Háziasítás
Bár a háziasított macska eredete az ókorban rejtőzik, a mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálatai arra utalnak, hogy a Felis catusnak két vonala volt. Az egyik vonal (F. silvestris silvestris) valószínűleg már 6400 évvel ezelőtt megjelent Kis-Ázsiában, és észak és nyugat felé elterjedt Európában. A másik vonal Egyiptomban jelent meg valamikor 6400 és 1000 évvel ezelőtt, mielőtt (valószínűleg emberi behurcolással) elterjedt volna az egész Földközi-tenger térségében a régió kereskedelmi útvonalaival párhuzamos útvonalak mentén. Mindkét vonal macskái tovább szaporodtak az afrikai vadmacskával (F. silvestris lybica) az elterjedésük során.
A The Oriental Institute of The University of Chicago jóvoltából
Science Museum, London/Wellcome Collection, London (CC BY 4.0)
A macskák és az emberek közötti legkorábbi ismert kapcsolat valószínűleg a mezőgazdaság közel-keleti kialakulásáig, mintegy 9500 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Egy emberi csontvázat kísérő, ebből az időből származó macskacsontvázat fedeztek fel Ciprus déli részén. Bár egyes források szerint ez a lelet arra utal, hogy a macskák bizonyos fokú háziasításon mentek keresztül azon a helyen, más források (arra hivatkozva, hogy a macska genomja ebben az időszakban nem sokban különbözött az afrikai vadmacskáétól) azzal érvelnek, hogy a macskák talán úgy háziasították magukat, hogy az ember által megváltoztatott tájakon akartak élni. A Kínában talált, körülbelül 5300 évvel ezelőttről származó fosszilis bizonyítékok azt mutatták, hogy a mai házimacskákhoz hasonló méretű macskák mezőgazdasági környezetben kis gabonaevő állatokkal, például rágcsálókkal és köleszel táplálkoztak. Bár a kutatások szerint ezek a macskák valójában leopárdmacskák (Prionailurus bengalensis) voltak, amelyeket felváltottak a modern házimacskák (F. catus), ez a felfedezés arra utal, hogy az emberek megengedték a macskáknak, hogy egerekre és más rágcsálókra vadásszanak, amelyek veszélyeztették a gabonaraktárakat, és esetleg etették a macskákat, vagy megengedték nekik, hogy elfogyasszák a maradék élelmet.
Gerard Lacz/age fotostock
The Metropolitan Museum of Art, New York, From the Collection of A. W. Bahr, Purchase, Fletcher Fund, 1947 (47.18.38), www. metmuseum.org
Bár a macskát Egyiptomban az 5. és 6. dinasztiában (i. e. 2465-2150 körül) szent állattá nyilvánították, ekkor még nem feltétlenül háziasították. Valószínű, hogy az ókori egyiptomiak azért társultak a macskához, mert felismerték annak értékét a magtárak rágcsálóktól való védelmében. E ragadozó iránti vonzalmuk és tiszteletük vezetett a vallásos macskakultuszok és a macskák templomi imádatának kialakulásához. Az i. e. 1500-nál korábbi háziasításról azonban nincsenek hiteles feljegyzések.
A macskákat más kultúrák már régóta ismerték. Krétán Kr. e. 1600-ból származó falicsempék vadászó macskákat ábrázolnak. Művészeti és irodalmi bizonyítékok arra utalnak, hogy a macska már az i. e. 5. századtól jelen volt Görögországban, Kínában pedig i. e. 500-tól jelentek meg macskákat ábrázoló csempék. Indiában a macskákat i. e. 100 körül említik a szanszkrit írások, míg az arabok és a japánok csak i. e. 600 körül ismerték meg a macskát. A macskák legkorábbi említése Nagy-Britanniában i. e. 936-ból származik, amikor Howel Dda, Wales dél-középső részének hercege törvényeket hozott a macskák védelmére.
Noha minden macska hasonló megjelenésű, az egyes fajták őseit nehéz nyomon követni. Mivel az ókori egyiptomi macskák rajzain és múmiáin cirmosszerű jegyek jelennek meg, a mai cirmosok az egyiptomi szent macskák leszármazottai lehetnek. Az abesszíniai szintén hasonlít az egyiptomi macskák képeire és szobraira. A perzsát, amelynek színezete gyakran megegyezik a keverék fajtákéval (bár a szőrzet hossza és a testalkat megkülönböztethető), valószínűleg különböző időkben keresztezték más fajtákkal. A farok nélküli manx macska, akárcsak a szőrtelen szfinx macska és a göndör szőrű devon rex, mutáció. A perzsa és a sziámi macska származása valószínűleg különbözik a többi házi macskafajtától, és egy ázsiai vadmacska háziasítását jelenti. Valójában semmit sem tudunk a sziámi típusok őséről, és nincs olyan élő ázsiai macskafaj, amely őseként szolgálhatott volna.