A szeretett személy halála örökre megváltoztatja az életünket. És az “előtte” és az “utána” közötti mozgás szinte mindig hosszú, fájdalmas utazás. A saját veszteséggel kapcsolatos tapasztalataimból, valamint annak a több ezer gyászoló embernek a tapasztalataiból, akikkel az évek során dolgoztam, megtanultam, hogy ha meg akarunk gyógyulni, nem kerülhetjük meg a gyászunk külső peremét. Ehelyett végig kell utaznunk rajta, néha a mellékutakon kanyarogva, néha pedig egyenesen a nyers közepébe szántva.
Azt is megtanultam, hogy az utazáshoz gyászra van szükség. Látjátok, van egy fontos különbség. A gyász az, amit belülről gondolsz és érzel, miután valaki, akit szeretsz, meghal. A gyász ezeknek a gondolatoknak és érzéseknek a külső kifejeződése. Gyászolni annyit jelent, mint aktív résztvevője lenni a gyászutunknak. Mindannyian gyászolunk, amikor meghal valaki, akit szeretünk, de ha gyógyulni akarunk, gyászolnunk is kell.
Van hat “hozamjel”, amellyel valószínűleg találkozni fogsz a gyász útján – ezeket nevezem a “gyász egyeztetési szükségleteinek”. Mert bár az Ön gyászútja intenzíven személyes, egyedi élmény lesz, minden gyászolónak engednie kell az alapvető emberi szükségletek ezen csoportjának, ha meg akar gyógyulni.
1. szükséglet: A halál valóságának elismerése
A gyász ezen első szükséglete magában foglalja a gyengéd szembenézést azzal a valósággal, hogy valaki, akit szeretett, fizikailag soha többé nem fog visszatérni az életébe.
Akár hirtelen volt a halál, akár előre látható volt, a veszteség teljes valóságának elismerése hetek és hónapok alatt történhet. A túlélés érdekében időnként megpróbálhatja elhessegetni a halál valóságát. Felfedezheti, hogy újra lejátssza a haláleset körüli eseményeket, és szembesül a jó és rossz emlékekkel. Ez az újrajátszás létfontosságú része a gyász szükségletének. Olyan, mintha minden egyes alkalommal, amikor kibeszéled magadból, az esemény egy kicsit valóságosabbá válna.
Ne feledd – a gyásznak ez az első szükséglete, akárcsak az utána következő másik öt, hónapokon keresztül, időszakosan igényelheti a figyelmedet. Legyen türelmes és együttérző önmagával, miközben mindegyikükön dolgozik.
2. szükséglet: A veszteség fájdalmának elfogadása
A gyásznak ez a szükséglete megköveteli, hogy elfogadjuk a veszteségünk fájdalmát – amit természetesen nem szívesen teszünk. Könnyebb elkerülni, elfojtani vagy tagadni a gyász fájdalmát, mint szembenézni vele, pedig éppen a fájdalmunkkal való szembenézésben tanuljuk meg megbékélni vele.
Valószínűleg rá fogsz jönni, hogy “adagolnod” kell magad a fájdalmad átöleléséhez. Más szóval, nem tudod (és nem is kell megpróbálnod) egyszerre túlterhelni magad a fájdalommal. Néha szükséged lehet arra, hogy eltereld magad a halál fájdalmáról, míg máskor biztonságos helyet kell teremtened ahhoz, hogy elindulj felé.
Sajnos a kultúránk hajlamos a fájdalom tagadására ösztönözni. Ha nyíltan kifejezed a gyász érzéseit, félretájékoztatott barátaid azt tanácsolhatják, hogy “folytasd” vagy “fel a fejjel”. Ha viszont “erős” és “ura maradsz a helyzetnek”, akkor gratulálhatnak ahhoz, hogy “jól birkózol meg” a gyászoddal. Valójában a gyászoddal való jól boldogulás azt jelenti, hogy jól megismered a fájdalmadat.”
3. szükséglet: Emlékezés a meghalt személyre
Valamilyen kapcsolatban állsz valakivel, amikor meghal? Természetesen. Emlékezeti kapcsolatod van. Drága emlékek, a kapcsolat jelentőségét tükröző álmok és olyan tárgyak, amelyek összekötnek téged a meghalt személlyel (például fényképek, emléktárgyak stb.), példák néhány olyan dologra, amelyek a kapcsolat folytatásának egy másik formájáról tanúskodnak. A gyásznak ez a szükséglete magában foglalja, hogy megengedd és bátorítsd magadat e kapcsolat folytatására.”
De egyesek megpróbálhatják elvenni az emlékeidet. Segítőkésznek próbálnak lenni, arra biztatnak, hogy szedd le az összes fényképet a meghalt személyről. Azt mondják neked, hogy foglalatoskodj, vagy akár költözz el a házadból. De tapasztalatom szerint a múltra való emlékezés lehetővé teszi a jövőbe vetett reményt. A jövőd csak olyan mértékben lesz nyitott az új tapasztalatokra, amilyen mértékben elfogadod a múltat.”
4. szükséglet: Új önazonosság kialakítása
Önazonosságod egy része a más emberekkel való kapcsolataidból ered. Amikor valaki, akivel kapcsolatban állsz, meghal, az önazonosságod, vagyis az, ahogyan magadat látod, természetesen megváltozik.
Lehet, hogy “feleség” vagy “férj” helyett “özvegy” vagy “özvegy” lettél. Lehet, hogy “szülőből” “gyászoló szülővé” váltál. Megváltozik az, ahogyan Ön és a társadalom definiálja Önt.”
A haláleset gyakran megköveteli, hogy új szerepeket vegyen át, amelyeket korábban az elhunyt személy töltött be. Hiszen valakinek még mindig ki kell vinnie a szemetet; valakinek még mindig meg kell vennie a bevásárlást. Minden alkalommal szembesülsz megváltozott identitásoddal, amikor olyasmit teszel, amit korábban az a személy tett, aki meghalt. Ez nagyon nehéz munka lehet, és nagyon kimerültnek érezheti magát.
Időnként gyermeki érzéssel küzdhet, miközben a megváltozott identitásával küzd. Átmenetileg fokozott függőséget érezhet másoktól, valamint tehetetlenséget, frusztrációt, alkalmatlanságot és félelmet.
Sok ember felfedezi, hogy miközben ezen a szükségleten dolgozik, végül felfedezi megváltozott önazonosságának néhány pozitív aspektusát. Kialakulhat például egy megújult önbizalom önmagukban. Kialakulhat önmagad egy gondoskodóbb, kedvesebb és érzékenyebb része. Lehet, hogy identitásodnak egy olyan magabiztos része fejlődik ki, amely képessé tesz arra, hogy tovább élj, még akkor is, ha továbbra is érzed a veszteség érzését.
5. szükséglet: Az értelem keresése
Amikor valaki, akit szeretsz, meghal, természetesen megkérdőjelezed az élet értelmét és célját. Valószínűleg megkérdőjelezed az életfilozófiádat, és vallási és spirituális értékeket fedezel fel, miközben ezen a szükségleteden dolgozol. Lehet, hogy felfedezed, hogy a további életed értelmét keresed, miközben a “Hogyan?” és a “Miért?” kérdéseket teszed fel.”
“Hogyan hagyhatta Isten, hogy ez megtörténjen?”. “Miért pont most, ilyen módon történt ez?” A halál emlékeztet téged az irányításod hiányára. Tehetetlenség érzését keltheti benned.”
A személy, aki meghalt, a részed volt. Ez a halál azt jelenti, hogy nemcsak önmagadon kívül, hanem önmagadban is veszteséget gyászolsz. Időnként a nyomasztó szomorúság és a magány lehet az állandó kísérőd. Úgy érezheted, hogy amikor ez a személy meghalt, vele együtt egy részed is meghalt. És most azzal kell szembenézned, hogy megtaláld az életed folytatásának értelmét, még akkor is, ha gyakran olyan üresnek érzed magad.”
Ez a haláleset arra is felszólít, hogy szembesülj a saját lelkiségeddel. Lehet, hogy kételkedsz a hitedben, és spirituális konfliktusok és kérdések cikáznak a fejedben és a szívedben. Ez normális, és része a megújult élet felé vezető útnak.”
6. szükséglet: Folyamatos támogatást kapni másoktól
A gyászútja során kapott megértő támogatás minősége és mennyisége nagy hatással lesz a gyógyulási képességére. Ezt nem tudod – és nem is szabad megpróbálnod – egyedül végigcsinálni. A barátok, gyászolótársak vagy hivatásos tanácsadók tapasztalataira és bátorítására támaszkodni nem gyengeség, hanem egészséges emberi szükséglet. És mivel a gyász egy folyamat, amely idővel zajlik, ennek a támogatásnak hónapokkal, sőt évekkel az életében lévő személy halála után is rendelkezésre kell állnia.”
Sajnos, mivel társadalmunk olyan nagyra értékeli a “továbblépés”, a “fel a fejjel” és a “továbblépés” képességét, sok gyászolót röviddel a haláleset után magára hagynak. A “túl van rajta és kész” és a “ideje, hogy folytasd az életed” típusú, a gyászolóknak címzett üzenetek még mindig dominálnak. Nyilvánvaló, hogy ezek az üzenetek arra ösztönzik Önt, hogy inkább tagadja vagy elnyomja a gyászát, mintsem hogy kifejezze azt.
Az Önt támogató rendszerében lévő embereknek ahhoz, hogy valóban segítőkészek legyenek, értékelniük kell azt a hatást, amelyet ez a haláleset gyakorolt Önre. Meg kell érteniük, hogy a gyógyulás érdekében meg kell engedni – sőt bátorítani kell -, hogy még sokáig gyászoljon a haláleset után. És arra kell bátorítaniuk, hogy a gyászra ne úgy tekintsen, mint egy legyőzendő ellenségre, hanem mint olyan szükségszerűségre, amelyet meg kell tapasztalnia a szeretet következtében.
A gyász feldolgozásával
Talán hallotta – sőt, talán azt hiszi -, hogy a gyászútja akkor ér véget, amikor feloldja a gyászát, vagy kilábal belőle. De az utazásod soha nem ér véget. Az emberek nem “lépnek túl” a gyászon.
A megbékélés kifejezés szerintem jobban illik arra, ami akkor történik, amikor a gyászoló azon dolgozik, hogy integrálja az új valóságot, hogy az életben az elhunyt személy fizikai jelenléte nélkül haladjon előre. A megbékéléssel együtt jár a megújult energia és magabiztosság érzése, a halál valóságának teljes elismerése és az élettevékenységekbe való újbóli bekapcsolódás képessége.
A megbékélés során a gyász éles, állandóan jelenlévő fájdalma új értelmet és célt ad. A veszteség érzései nem tűnnek el teljesen, de enyhülnek, és a gyász intenzív fájdalmai ritkábbak lesznek. Megjelenik a remény az élet folytatására, ahogy képes leszel kötelezettségeket vállalni a jövőre nézve, felismerve, hogy az elhunyt személyt soha nem fogod elfelejteni, de tudva, hogy az életed tovább tud és tovább fog haladni.