Amikor áprilisban Pete Buttigieg demokrata elnökjelölt-aspiráns köveket dobált “a világ Mike Pence-jeire” a házasságról, a szexualitásról és a bűnről vallott történelmi keresztény meggyőződésük miatt, a hírmédia nagy figyelmet szentelt neki. Egyúttal egy olyan vallási mozgalom láthatóságát is növelte, amely a keresztény elnevezésre hivatkozik, de tagadja a Szentírás teljes tekintélyét, amelyen “az egyszer és mindenkorra a szenteknek átadott hit” (Júdás 3, NKJV) alapul.
Buttigieg “progresszív kereszténysége” lehetővé teszi számára, hogy azt állítsa, hogy elkötelezett a Jézus Krisztus által az evangéliumokban tanított hit mellett, és mégis házas maradjon férfi partnerével.
Az Isten Igéjének elferdítése a gyökere minden hűtlenségnek – mondja R. Albert Mohler Jr. a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnöke a Kentucky állambeli Louisville-ben. Ez egy olyan bűn, amely az Édenkertben kezdődött és minden hívő számára kísértésként folytatódik, jegyzi meg Mohler.
A CNN-városházán, ahol Buttigieg “egyfajta társadalmi szélsőségességnek” nevezte Pence hitét, amelynek középpontjában a “szexualitás és az egyenesség” áll, egyben felhívta a hívő evangélikusok figyelmét arra a választásra, amelyet a politikai és társadalmi baloldal kényszerített rájuk: vagy megerősítik az LMBTQ mozgalomban megtestesülő új szexualitást, vagy megerősítik a Szentírás teljes tekintélyét, és a posztmodern kultúrában utálatossá válnak.
Mohler a Határozatnak elmondta, hogy bármennyire is csábító az egyébként bibliahű keresztények számára, hogy “középutat” keressenek az uralkodó kultúra erkölcsi álláspontjaival – leginkább a szexuális etikával kapcsolatban -, ez a gondolat nem egyeztethető össze a Szentírás hűséges olvasatával.
“Azzal érveltem, hogy ezekben a kérdésekben mindenki véleménye ismert lesz” – mondja Mohler. “Lehet, hogy az lesz, amikor indul a hivatalért. Lehet, amikor beköltözöl a kollégiumba. Lehet, amikor besétál egy új szomszéd, és beszélgetésbe elegyedsz vele. De a lényeg az, hogy ezekben a kérdésekben nem lehet elbújni. Sok keresztény próbál elbújni a magas fűben, és ez nem fog működni.”
Buttigieg és más progresszívek nem bújnak el sehova. Céljuk, úgy tűnik, minden egyes egymást követő hírciklusból ítélve, arra irányul, hogy a bibliai kereszténységet a társadalom peremére szorítsák.”
A múlt században a régi vonalbeli teológiai liberalizmus leginkább az elitre volt szabva, mondja Mohler, ahol a fővonalbeli protestáns felekezetekben metasztázisokat adott. Ma az új liberalizmus a “progresszív” zászló alatt behatol a konzervatívabb egyházakba egy olyan kultúra közepette, amely a bibliai értékeket elnyomónak és bigottnak festi.
“A fiatal keresztények nem akarnak gyűlölködőnek tűnni” – mondja Mohler. “Nem akarnak uncoolnak tűnni. És egyébként mi sem akarjuk, hogy a fiatal keresztények gyűlölködőek vagy barátságtalanok legyenek. De nem definiálhatjuk ezeket a dolgokat a világ feltételei szerint”.
A progresszív keresztény kifejezés széles gyűjtőfogalmat képvisel, a mérsékeltektől kezdve, akik azt állítják, hogy hisznek a “hiteles” Bibliában, de elutasítják az általuk botladozónak tartott részeket, egészen a liberálisokig, akik alig hisznek Istenben.
A progresszív keresztények közös vonása nem a politika – annak ellenére, hogy sok a közös vonás a baloldali politikai nézetekkel -, hanem a posztmodern teológia, amely elveti a bizonyosságot, és a misztériumot önmagáért ünnepli. A progressivechristianity.org egyik hitvallása például arról beszél, hogy “kegyelmet találunk a megértés keresésében”, és hozzáteszi: “hiszünk abban, hogy több érték van a kérdésekben, mint az abszolútumokban.”
Mark Tooley, az Egyesült Metodista világi vezető és a washingtoni konzervatív Institute on Religion and Democracy elnöke, több évtizede dolgozik azon, hogy megújulást hozzon egy olyan felekezetbe, amely majdnem kettészakadt az LMBTQ-kérdések miatt, mivel a konzervatív afrikai és ázsiai metodisták összecsapnak a liberális és progresszív amerikai gyülekezetek küldötteivel.
Tooley szerint nem ritka, hogy a régi vonalbeli liberális elődeikkel ellentétben olyan progresszív keresztényeket találunk, akik megerősítik a csodák egy részét, sőt az Apostoli Hitvallást is, de tagadják a teljes bibliai tekintélyt és a keresztény igazságigényt más vallásokkal szemben. Az érzések és az érzelmek a Szentírás és az ész fölé kerekednek.”
“Ez igaz a fővonalbeli protestánsokra, de egyre inkább igaz az evangélium utáni baloldal sok tagjára is” – mondja Tooley.”
A vallási progresszívek között is van egy olyan tendencia, hogy irtóznak a nyugati civilizációtól és az amerikai szabadság kivételesnek tekintett eszméjétől, jegyzi meg Tooley. “Mégis, jellemzően ők maguk nagyon is amerikai kivételesek” – mondja. “Nagyon rendkívüli elvárásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy mi Amerika, és mit várnak el tőle. Elvárják, hogy az amerikaiak egyedülállóan önzetlenek és önmegtagadóak legyenek, ellentétben a világ bármely más társadalmával.”
Michael Brown, a szindikált “Line of Fire” rádióműsor házigazdája és az észak-karolinai Concordban működő FIRE School of Ministry elnöke szerint a kereszténység progresszív változata lényegében egy másik evangéliummá válik. Sok fiatal vonzódik a társadalmi igazságosság hangsúlyozásához, mert látják a valós előítéleteket és elfogultságokat, és “szolidáris szívvel viseltetnek azok iránt, akik marginalizáltnak és kitaszítottnak tűnnek.”
“Ez pozitívum” – mondja Brown. “A negatívum az, hogy gyakran a fürdővízzel együtt dobják ki a gyereket is. Elfelejtik az evangélium valódi felszabadító igazságait. És sok esetben a legnagyobb probléma az, hogy évek óta nem hirdetünk igazán erős evangéliumi üzenetet a gyülekezeteinkben.”
A keresztény hűségtől való ilyen eltérések egyik ellenszere Brown szerint az, hogy a keresztények ellenkulturálisak legyenek egy olyan világban, ahol az áramlat erőteljesen távolodik a Szentírástól.
A hatalmas kulturális nyomás közepette Mohler attól tart, hogy a hívő keresztények végül ugyanolyan felforgatónak tekinthetik magukat, mint a korai keresztények Rómában.
“Ezek olyan kérdések, amelyekben nincs középút” – mondja Mohler. “Nincs középút Krisztus testi feltámadásának megerősítése és tagadása között. Nincs középút aközött sem, hogy a házasságot egy férfi és egy nő szövetségeként határozzuk meg, vagy azt mondjuk, hogy lehet valami más is. … A keresztényeknek tehát a meggyőződés teljes mértékével kell válaszolniuk, különben csak lassabb úton haladnak a hit megtagadásához, mint mások.”
Fotó: AP