Magyarázatok > Észlelés > Vizuális észlelés > Trikromatikus színelmélet
Magyarázat |Példa | Megbeszélés | Vita | Na és?
Leírás
A trikromatikus színelmélet három alapszínt feltételez: Vörös, zöld és kék (RGB). Minden más szín ezek keverékéből hozható létre.
Ez az elmélet a szem által használt vörös, zöld és kék fényérzékelők (kúpok) rendszerén alapul. Valójában, bár ez egy jó közelítés, ez nem egészen így van, mivel minden kúp a színek széles eloszlását érzékeli (bár a kékből, zöldből és zöldből többet érzékelnek). Ezeket S, M és H, azaz rövid, közepes és magas hullámhosszú (kék, zöld és vörös) hullámhosszú érzékelőknek is nevezik.
Példa
Az elsődleges RGB színek és a másodlagos CMY színek az alábbiakban láthatók:
| Primer Szín |
Vörös |
Zöld |
Kék |
| Szekunder (inverz) Color |
Cyan |
Magenta |
Sárga |
Amint a fény-RGB fénykibocsátó rendszer additív, három piros, zöld és kék színű reflektor a másodlagos színeket fogja mutatni, amikor azok átfedik egymást:
Ez zavaró lehet azok számára, akik olyan festékekhez szoktak, ahol az elsődleges színek a piros, a kék és a sárga, és ezek másképp keverednek egymással. A vörös, a kék és a sárga keverésének feketét kellene adnia, de a festékek valósága gyakran zavaros barna eredményt eredményez.
Vita
A trikromatikus elméletet először Thomas Young dolgozta ki, aki 1802-ben felvetette, hogy a szem három különböző típusú érzékelőt tartalmaz a fény különböző hullámhosszainak érzékelésére. Körülbelül 50 évvel később Hermann von Helmholtz úgy írta le a szem kúpjait, mint amelyek a rövid, a közepes és a hosszú hullámhosszok egyikére reagálnak. Az így kialakult elméletet a színlátás Young-Helmholtz-elméletének is nevezik.
Az S, M és H (kék, zöld és vörös) kúpok érzékenysége eltérő, a kék kúpok a legérzékenyebbek (ez megmagyarázza, miért tűnnek a dolgok éjszaka kék színűnek). Emellett nagyon különböző eloszlásokat fednek le a fényspektrumban, a vörös és a zöld kúpok jelentős átfedést mutatnak. A vörös egy kicsit a kék felé is elkóborol. Ez meglehetősen furcsának tűnhet, és elgondolkodhatunk azon, hogyan különböztetik meg a színeket, de a szem és az agy valahogy megoldja (nyilvánvalóan).
A trikromatikus elméletet szembeállíthatjuk a látás opponens folyamatelmélettel, amely szintén a szem működésén alapul, de inkább arra összpontosít, hogy a színjelek hogyan jutnak el az agyba.
A televíziók, számítógép-monitorok, telefonok és fényképezőgépek a trikromatikus elveken alapulnak, különösen azon, hogy minden egyes képpontot három pont (piros, zöld és kék) képvisel, és minden egyes pont fényerejét a kikapcsolt állapotból a teljesen bekapcsolt állapotig lehet növelni. Ha mindhárom kikapcsolt állapotban van, akkor feketét látunk (a szomszédos pontokkal szembeni kontraszt miatt). Ha mindhárom bekapcsolva van, fehéret látunk (hacsak nem nagyítjuk fel a képernyőt). Ha mindhárom azonos részleges fényerőre van állítva, akkor szürkét látunk. Sok más szín is megjeleníthető az egyes pontok fényerejének változtatásával.
Sok digitális rendszerben minden egyes pont 256 különböző fényerősségű lehet, mivel a számítógépben 8 bites “bájtként” jelenik meg (ezt gyakran “8 bites színnek” nevezik). Ez azt jelenti, hogy 256 x 256 x 256 x 256 = 16 777 216 lehetséges szín van (ehhez egy 4096 x 4096 pixeles képre lenne szükség, hogy minden egyes pontból egyet mutasson). Ez soknak tűnik, de az analóg szem sokkal többet lát. A fényképezőgépek akár 16 bites színt is rögzíthetnek (“high color”), ami körülbelül 281 474 980 000 000 színt jelent. Ez jól hangzik, de az egyes képek fájlmérete sokkal nagyobb, mint a 8 bites. Akár 24 bites színt (“true color”) és 48 bites “mély színt” is kaphat. Mindezeket figyelembe véve, mivel az emberek körülbelül 2,8 millió különböző színárnyalatot képesek érzékelni, úgy tűnik, nincs szükség ennyi variációra.
A színek megjelenítésekor gondoljon arra, hogy a szem hogyan érzékeli ezeket, és biztosítsa a képek megfelelő színezését.
Lásd még
A látás opponensi folyamatelmélete