Még Sir Edmund Hillary is beleszólt a David Sharp halála körüli vitába.
Wikimedia CommonsAz Everest évtizedek óta veszélyes csali a David Sharphoz hasonló kalandorok számára.
Mielőtt David Sharp Angliából elindult volna a Mount Everest meghódítására, megnyugtatta aggódó édesanyját, hogy a hegyen “sosem vagy egyedül”. Mindenütt hegymászók vannak.”
Míg igaz, hogy a csúcsra naponta feljutni próbáló több tucat mászócsapat biztonságérzetet nyújt, a csúcsra vezető úton a több mint 200 hegymászó holttestei komor mérföldkövekként szolgálnak, és arra emlékeztetnek, hogy ez a biztonság csak illúzió.
David Sharp merész kísérlete
David Sharp már kétszer is megpróbálta megmászni a világ legmagasabb hegyét, de a csúcs elérése előtt vissza kellett fordulnia. Az édesanyjához intézett szavai kísértetiesen előrelátónak bizonyultak, mivel közel negyven másik hegymászó lett szemtanúja az Everesten bekövetkezett halálának.
Sharp nem volt amatőr hegymászó: a 34 éves brit már látta Európa és Afrika legmagasabb hegyeinek (Elbrusz és Kilimandzsáró) csúcsát, és az Everestre tett első kísérletére személyesen egy expedícióvezető hívta meg, akire nagy hatással volt az a könnyedség, amellyel Sharp a Cho Oyu-t, a Himalája másik hegyét megmászta.
YouTubeDavid Sharp az Everest előtt már számos hegyet megmászott, képzett és tapasztalt hegymászó volt.
Ezzel a harmadik kísérletével David Sharp úgy döntött, hogy egyedül, oxigénpalackok nélkül vág neki a hegynek. Egy másik hegymászó azt javasolta Sharpnak, hogy a nehéz palackok felcipelése a hegyre csak kifárasztaná őt az emelkedés során (bár a kiegészítő oxigén hiánya már több más hegymászó haláláért is felelős volt), és ezúttal Sharp elhatározta, hogy eléri a csúcsot.
Sharp május 13-án este kezdte meg végzetes mászását; más csoportok később arról számoltak be, hogy a következő nap folyamán a hegy különböző pontjain, magasabban látták a magányos hegymászót. Senki sem tudta igazolni, hogy 14-én felért-e a csúcsra, de valamikor aznap megkezdte az ereszkedést.
Az első felfedezés
Wikimedia CommonsA “Zöldcsizmásként” is ismert Tsewang Paljor teste a Mount Everest egyik leghíresebb jelölése.
A “Zöld Csizma” valószínűleg a leghíresebb holttest, amely az Everesten nyugszik: az emberek az 1996-ban halálra fagyott indiai hegymászót egyfajta tájékozódási pontként használják, hogy felmérjék a haladásukat. Sharp akkor látta a hátborzongatóan konzervált, örökké hegyi felszerelésbe és mészzöld csizmába öltözött testet, amikor 2003-ban először próbálkozott a csúcs megmászásával.
Május 15-én este, amikor hegymászók egy csoportja elérte azt a mészkőbarlangot, ahol a Zöld Csizma jelezte az utat, csúnya sokkot kaptak. Amikor belenéztek, rájöttek, hogy a rég halott hegymászónak társasága van – David Sharp. Úgy tűnt, hogy lefelé menet megállt pihenni a hírhedt barlangban.
A csoport szerint Sharp a térdére kulcsolódott karokkal ült; szempilláiról jégcsapok lógtak, és nem reagált a kiáltásaikra. A hegymászók azt hitték, hogy már kómában van, de nem rádióztak le az alaptáborba segítségért. Ehelyett hátrahagyták.
YouTubeDavid Sharp a Mount Everest végzetes megmászására készül.
Alig húsz perccel később egy másik csoport rátalált Sharpra a barlangban; ismét kiabáltak neki, hogy álljon fel és menjen tovább, de Sharp ezúttal leintette őket, egy szót sem szólt. Aznap további harminchat hegymászó utazott a csúcs felé, akik közül néhányan megpróbáltak beszélni Sharppal, és akiknek az állapotáról szóló eltérő beszámolói a halála utáni viták egy részét generálták.
A hegycsúcson megfagyva heverő holttestek jól mutatják, milyen nehéz lehet a mentés: gyakran ott fekszenek, ahol leestek, mivel egy bizonyos magasság felett már túl nehéz eltávolítani őket.
Ugyanez igaz a hegy “halálzónájába” érkező, küszködő hegymászókra is. Amikor Maxime Chaya hegymászó és csapata a csúcsról való saját leereszkedésük során David Sharpot még mindig a barlangban találta, tudták, hogy nem tehetnek semmit. Mivel Chaya nem volt hajlandó egyszerűen magára hagyni az angolt (akinek az arca már kezdett elsötétülni), addig ült mellette és imádkozott, amíg kénytelen volt távozni, vagy kockáztatni a saját életét; azok, akik az alaptáborban hallották kétségbeesett rádióüzeneteit, csak hallgatni és sírni tudtak.
Sandra Mu/Getty ImagesMark Inglis, az egyik hegymászó, aki még életben volt David Sharp mellett, fagyási sérüléseket szenvedett a heggyel folytatott küzdelemben.
A vita David Sharp halála körül
David Sharp halála nagy vitát váltott ki, főként azért, mert rengetegen látták őt, amikor még életben volt – legalább 40 másik hegymászó haladt el mellette a barlangban, és keveset tettek érte.
Máig nem tisztázott, hogy potenciálisan meg lehetett volna-e menteni, ha az egyik hegymászó gyógyszert vagy oxigént ad neki az első napon, amikor megfagyva ült. A többi hegymászótól is ellentmondásos beszámolók érkeztek arról, hogy a segítséget kérő jelentéseket valóban rádión küldték-e be, vagy azt az utasítást kapták, hogy hagyják ott, és folytassák útjukat.
Sir Edmund Hillary, az Everest csúcsának első megmászója különösen felháborodott a Sharp mellett elhaladó hegymászók hozzáállásától. Hillary elítélte a jelenlegi fanatizmust, hogy “az emberek csak fel akarnak jutni a csúcsra”, és kijelentette, hogy “az én expedíciómon semmiképpen sem hagytak volna egy embert egy szikla alatt meghalni.”
Még azt is vitatják, hogy David Sharp valóban elérte-e a célját, és felért-e a csúcsra, mielőtt megadta magát a hidegnek; akár így volt, akár nem, a teste csatlakozik a többiekhez, akik figyelmeztetik a hegymászókat a hegy állandó veszélyeire.
Miután megismertük David Sharpot és a Mount Everest végzetes megmászását, nézzük meg Marco Siffredi történetét, aki snowboardozás közben halt meg az Everesten. Ezután olvass Beck Weathersről, akinek a biztos haláltól való megmenekülése a Mount Everesten nem volt más, mint egy csoda. Végül olvassa el Ueli Steck történetét, a világklasszis hegymászóét, aki végül elpusztult az Everesten.