A modern filozófiában Immanuel Kant egy új fogalmat vezetett be, a transzcendentális fogalmát, és ezzel egy új, harmadik jelentést vezetett be. Ismeretelméletében ez a fogalom magának az ismeretnek a lehetőségfeltételével foglalkozik. A transzcendentális kifejezést is szembeállította a transzcendens kifejezéssel, ez utóbbi jelentése “az, ami túlmutat” (meghaladja) az emberi lény minden lehetséges ismeretét. Számára a transzcendentális a megismerő képességünkre vonatkozó tudást jelentette, tekintettel arra, hogy a tárgyak a priori lehetségesek. “Transzcendentálisnak nevezek minden olyan ismeretet, amely nem a tárgyakkal, hanem azzal foglalkozik, hogy miként lehetséges megismerni a tárgyakat, még mielőtt megtapasztalnánk őket”. Ezért a metafizika, mint alapvető és egyetemes elmélet, episztemológiának bizonyul. A transzcendentális filozófia következésképpen nem tekinthető a metafizika hagyományos ontológiai formájának.
Kant a transzcendentálisat azzal is egyenlővé tette, ami “…a szubjektum megismerő képessége tekintetében”. Valami akkor transzcendentális, ha szerepet játszik abban, ahogyan az elme “konstituálja” a tárgyakat, és lehetővé teszi számunkra, hogy azokat egyáltalán tárgyként tapasztaljuk meg. A közönséges tudás a tárgyakról való tudás; a transzcendentális tudás arról való tudás, hogy miként válik lehetővé számunkra, hogy ezeket a tárgyakat tárgyakként tapasztaljuk meg. Ez azon alapul, hogy Kant elfogadta David Hume érvelését, miszerint a tárgyak bizonyos általános tulajdonságai (pl. állandóság, oksági viszonyok) nem vezethetők le a róluk szerzett érzéki benyomásainkból. Kant amellett érvel, hogy az elmének kell hozzájárulnia ezekhez a jellemzőkhöz, és lehetővé kell tennie számunkra, hogy a tárgyakat tárgyakként tapasztaljuk meg. A tiszta ész kritikájának központi részében, a “Kategóriák transzcendentális levezetésében” Kant amellett érvel, hogy mély összefüggés van az öntudatra ébredés képessége és a tárgyak világának megtapasztalására való képesség között. A szintézis folyamata révén az elme egyszerre hozza létre a tárgyak szerkezetét és saját egységét.
A számos kanti tudós által tárgyalt metafilozófiai kérdés az, hogy mi a transzcendentális reflexió, és hogyan lehetséges maga a transzcendentális reflexió. Valentin Balanovszkij kimutatja, hogy ez egy különleges, a tudatunkban rejlő eszköz, valami, ami által az egyének meg tudják különböztetni magukat a valóság bármely más tárgyától. Stephen Palmquist úgy értelmezi Kantnak a hithez való folyamodását, mint a leghatékonyabb megoldást erre a problémára.
Kant számára a “transzcendens”, szemben a “transzcendentálissal”, az, ami túl van azon, amit a mi megismerő képességünk jogosan megismerhet. Hegel ellenérve Kantnak az volt, hogy egy határ megismerése egyben azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, amit az határol, és mint ilyennek, ami azon túl van – más szóval, hogy már túlléptük azt.