A biológia legfőbb feladata, hogy szaporodjon. Hogyan csinálnak tehát a Humboldt-tintahalak még több Humboldt-tintahalat? Mint minden tintahalfajnak, nekik is külön hím és nőstény nemük van. Mint minden tintahal, a Humboldt-tintahal hímjei is spermiumaikat spermatofórákba csomagolják, amelyeket a párzás során átadnak a nőstényeknek. A nőstények addig tartják ezeket a spermatofórákat, amíg készen nem állnak az ívásra, amikor is a tárolt spermiumokkal megtermékenyítik az ikrákat, mielőtt egy hatalmas zselatinos masszában a vízbe engednék őket.
A legtöbb, amit a Humboldt-tintahal szaporodásáról tudunk, képzett találgatás. Néhány más tintahalfaj párzás és ívás céljából kiszámítható helyeken gyűlik össze, de a Humboldt-tintahalról nem ismerünk ilyen viselkedést. Gilly professzor talán egyszer látott egy párzást a Kaliforniai-öbölben, de az élmény kevés intim részletet tartalmazott.
A nőstény Humboldt-tintahal már fiatal korától képes párosodni és spermát tárolni. A tárolt spermiumok leggyakoribb helye a nőstény testén a szájnyálkahártya, a szájat körülvevő szöveti terület. Ha a tintahal csőrét körülvevő vöröses-lilás színű hártyán puha, fehér, legfeljebb egy centiméter hosszúságú tűket látunk, ezek spermatofórák. Spermatangiumokat is láthatsz spermiumokkal teli kis fehéres pattanásokat. Valahogyan a spermiumok belsejéből a spermiumok ezekbe a spermatangiumokba vándorolnak, de a mechanizmus rejtély marad.
A szájhártyán kívül a spermatangiumok néha a nőstény karjára vagy fejére erősítve is megtalálhatók. Ritkán még a hím tintahalakon is megtalálhatók. A tudósok nem tudják megállapítani, hogy egy Humboldt-tintahal hím vagy nőstény-e a külseje alapján, és lehetséges, hogy a tintahalak sem teljesen biztosak benne.
Amikor a nőstény petéi megérnek, első dolga, hogy a köpenyében lévő kocsonyával összekeverje őket. Két különböző mirigye van, amelyek kétféle kocsonyát termelnek. Az oviduális mirigyek minden petesejtet zselével vonnak be, ami megkönnyíti a fejlődést. (Ezt onnan tudjuk, hogy a Humboldt-tintahal petéinek sikeres laboratóriumi megtermékenyítéséhez oviduális mirigyek kivonatának hozzáadására van szükség). Úgy tűnik, hogy a nidamentális mirigyek kocsonyája nem szükséges a fejlődéshez, de biztosítja az ikratömeg szerkezetét, és talán taszítja a ragadozókat és a parazitákat.
Paralárva lefelé kinyúló ormánynyal. Fotó: Danna Staaf
Maga az ívás soha nem volt közvetlenül megfigyelhető. Egy 2006-ban a Kaliforniai-öbölben tett kutatóút során a hajó fedélzetén lévő akváriumokban több nőstény ívott, de ez az éjszaka közepén történt, és senki sem látta őket ívni. Íme a munkahipotézisünk arra vonatkozóan, hogyan jön létre az ikratömeg: a nőstény összekeveri az ikrákat és a zselét a köpenyében, ezt a keveréket kipréseli a tölcséréből, majd a karjaiban tartja. A karjai közepén van a szája, a körülötte lévő bukkális hártyával és a tárolt spermatofórákkal és spermatangiumokkal, így ez a pozíció lehetővé teszi, hogy a spermiumok végre elvégezzék a dolgukat, és megtermékenyítsék a petéket.
Mint szinte minden tintahalnál, itt sincs szülői gondoskodás. A Humboldt mama kiengedi az ikratömeget a nyílt óceánba, és megy a dolgára. Valószínűleg néhány hét vagy hónap alatt tovább táplálkozik és növekszik, miközben a többi ikrát is lerakja. A nőstény Humboldt-tintahalaknak egyenként körülbelül 10 millió ikrájuk van, és a tudósok által valaha talált és vizsgált egyetlen ikratömeg félmillió és egymillió között volt. A matematika azt sugallja, hogy egy sikeres nőstény 10-20 tojástömeget nemzhet élete során.
Az egyetlen tojástömeg megtalálása fantasztikus véletlen volt. Ugyanazon a 2006-os hajóúton, ahol a nőstények a fedélzeten ívtak, néhány tudós a Cortez-tenger közepén búvárkodott, hogy medúzákat gyűjtsön. Körülbelül 16 méterrel a felszín alatt egy kisautó méretű zselatinos pacába úsztak bele. Részeket gyűjtöttek belőle üvegekbe, és visszahozták a hajóra. Az üvegek tele voltak tintahalpetékkel, amelyek még aznap éjjel kelni kezdtek, és a későbbi genetikai elemzés megerősítette, hogy Humboldt-tintahalbébik voltak.
A laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy a Humboldt-tintahalnak a megtermékenyítéstől a kikelésig mindössze egy hétig tart a fejlődés, tehát az ikratömegek múlandó dolgok. Ez az egyik oka annak, hogy olyan nehéz megtalálni őket. A másik, hogy nem a felszínen vagy a fenéken vannak, hanem egy hatalmas háromdimenziós környezet közepén lebegnek.
A kikelt kicsinyeket paralarváknak nevezik, egy olyan kifejezés, amelyet az összes bébi polip és tintahal leírására találtak ki. Egy igazi lárva, mint a hernyó, kataklizmikus metamorfózison megy keresztül, amit a polipok és a tintahalak nem tesznek meg. És mégis fizikailag nagyon különböznek a felnőttektől, ezért a “œparalarva” kifejezés. A Humboldt-tintahal és néhány más rokon tintahalfaj esetében a legnagyobb különbség a paralárvák és a felnőttek között az ormányosfül. Ez az állat karjaiból nő ki, kissé úgy néz ki, mint egy elefánt ormánya, és végül kettéválik, hogy kialakítsa a két kifejlett csápot. Senki sem tudja, miért. Ez egy újabb rejtély a Humboldt-tintahal furcsa és csodálatos életében!
Gilly WF, Elliger CA, Salinas-Zavala CA, Camarillo-Coop S, Bazzino G, Beman M (2006) Spawning by jumbo squid Dosidicus gigas in the San Pedro Mártir Basin, Gulf of California, Mexico. Mar Ecol Prog Ser 313:125- 133
Staaf DJ, Camarillo-Coop S, Haddock SHD, Nyack AC, Payne J, Salinas-Zavala CA, Seibel BA, Trueblood L, Widmer C, Gilly WF (2008) Natural egg mass deposition by the Humboldt squid (Dosidicus gigas) in the Gulf of California and characteristics of hatchlings and paralarvae. J Mar Biol Assoc UK 88:759-770