Az a feltételezés, hogy a nőstény tengeri teknősök a megtermékenyülés biztosítása érdekében többszörösen is párosodhatnak, ami többszörös apaságot eredményez a fészkükön belül, úgymond “megtermékenyítési biztosítékot” nyújtva. A Florida Atlantic University kutatói azonban azt sugallják, hogy ez a megtermékenyítési biztosítási hipotézis talán mégsem olyan meggyőző.
Az Ecology and Evolution című folyóiratban közzétett tanulmányuk eredményei betekintést nyújtanak a szaporodó populációban jelen lévő hímek relatív számába – ilyen méréseket nehéz végezni, mivel a hímek soha nem jönnek partra. Továbbá, mivel a természetvédelmi erőfeszítések gyakran a védett fészkekre és fészkelő partokra összpontosítanak (biztosítva a fészkelő nőstények genetikai teljesítményének védelmét), ez a tanulmány segít egy hozzávetőleges mérőszámot adni arról, hogy hány hím génjei részesülnek ténylegesen védelemben is.
A tanulmányhoz a kutatók a délnyugat-floridai Sanibel-szigeten fészkelő nőstény fókateknősök (Caretta caretta) mintáján vizsgálták az apasági mintákat. A tengeri teknősök egy fészkelési szezon során több fészket raknak. A Sanibel-szigetet a Sanibel Captiva Conservation Foundation (SCCF) felügyeli, amely megállapította, hogy a 2016-os fészkelési szezonban 634 rőtfejű teknős fészket rakott a szigeten. Az említett fészkelési szezon során az adott parton egynél több fészket rakó tengeri teknősöket és a kikelő fiókák egy részhalmazát értékelték, hogy megállapítsák, hány apát képviselnek a fészekaljak (az egyes fészkekben lévő tojások). A kutatók összehasonlították a genotípusokat, hogy megvizsgálják 36 fészekaljukat, hogy meghatározzák a későbbi fészekaljak közötti apasági mintázatokat.
A többszörös párzás akkor fordulhat elő, ha a párzás előnyei meghaladják a költségeket, de ha a költségek és az előnyök egyenlőek, akkor nem várható minta. A kutatók feltételezték, hogy ha a párzás előnyei meghaladják a költségeket, akkor a nőstényeknek mind a szaporodási időszak elején, mind pedig az egész szaporodási időszak alatt többszörösen kell párosodniuk.
Meglepő módon a kutatók azt fedezték fel, hogy a Sanibel-szigeti nőstény tengeri teknősök többsége monogám volt — az általuk elemzett nőstények 75 százaléka egyedül párosodott. Egyetlen hím sem volt jelen egynél több nőstény fészkében.
“A nőstény tengeri teknősök figyelemre méltó képességgel rendelkeznek a sperma tárolására. A legegyszerűbb magyarázat ezekre az egypetéjű Sanibel-szigeti fészkekre az, hogy a nőstények egyszer sikeresen párosodtak, és elegendő spermiumot tároltak ahhoz, hogy megtermékenyítsék az összes tojást az általunk megfigyelt több fészekaljban” – mondta Jacob A. Lasala, Ph.D., vezető szerző, a biológiai tudományok doktora, aki Jeanette Wyneken, Ph.D., társszerző és a biológiai tudományok professzora, valamint Colin Hughes, Ph.D., társszerző és a biológiai tudományok docense a FAU Charles E. Schmidt College of Science-ben. “A nőstények valószínűleg a szezon elején párosodnak, és a tárolt spermát több fészekaljhoz használják fel.”
Ebben a populációban úgy tűnik, hogy a hímek befejezik a szaporodási időszakot, mielőtt az összes nőstény befejezné a fészkelést és elindulna a táplálékszerző területekre. Tekintettel a rőtfejű teknősök szétszóródására és a párkapcsolatokra utaló bizonyítékok hiányára, a kutatók szerint valószínűtlen, hogy az egyedileg fészket rakó nőstények ugyanazokat a konkrét hímeket keresnék fel, hogy a két fészekalj között feltöltsék spermaraktáraikat.
“Ha a nőstények több hímmel párosodnának, hogy növeljék a bizonyos előnyös örökletes tulajdonságokkal rendelkező hímek lehetőségeit és előnyeit, akkor azt várnánk, hogy a többszörös apaságú fészekaljakban nagyobb kelési sikert és/vagy nagyobb és feltehetően robusztusabb kikeléseket látnánk” – mondta Wyneken. “Nem volt különbség az elsődleges és a másodlagos fészekaljak, illetve az egy és a többszörös apaságú fészekaljak között.”
A többszörös apaság gyakorisága 22 százalék volt (36 fészekaljból nyolc), ami alacsonyabb, mint amit korábban jelentettek erről a fészkelőhelyről (67 százalék, 51 fészekaljból 34). A kutatók nem találtak következetes mintázatot a későbbi többszörös apasági fészkek között, ami arra utal, hogy a rőtfejű nőstények haszna valószínűleg egyenlő a költségeikkel. Minden fészekaljban voltak olyan hím genotípusok, amelyek az első fészekaljtól a későbbi fészekaljakig fennmaradtak (beleértve az első megfigyelt fészekalj után 50 nappal bekövetkezett egyiket).
A vizsgálatban szereplő négy olyan nőstény rőtfejű teknős, amelynek a későbbi fészekaljakban új apja volt, kisebb és valószínűleg fiatalabb volt, mint azok, amelyek egy hímmel párosodtak. A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a kisebb nőstények vagy az első alkalommal szaporodók nem képesek elutasítani a kitartó vagy agresszív hímeket, és ezért fészkeikben hajlamosak a többszörös apaságra.
“Ha a nőstények többszörös párzásának kevés előnye és kevés költsége van, akkor ésszerű feltételezni, hogy a nagyobb és tapasztaltabb nőstények hatékonyabban tudják ellenőrizni a párjaik számát, mint a kisebb, újonc fészekrakók” – mondta Lasala, aki jelenleg a Mote Marine Laboratory posztdoktori kutatója. “Bár a rőtfejű nőstények a fészkelési események között is párosodhatnak, ez a viselkedés viszonylag ritkának tűnik.”
Ezt a kutatást támogatta a Nemzeti Mentsük meg a tengeri teknősöket Alapítvány; a floridai tengeri teknős rendszámtábla támogatás, Grant/Award Number: 15-031R és 16035R; és a Nelligan Sea Turtle Fund.