Stewart 1983-ban (Can J Physiol Pharmacol 1983: 61: 1444) újra bevezette a plazma pufferbázisát “erős ionkülönbség” (SID) néven. A pufferbázist eredetileg Singer és Hastings vezette be 1948-ban (Medicine (Baltimore) 1948: 27: 223). A plazma pufferbázis, amely gyakorlatilag egyenlő a bikarbonát- és albuminát-anionok összegével, megnövekedhet bázisfelesleg vagy megnövekedett albumin-koncentráció miatt. Singer és Hastings az albuminszint változását nem tekintette sav-bázis zavarnak, ezért a bázisfelesleget, azaz a tényleges pufferbázist mínusz a normál pH és pCO2 mellett mért pufferbázist használták a nem légzőszervi sav-bázis zavar mérésére. Stewart és követői azonban az albumin-koncentráció változásait tekintik sav-bázis zavaroknak: a normális pH-val, pCO2-vel és bázisfelesleggel rendelkező, de a plazma albumin-koncentráció növekedése miatt megnövekedett plazmapufferbázissal rendelkező beteg a metabolikus (erős ionos) alkalózis (mivel a plazmapufferbázis megnövekedett) és a metabolikus hyperalbuminaemiás acidózis diagnózisát kapja. A teljes vérre kivetítve az anaemia és a policitémia a metabolikus alkalózis, illetve acidózis típusait kell, hogy képviselje. Ebből kiderül, hogy a Stewart-féle megközelítés abszurd és anakronisztikus abban az értelemben, hogy bármely anion növekedését vagy csökkenését úgy értelmezzük, hogy az egy adott sav többletét vagy hiányát jelzi. Más szóval, visszatérés a savak és bázisok archaikus definícióihoz, amelyek azonosak az anionokkal és kationokkal. Arra a következtetésre jutunk, hogy a vér és az extracelluláris folyadék sav-bázis állapotát (a hidrogénionok állapotát) az artériás pH, az artériás pCO2 és az extracelluláris bázisfelesleggel írjuk le. Ezt egy modern pH-vérgázanalizátorral mérjük. A plazma elektrolitstátusa a legfontosabb elektrolitok leírása, amelyeket általában vénás vérből mérnek egy erre a célra kifejlesztett elektrolitanalizátorral, azaz Na+, Cl-, HCO3- és K+. Az albumin anionok jelentős mértékben hozzájárulnak az anionokhoz, de a számításhoz az albumin mellett a pH mérése is szükséges, ami általában irreleváns. A bikarbonátkoncentráció a nem légzőszervi sav-bázis zavar szűrőparamétereként használható, ha a légzési zavarokat figyelembe vesszük. A hidrogénion-státusz zavara automatikusan az elektrolitstátusz zavarát vonja maga után, míg ennek ellenkezője nem feltétlenül áll fenn.