Tracy Lawrence legújabb kislemeze, a “When The Cowboy’s Gone” éppen a legjobbkor jelent meg, bár a dal felvételekor még nem így tervezték. Made In America című albuma azokra a férfiakra és nőkre összpontosít, akik Amerika gerincét alkotják, azokra az emberekre, akik minden nap munkába mennek, és teszik a dolgukat, hogy Amerika fennmaradjon. Az album címadó dalát Rick Huckabyval és Paul Nelsonnal közösen írta.
Lawrence nem tudta, amikor tavaly augusztusban kiadta az albumot, hogy alig hét hónappal később ezt az országot egy olyan járvány fogja sújtani, amely mindent a feje tetejére állít. Sokan azok közül a férfiak és nők közül, akikről énekelt, munkanélkülivé válnának, mert az ország nagy részét lezárták, hogy megpróbálják megállítani a COVID-19 terjedését.
“Ez a legszemélyesebb album, amit valaha készítettem” – mondja Lawrence,akinek korábbi slágerei közé tartozik a “Paint Me A Birmingham” és a “Time Marches On”. “Ez olyasmi, amire nagyon büszke vagyok. Az amerikai munkást akartam ünnepelni, és emlékeztetni az embereket arra, hogy milyen fontosak azok az apró dolgok, amelyeket az emberek nap mint nap tesznek, és amelyek megtestesítik mindazt, ami jó az országunkban. Számos dal társszerzője voltam, mindegyikbe a szívemet és a lelkemet öntöttem.”
Ilyen a helyzet a “When The Cowboy’s Gone” című dallal, amely a texasi születésű zenész szerint nagyon is illik ahhoz a korhoz és helyhez, amelyben az ország most van. A dalt haverjaival, Carson Chamberlainnel és Wyatt McCubbinnal írta. Ahogy a dalban mondja, “a világ bajban van, amikor a cowboy elment”, de az énekes úgy véli, hogy még mindig szükségünk van a hőseinkre.
“Azt hiszem, a hős a közvélemény szemében egy kicsit változik – a becsület és a tisztesség visszatér, és számomra ez az, amit a cowboy képvisel. Mindig tudod, hogy hol áll, az igazság ott van vele az előtérben. Ez az, amit meg akartunk teremteni az embereknek, hogy ragaszkodjanak hozzá – a kép, hogy valaki fehér kalapban lovagol be, és takarítja a szobát… szeretné, ha azok az idők visszatérnének. Nagyon büszke vagyok erre a dalra.”
A dalhoz készült videoklipet az ország különböző koncertjein forgatták le, mielőtt Lawrence-nek le kellett mondania az összes turnédátumot, valamint a Nashville melletti farmján. És igen, azok az énekes kutyái, Tango és Cash, dán dog testvérek, akik egyszerűen nem akartak távol maradni a kameráktól.
“Eléggé kezesek, de rengeteg helyünk van (a farmon). Júniusban lesznek négy évesek. Hét kutyánk van – Tank most lett 12 éves, ő egy angol bulldog. Aztán van Gizmo, egy brüsszeli griffon a furcsa kis mohikánnal, amit a nővéremtől kaptunk, és egy Marly nevű mini ausztrál juhászkutya. Aztán megmentettünk egy pekingit és egy shih-tzu-t, Bandit és Ruby-t, egy kölyökkutatóból. Van két macskánk is. A nyugat-virginiai Abbingtonban voltunk egy vásáron, és a feleségem éppen szundikált, ezért elvittem a gyerekeket az állatpajtába. Volt ott egy doboznyi cica, így egy sárga cicával tértünk vissza a buszhoz, akit Abbynek neveztünk el. Aztán a legkisebb lányom talált egy másik cicát, egy feketét, a templom parkolójában. Az ember mindegyiket megszereti, mindegyiknek más-más személyisége van, és nagyon kötődünk hozzájuk.”
Míg a koronavírus leállította Lawrence túrázását, a kreativitását nem állította le. A következő albumán dolgozik.
“Próbáltam írni, amíg nem voltunk úton. Nem maradtam itt karanténban, lementem a COOP-ba, a Tractor Supply-ba, az élelmiszerboltba, és voltak dalszerzőim, akik kijöttek hozzám írni.Ismerek embereket, akik meghaltak… Joe Diffie, nagyon hiányzik… de vissza kell térnünk az életünkhöz, és hagynunk kell, hogy az emberek visszatérjenek a munkához.”
Lawrence azt mondja, úgy gondolja, hogy ő és a zenekara januárban kaphatta el a vírust, amikor még turnéztak. “A turnémenedzseremnek volt valamije, amikor hétfőn felszállt a buszra, és szerdára már csiklandozott a torkom. A légzőrendszerem úgy éreztem, mintha lángolna, nem volt energiám, nem kaptam levegőt. A buszon mindenki elkapta. Öt hétbe telt, mire túltettem magam rajta.”
Az énekes azt mondja, hogy már ír a következő albumához, de nincs konkrét terv arról, hogy mikor jelenhet meg. “Épp most írok valamithagyományos country zenét, és lehet, hogy ősszel újra elkezdek vágni. Úgy terveztem, hogy a turné alatt írok, és ősszel vágok, de most még mindig arról beszélgetünk, hogy mi lesz a következő lépésünk.”
“Van egy művészete az album vágásának, csak hagynod kell, hogy folyjon. Nem tudom pontosan, hogyan akarom megközelíteni az új lemezt. Szeretek egy lemezen a maga teljességében dolgozni, megnézni, mi hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a csomag. Kell-e egy swing dallam, egy power ballada, egy másik középtempó – ezek azok a dolgok, amiket keresek, hogy egy jól lekerekített country albumot készítsek.”
Lawrence reméli, hogy júniusban újra útra kelhet, de semmi sem biztos. A legtöbb koncert, amit Justin Moore-ral lefoglalt, már nem lesz, és bár az ügynöke megpróbált annyi koncertet megmenteni, amennyit csak lehet, nehéz átütemezni azokat, amiket le kellett mondani. A remény az, hogy ősszel néhányat még hozzá tudnak tenni.”
“Az utolsó fellépésünk március első hétvégéjén volt, úgyhogy mindannyian készen állunk arra, hogy újra munkába álljunk. Belső megbeszéléseket folytatunk a saját irányelveinkről, a gitárok letörléséről, a pótkocsik tisztán tartásáról. Jobban aggódom a stábtagokért, mint bárki másért. Nem emlékszem, hogy a 30 év alatt, amióta dolgozom, valaha is ilyen hosszú ideig nem dolgoztam volna. Mindig is 10 hónapot dolgoztunk az évből.”
A zenélés mellett Lawrence továbbra is elfoglalja magát azzal, hogy az 1980-as, 90-es és 2000-es években felvett zenéjét játssza barátaival a népszerű rádióműsorban, a Honky Tonkin’ With Tracy Lawrence-ben. A műsorban végzett munkájáért két ACM-jelölést kapott az Év Nemzeti On-Air Személyisége díjra.
“Még egyetlen epizódot sem hallgattam meg” – vallja be a részmunkaidős DJ. “Nem szeretem hallani magam beszélni. Patrick és én szeretjük jól érezni magunkat, sok jó zenét játszani és interjúkat készíteni a barátainkkal. Ha túlgondolom a dolgot, lehet, hogy elrontom. A motivációm, amikor elkezdtem a műsort, az volt, hogy a mainstream rádiók 2010 előtt nem játszottak semmit abból a régi katalógusból, és hallottam a rajongóktól, hogy szeretnék hallani ezt a zenét. Úgy érzem, azért voltunk sikeresek, mert dögös zenéket játszottunk abból a korszakból, és a rajongók imádták. Azt hiszem, azóta más állomások is elkezdték játszani azt, amit mi játszunk a ‘Honky Tonkin’-on.”
Az énekes azt mondja, emlékszik, amikor a városba jött, Waylon Jennings és Merle Haggard és az énekesek azon csoportja panaszkodott, mert ez volt az a korszak, amikor a rádió éppen elkezdte kivágni őket a lejátszási listákról. “Emlékszem, arra gondoltam: ‘Miért csináljátok ezt? Nagyszerű karriered volt. Most a másik oldalon ülök, és megértem. Értem, hogy honnan jöttek.”
Lawrence 2021-ben ünnepli 30 éves zenei pályafutását, és ezalatt az évek alatt sok mindent látott változni, többek között azt, ahogyan az albumokat terjesztették, és ahogyan a Billboard és más magazinok listáit kezdetben összeállították. Mostanra a technológia annyit változott, hogy a dalok és albumok azonnal megvásárolhatók az interneten az online áruházakban, a rádiók pedig a lejátszási listáikat azon a héten fordítják le, amikor azokat játsszák, így azok teljesen aktuálisak, amikor az emberek látják őket.
“A 90-es évekből származó barátságokat tartom a legnagyobb becsben” – mondja Lawrence. “Nagyon büszkék voltunk egymás sikerére; mindannyiunknak megvolt a saját hangzása. Csomagkoncerteket csináltunk, és a show után együtt ültünk fel a buszra.
“Azt hiszem, a 90-es években jobban éreztük magunkat, mielőtt a közösségi média megjelent. Szerintem már nincs meg a titokzatosság az emberekkel kapcsolatban, mert mire visszaérsz a városba, már mindenki mindent tud a koncertekről és arról, hogy mi történik az egyes művészekkel.”
