A hallászavaroknak két fő fajtája van: a szenzorineurális és a vezetéses. A szenzorineurális halláskárosodás gyakori rendellenesség, amely az esetek több mint 95%-ában a belső fül károsodásából ered; ezért a retrocochleáris halláskárosodások ritkák, és pusztán a klinikai tünetek alapján nem különböztethetők meg a szenzoros halláskárosodástól. Az egyoldali halláscsökkenés az érintett betegek egész életében számos hallásproblémával jár. A vezetéses süketség a legtöbb esetben könnyen meghatározható etiológiával rendelkezik. Ezzel szemben az egyoldali szenzorineurális halláscsökkenés kifinomultabb és kiterjedtebb vizsgálatot igényel. Az aszimmetrikus szenzorineurális halláscsökkenés etiológiáját gyakran nehéz meghatározni. Mivel a halláscsökkenésért sokféle kóros folyamat lehet felelős, a kezdeti értékelés során általában számos diagnosztikai vizsgálatot alkalmaznak, beleértve a tiszta hang audiometriát, az akusztikus reflexvizsgálatot, a képalkotást, a szerológiai vizsgálatot és a halló agytörzsi válasz vizsgálatát. Az egyoldali szenzorineurális halláscsökkenés leggyakoribb okai a hirtelen süketség, a Menière-kór és a cerebellopontinus szög tumorai voltak. Az akusztikus neuróma vagy a belső hallójárat vagy a cerebello-pontinus szög egyéb elváltozásainak korai diagnózisa különös figyelmet igényel. Az akusztikus neurómás beteg különböző klinikai jellemzőkkel jelentkezhet az otológusnál. Klasszikusan ezek közé tartozik a retrocochlearis mintázatú szenzorineurális halláscsökkenés, csökkent vestibularis válasz a kalorikus vizsgálat során és kóros agytörzsi hallásválasz. A mágneses rezonancia képalkotás nagyobb specificitást biztosít, mint a komputertomográfia. Az egyoldali szenzorineurális halláscsökkenés terápiája magában foglalja az ismert okok orvosi vagy műtéti kezelésére irányuló erőfeszítéseket.