Ruháink minden eddiginél több műanyagból készülnek. Már a mosásuk is szennyezheti az óceánokat.

Nem titok, hogy az általunk használt műanyag termékek közül túl sok kerül az óceánba. De lehet, hogy nem is tudsz ennek a szennyezésnek az egyik fő forrásáról: a ruháinkról.

A poliészter, nejlon, akril és más szintetikus szálak – amelyek mind a műanyag formái – ma már világszerte a ruháinkat alkotó anyagok mintegy 60 százalékát teszik ki. A szintetikus műanyag szálak olcsók és rendkívül sokoldalúak, a szabadidős sportruházatban nyújtást és légáteresztő képességet, a téli ruhákban pedig meleget és strapabírást biztosítanak.

Ezek a szálak finom, de átható módon járulnak hozzá az óceánok műanyagszennyezéséhez: A belőlük készült szövetek – a szintetikus-természetes keverékekkel együtt – már a mosással is a környezetbe szivárognak. A becslések eltérőek, de lehetséges, hogy egyetlen mosás során a ruháinkból több százezer szál kerülhet a vízbe.

És ezek az apró szálak – amelyek hossza kevesebb mint 5 milliméter, átmérőjüket mikrométerben (a milliméter ezredrészében) mérik – végül az óceánba kerülhetnek. Ott pedig hozzáadódnak a mikroműanyag-szennyezéshez, amely felhalmozódik a táplálékláncban, és amelyet mindenféle tengeri élőlény, sőt mi is lenyelünk. Az óceánba kerülő műanyag legnagyobb része – darabszámát tekintve – nem egész termékek, például poharak vagy szívószálak formájában van jelen, hanem lebomlott műanyagfoszlányok formájában.

“Gondoljunk csak bele, hány ember mossa naponta a ruháit, és mennyi ruhánk van” – mondja Imogen Napper, a Plymouthi Egyetem tengerkutatója, aki társszerzője volt egy 2016-os tanulmánynak a ruháinkról leváló műanyagszálakról. “Még akkor is, amikor sétálunk, és nem mossuk a ruháinkat, apró szálak hullanak le rólunk. Mindenhol ott van.”

Világszerte erőteljes erőfeszítések történnek az óceánokba kerülő egyes termékek, például a műanyag poharak és bevásárlótáskák használatának csökkentésére. (Talán hallott már a műanyag szívószálak betiltásáról.) Miközben megoldásokat keresünk a műanyagszennyezés általános problémájára, fel kell ismernünk, hogy a ruházatunk is jelentős része a problémának, és a megoldás részévé kell válnunk.”

A mikroműanyag-probléma nagy része a műanyag ruházat problémája

Gondoljunk csak a szárítóban összegyűjtött szöszre. Ez a szösz a ruháidból kiszakadt apró cérnaszálakból áll, amelyeket egy hálós szita felfog.

Hasonlóképpen a szintetikus szálak is leválnak a mosás során – de ezek olyan aprók, és a gépekben nincs szűrő, amely felfogná őket. Ehelyett ezek az apró műanyagszálak a szennyvíztisztító telepekre kerülnek, amelyek gyakran nem rendelkeznek elég finom szűrőkkel ahhoz, hogy felfogják őket. (És ha mégis, a szálak egy másik szennyvíz melléktermékbe, a műtrágyába kerülhetnek). A kezelt szennyvizet ezután gyakran a folyókba vagy a tengerbe engedik, és ezzel együtt a műanyag ruhaszálakat is magukkal viszik, amint azt egy 2011-es tanulmány megállapította.

2016-ban Napper és egy kollégája megterveztek egy tesztet, hogy kiderítsék, mennyi ilyen szál kerülhet ki a mosással. Egy Whirlpool elöltöltős mosógépet szereltek fel egy speciális szűrővel, amely összegyűjti az apró szálakat. Háromféle szövetből készült mintákat teszteltek: egy poliészter-pamut keverék pólót, egy poliészter kapucnis pulóvert és egy akril pulóvert. Néhány mosás után (minden ruhadarab többet vedlik, amikor vadonatúj) az akrilszövet vedlett a legtöbbet, ezt követte a poliészter, majd a poliészter-pamut keverék.

“Azt találtuk, hogy egy átlagos mosás során 700 000 szál válhat le” – mondta Napper. Más tanulmányok más becslésekre jutottak. Egy 2011-es tanulmány szerint egyetlen szintetikus ruhadarabból egy mosás során 1900 szál válhat ki; egy másik kutatás szerint 1 millió szál válhat ki a poliészter gyapjú mosásából.

Nehéz pontosan meghatározni a műanyagszennyezés mennyiségét mosásonként, mivel nagyon sok változó járulhat hozzá a szálak leválásához vagy nem leválásához: a ruhadarab szerkezete, a felhasznált anyagok, a víz hőmérséklete, a mosószer típusa, a lágyítószer, a gép töltöttsége stb. Egy tanulmány szerint a felültöltős mosógépek hétszer annyi mikroszálat bocsátanak ki, mint az elöltöltősök.

És még ha az egy töltetre eső műanyag mennyisége kicsi is, milligrammokban mérve, akkor is összeadódik. Az Environmental Science and Technology című szaklapban megjelent tanulmány becslése szerint “egy 100 000 fős lakosság naponta körülbelül 1,02 kilogramm rostot termelne”. Ez évente 793 fontnyi egyedi, icipici műanyagszilánkot jelent.

És ennek egy része az óceánba kerül. “Nagy részét felfogják a szennyvíztisztító telepek, még az a kis rész is, amelyik átesik, felhalmozódik” – mondja Napper. És ha a műanyagok egyszer már az óceáni környezetbe kerültek, “nincs hatékony mód az eltávolításukra.”

Ezek az apró műanyagrészecskék bekerülhetnek a tengeri élőlények étrendjébe, és felhalmozódhatnak a táplálékláncban.

A mikroműanyagok önmagukban is mérgezőek lehetnek az élővilágra, de szivacsként is viselkedhetnek, felszívva más mérgeket a vízben. Ami még rosszabb, hogy mindenféle tengeri élőlény lenyelheti őket, és felhalmozódhatnak a táplálékláncban. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az Atlanti-óceán északnyugati részén, az óceán közepének mélységében kifogott halak mintegy 73 százalékának gyomrában mikroműanyag volt. Még az óceán legmélyebb részén, a Mariana-árokban élő állatok is fogyasztanak mikroszálakat.

“Nagyon keveset tudunk a mikroszálaknak a nem emberi állatok és az emberek egészségére gyakorolt hatásairól” – magyarázta Mary Catherine O’Connor, az Ensia riportere nemrég egy kiváló sorozatban a mikroszálas műanyagszennyezésről. “De amit tudunk, az arra utal, hogy további kutatásokra van szükség.”

Úgy tűnik, bárhová néznek a tudósok, mindenhol műanyagszálakat találnak, amelyek szennyezik a környezetet. Gyakran a műanyag textilszálak a felmérések során talált műanyagszennyezés domináns forrása. Műanyagszálakat találtak a strandokat körülvevő üledékben, a mangrove-ligetekben és a sarkvidéki jégben – sőt, még az általunk fogyasztott és megivott termékekben is. “Egy átlagos ember évente több mint 5800 részecske szintetikus hulladékot nyel le” – állapítja meg a PLOS-ban nemrég megjelent tanulmány. És ezeknek a részecskéknek a többsége műanyagszál.”

A New York állambeli Hudson folyó partjai mentén a mikroműanyag-szennyezésről szóló 2017-es tanulmány szerint a folyó naponta mintegy 150 millió műanyagmikroszálat szállít az Atlanti-óceánba. Nehéz megmondani, hogy ezek a szálak a szennyvíztisztító telepekről vagy a csapadékvíz-elvezetésből kerültek-e a folyóba, vagy csak a levegőből úsztak le, de ahogy Napper mondja: “Mindenhol ott van.”

Nehéz megmondani, hogy a textíliákból származó mikroműanyagok mennyire járulnak hozzá az óceán általános műanyagszennyezési problémájához.”

Mivel a mikroműanyagok olyan aprók – és sok közülük az óceán mélyén vagy az óceán fenekén köt ki -, nehéz pontos számbavételt végezni róluk. Ennek ellenére a Nemzetközi Természetvédelmi Unió 2017-es jelentése szerint az óceánba kerülő mikroműanyagok mintegy 35 százaléka a szintetikus textíliákon keresztül kerül az óceánba. Azt is aláhúzta, hogy ez egy globális probléma: a szintetikus textíliák elterjedtebbek a fejlődő országokban, amelyek gyakran nem rendelkeznek robusztus szennyvíztisztító létesítményekkel, hogy kiszűrjék őket.

A pontos aránytól függetlenül, “kétségtelenül” – írja Flavia Salvador Cesa, a São Paulo-i Egyetem mikroműanyag-kutatója e-mailben – “a szálak jelentősen hozzájárulnak a műanyagszennyezéshez.”

És ne feledjük: A műanyag lebomlása több száz évig, esetleg évezredekig is eltarthat. Az a műanyag, amit most az óceánba dobunk, még generációkig megmarad.”

Szóval, mit tehetünk ellene?

Egyszerű megoldásnak tűnhet, hogy a ruháinkból kicsapódik a műanyag:

De a környezettudatosság nem lehet luxus. Gyakran a szintetikus ruházat megfizethető ruházat.”

Hogy egy megoldás működőképes legyen, ahhoz “mindenki számára elérhetőnek kell lennie” – mondja Napper. A környezettudatos fogyasztó túl gyakran jómódú fogyasztó. Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy rozsdamentes acél szívószálakat vagy teljesen üvegből készült vizes palackokat vásároljon. Hasonlóan osztálysüket üzenet, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenki csak organikus pamutból, gyapjúból vagy kenderből készült ruhákat viseljen (és a természetes anyagok más módon is megterhelhetik a környezetet, például hatalmas mennyiségű vizet igényelnek a gyártáshoz).

A megoldásoknak rendszerszintűbbnek kell lenniük. És a mosógépeinkkel kezdődhetnek.

“A mosógépeket úgy kell megtervezni, hogy csökkentsék a szálak környezetbe történő kibocsátását; jelenleg nem így van” – mondja Mark Browne, a University College Dublin környezetvédelmi kutatója, aki bizonyítékokat talált a szennyvíztisztító telepekről származó mikroszálas szennyezésre. Napper jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amely azt vizsgálja, hogy a mosógépek szálszűrői megvalósítható megoldást jelentenek-e.

A textilgyártók is tervezhetnének olyan szöveteket, amelyek kevésbé hullanak, a ruházati cégek is felhasználhatnák ezeket, a fogyasztók pedig tudatosabbak lehetnének.

“Még mindig keveset tudunk arról, hogyan lehet minimalizálni a ruháink mosásának környezeti hatásait” – mondja Cesa. De két általános ajánlása van a fogyasztóknak: Vásároljanak kevesebb ruhát, és “csak akkor mossanak, ha szükséges.”