. Az orvosok számára érthető nyelven magyarázza el az olyan fogalmakat, mint például az elévülési idő valószínűsíthető kezdetének meghatározása.
Gyakorlati útmutatást ad azoknak az orvosoknak, akik el akarják kerülni a pereket. A szerző kifejti, hogy “az ok-okozati összefüggés meghatározásakor a törvényt jobban érdekli az a szalmaszál, amely eltört a teve hátán, mint a már a hátán felhalmozott összes szalmaszál”. Idéz egy 1984-es cikkből: “A tardív diszkinéziával kapcsolatos perek közelgő áradata megkezdődött. Úgy gondolom, hogy hatalmas ügyhátralék van, amely még évekig gyötörni fog bennünket”. Arra is figyelmeztet, hogy az inga abba az irányba lendül, hogy minden mozgászavart megpróbálnak a neuroleptikumokkal kapcsolatba hozni.
Tény, hogy most már vannak csoportos keresetek olyan betegek számára, akik metaklopramidot szedtek és károsodtak.
Általános tünetek
Akathisia
A nyugtalanság belső érzése, amely a beteget lépkedésre, menetelésre, téblábolásra vagy tekergésre készteti, bár egyes betegek képesek nyugodtan ülni. Csecsemőknél ez inkább légbokszolásnak vagy légbiciklizésnek tűnik. A nyugtalanság álmatlanságként is jelentkezhet. Kellemetlen belső rezgésként is érzékelhető. A betegek az akatéziát szorongásnak nevezhetik.
Chorea/choreikus
Táncszerű mozgások bármely testrész vagy az egész test táncszerű mozgása.
Myoclonus/ myoclonus
Önkéntelen mozdulatok, amelyek hirtelen és erőszakosnak tűnnek, mintha villámcsapás érte volna őket, vagy mintha láthatatlan támadó ütötte volna meg őket.
Tic
A Gilles de la Tourette-szindróma gyógyszerekkel kiváltható.
Vermikuláris/ atheoid
Minden testrész vagy az egész test féregszerű vonagló mozgása.
Bradikinézia
Az akaratlagos mozgások lelassulása (bradikinézia) bármely testrészt vagy az egész testet érintheti. Ritka esetekben a mozgás teljes hiánya (akinézia) is előfordulhat.
Resting Tremor
A nyugalmi állapotban lévő végtag vagy a nyelv remegése, amely szándékos mozdulatok során hajlamos alábbhagyni. Az alkohol okozta remegés ellentéte, amely szándékos mozgás közben rosszabbodik.
Neuroleptikus malignus szindróma
Az antipszichotikumok legveszélyesebb mellékhatása a neuroleptikus malignus szindróma. Ezt a szindróma potenciálisan halálos reakciót “ólomcsőmerevség”, magas láz, kiszáradás, izzadás, emelkedett vérnyomás, gyors szívverés és légzés, izgatottság, emelkedett fehérvérsejtszám, nyelési nehézség és autonóm instabilitás jellemzi.
Paroxizmális
Nagyon hirtelen mozgások
JAVASLATOK
Az EPS és a potenciálisan visszafordíthatatlan TD elkerülése érdekében a neuroleptikumokat a lehető legkisebb dózisban, a lehető legrövidebb ideig kell alkalmazni, csak akkor, ha egyértelműen javallott, és ha nincs biztonságosabb alternatíva. A betegeket szorosan és gyakran figyelemmel kell kísérni a kialakuló tünetek tekintetében, standardizált mozgásértékelési skálák segítségével. A lehetséges mellékhatásokat teljes körűen fel kell tárni az írásos beleegyező nyilatkozatban, és az orvosnak folyamatos párbeszédet kell kezdeményeznie a beteggel erről a témáról. Az orvosnak fontolóra kell vennie a családtagok figyelmeztetését, mivel ők gyakran előbb szereznek tudomást a mozgászavarokról, mint a beteg.