Szavak: Tom Connick és Tom Smith
Vannak bizonyos témák, amiket egyszerűen nem hozol fel egy vacsorapartin. A politika az egyik, a vallás a másik. Ennek oka van – túl sok heves vitára ösztönöznek, az emberek véleménye mindkét témáról ritkán foglal el egy vállvonogató középutat. Az idő előrehaladtával úgy tűnik, hogy a The 1975-öt is fel kell vennünk erre a listára.
A manchesteri zenekar gyorsan a modern zene egyik legforróbb témájává vált, egyformán lelkesedést és undort keltve. Matty Healy és bandatársai iránt nemigen van közömbösség – a “szeretem vagy utálom őket” aligha ragadja meg az érzelmek intenzitását, amelyek ezt a bandát követik. Csak nézd meg a The 1975 bármelyik cikke, videója vagy interjúja alatti kommentszekciót, és meglátod, mire gondolunk.
TOVÁBBI OLVASSA TOVÁBB:
Függetlenül attól, hogy a 2014-es Worst Band NME Award (ami egyébként olvasói szavazás volt) mit sugallt, mi úgy szeretjük a The 1975-öt, mintha a saját utódaink lennének. A műfajokon átívelő érzékenységgel rendelkező brit zenekar egyszerre fogyasztói és termelői a modern kultúrának, tökéletes tükörképe egy olyan kornak, amikor a kulturális határok és a műfaji címkék napról napra kevésbé relevánsnak tűnnek. Intelligensek, poposok és érdekesek, tinibálványokból teljes értékű ikonokká váltak, és minden új albummal merész lépéseket tesznek előre.
Ezt szem előtt tartva átfésültük a The 1975 kiterjedt múltbéli katalógusát, hogy összegyűjtsük meghatározhatatlan életművük legjobbjait. A balladáktól a durranásokig, a pop-punktól a britpopig, itt tényleg mindenki számára van valami. Gyerünk, nagyapa – adj nekik még egy esélyt.
10) ‘You’
A ‘You’ egy melodramatikus, szerelmes ballada, amely egy tini romantikus filmbe illik, és a The 1975 egyik legdacosabb száma. “It takes a bit more than you”, szól az égbe törő horog, amely mantra minden elhagyott szerelmesnek. Furcsa módon egy olyan arénákat megtöltő zenekartól, mint a The 1975, ez egy korai EP-dal, amely egyben az élő fellépési lista egyik alapdarabja is. Ez az elkötelezettség a mély részek bejárása iránt, még akkor is, amikor óriási koncerttermeket adnak el, csak egy a sok kevésbé szokatlan út közül, amin a The 1975 a pop szupersztárságig jutott. TC
9) ‘Milk’
A ‘You’ végére rejtett bónusz számként (emlékszel még azokra?) felcímkézve, a ‘Milk’ gyorsan egy újabb valószínűtlen rajongói kedvenc lett. Mint a The 1975 legjobb korai slágerei, ez is a drogokról és a kefélésről szól, de a “Milk”-ben ezek a jól bejáratott témák popos érzékenységgel kerülnek előtérbe. A “Milk”, akárcsak a “straight lines that unwind you”, amelyről szól (don’t do drugs, kids), a manchesteri zenekar azóta is kevés dalához hasonlóan egy egyszerű pop-rock sláger – és annál jobb is. TC
8) ‘It’s Not Living (If It’s Not With You)’
Az ‘I Like It When You Sleep…’ és az ‘A Brief Inquiry…’ közötti időszak revelatív volt Matty és a zenekar számára. Miután küzdött a függőséggel, az énekes egy rehabilitációs klinikán töltött időt a Bahamákon, hogy megtisztuljon, mielőtt megírták a harmadik albumukat. Az ott töltött idő kifizetődött, és egy tartós barátság alakult ki közte és az ott töltött idő egyik kulcsszereplője, egy Favor nevű terápiás ló között. Ez a dal nem erről a hűséges paripáról szól; ehelyett Healy humanizálja legnagyobb ellenségét, és elmélkedik korábbi függőségéről, de a jövőbe tekintve. A súlyos téma nem szűrődött át a kompozícióra, mindazonáltal. Egy lendületes pop riffre épül, szárnyaló és optimista refrénnel, ami egy kemény hallgatásnak kellene lennie, és egy csodálatos újjászületéssé varázsolja. TS
7) ‘Antichrist’
Bocs, Matty. Az ‘Antichrist’ egyfajta albatrosz lett a zenekar számára, tudod – szegény Healy minden egyes nap több száz kérésnek nyitja meg a Twitter értesítéseit, hogy a zenekar vegye fel a setlistjére. Még egy change.org petíciót is indítottak a dal felvételéért. Még sosem játszották élőben – Matty nem biztos, hogy igazságot tudna tenni vele, vagy érzelmileg kezelni, úgy tűnik. Nem nehéz megérteni, hogy miért olyan népszerű választás – a doomos, komor és erőteljes dal tökéletes desztillációja a korai 1975 leggótikusabb tendenciáinak. TC
6) ‘I Always Wanna Die (Sometimes)’
Az ‘Urban Hymns’ vagy a Radiohead ‘The Bends’ című The Verve-lemezének elveszett klasszikusaként hangzik, ez a szám a zenekar leggrandiózusabb és legambiciózusabb formáját mutatja. Az “A Brief Inquiry…” fináléja David Campbellel, azzal a zenésszel egyesülve, aki a Goo Goo Dolls ‘Iris’ című mamutlemezén a vonósokat hangszerelte, a maga nemében mestermű. A csodálatra méltó őszinteséggel reflektáló Matty ihletett és dacos a megpróbáltatásokkal szemben (“There’s no point in buying concrete shoes, I refuse”), de a dal legnagyobb könnyfakasztója a nyolcadik rész súlyos szívócsapása: “Ha nem tudod túlélni, csak próbáld meg”. TS
5) ‘Somebody Else’
A pillanat, ami miatt a legtöbb első albumot elítélő felkapta a fejét és odafigyelt, a ‘Somebody Else’ egy olyan szívszorító sláger, mint kevés más. Határozottan mai lírai tapintású (“I’m looking through you while you’re looking through your phone”), tökéletes példája a The 1975 azon képességének, hogy olyan jól bejáratott trópusokat, mint a szerelem, a szex, a halál és a drogok, megfordítson, és elvonatkoztasson a régóta ismert kliséktől. TC
4) ‘Robbers’
A ‘Robbers’ egy újabb ballada Healy emo szívének mélyéről, a ‘Robbers’ a The 1975 legtisztább könnyfakasztója. Egy Hollywood-kész klippel kiegészítve egy olyan képet fest a fiatal szerelemről, amely olyan fájdalmasan őszinte, mint maguk a tinédzser érzések. Öngyújtók a magasban, haverok a vállakon – ez egy fesztivál klasszikus, és a “babe, you look so cool” az a tökéletes adag félig ironikus tinédzser érzelem, amiről Healy híres lett. TC
3) ‘Sex’ (EP verzió)
Bocsánat, hogy a “a régi cuccok jobbak”, de a ‘Sex’ debütálás előtti verziójában van egy olyan nyers élű zsenialitás, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A legamerikanizáltabb pop-punk hatásaikat kihasználva a ‘Sex’ egy három perces viharos, masszív, poszt-rockos középső nyolcaddal. Azok a feszes akkordok az elején még a legérettebb ’75-ös rajongókban is mániát váltanak ki; nem véletlenül zárja ez a dal a mai napig a szettjeiket. A punkos, fiatalos és pimasz bájjal átszőtt “amúgy is van barátja” refrén tökéletes visszautalás egy olyan tinédzserkorba, amelyet bizonyára mindannyian szívesebben elfelejtenénk – ehelyett a The 1975 arra biztat minket, hogy fogadjuk el. TC
2) ‘The Sound’
Amikor eljött az ideje, hogy a mára már kritikus kedvenceink élőben játsszák ezt a dalt a 2017-es The Brits-en, illőnek tűnt, hogy egy kicsit megdobják a gyűlölködőket. Miközben előadták, számos, a zenekarra vonatkozó kritika – köztük a “nem meggyőző emo dalszövegek” és a “sekélyes” és “dallamtalan” felvetések – villant fel a nemzet televíziós képernyőin, hogy megmutassák, ki nevetett utoljára. A “The Sound” tehát egy olyan zenekar tudatos ünneplése lett, akik hűek maradtak ahhoz, amiben igazán jók: rádiós dalokat írni és közben nevetni – és ezt a játékos hozzáállást csillogó popprodukcióval megduplázzák. TS
1) ‘Love It If We Made It’
Néhány dalnak sikerül úgy megragadni a kulturális pillanatot, mint a ‘Love It If We Made It’-nek. Pillanatkép a jelenről, a Twitter-összeomlástól a gyújtogató bulvársajtó szalagcímekig, a kábítószer-használattól a fiatal, halott rapperekig, szövegei mindössze négy percben átfogják az egész modern tudatosságot. Az 1975 nem titkolták, hogy valami idézőjelben fontosat akarnak létrehozni, szinte minden interjúban Healy a saját és bandatársai tetteiről beszél, és a kultúra szükségességéről abban a világban, amelyben élünk.
A “Love It If We Made It”-tel azonban mindezek a nagyszerű ötletek megvalósultak – ez egy olyan dal, amely időszerűnek tűnik, de nem eldobottnak, fontosnak, de nem túl intelligensnek, és ez a bizonyíték arra, hogy a The 1975 egy igazán zseniális zenekar, akár tetszik a morcos nagybátyádnak Healy frizurája, akár nem. TC