A szíriai konfliktus a világ nagyhatalmait vonzza, egyesek támogatják, mások ellenzik Bashar al-Assad elnököt. Az Aszad család több mint négy évtizede uralja Szíriát, de hogyan kerültek hatalomra?
Hafez al-Aszad volt a modern Szíria építésze. A szíriai puccsok és ellenpuccsok évtizedei után Háfez a szíriai légierő parancsnoki és védelmi miniszteri posztján kiépített hálózatát használta fel arra, hogy 1970-ben magához ragadja a hatalmat.
Háfez a pozíciója megtartása érdekében létrehozta az oszd meg és uralkodj rendszerét, és olyan mértékben személyesítette hatalmát, hogy egyedül ő tartotta össze az államot. Utódja gyenge kormányt és állami intézményeket örökölt.
Hafez legidősebb fia, Bassel volt az, akit felkészítettek a hatalomra. Bassel 1994-ben autóbalesetben bekövetkezett halála azonban testvérét, Bashart tolta előtérbe. Amikor Bashar al-Assad 2000-ben Hafez halála után átvette az elnöki tisztséget, sokan azt várták tőle, hogy a régi motoros lesz, de ez nem bizonyult igaznak.
Amikor Bashar átvette a hatalmat, eleinte kénytelen volt együttműködni apja forradalmi vezetői körével – akik közül sokan évtizedekig álltak az állam kulcsfontosságú intézményeinek, például a biztonsági szolgálatoknak és a hadseregnek az élén. Függetlenségének megerősítése érdekében azonban lassan félreállította őket saját szűk tanácsadói csoportja javára.
A legtöbb esetben a kulcsfontosságú minisztériumok és állami ügynökségek az 1970-es évek óta Hafez megbízható szövetségeseinek hatáskörébe tartoztak.
Bár ezek az intézmények politikailag gyengék voltak, a pártfogás fontos eszközeiként szolgáltak, és alapvető kapcsolatot jelentettek az elnökség és támogatói bázisa között. Mint ilyenek, az állami intézmények erős lojalitást keltettek alkalmazottaik és kedvezményezettjeik körében, és ezáltal az állam szilárd pilléreivé váltak.
Azzal, hogy Bashar félrelökte apja társait, saját városi elitjét erőltette a társadalomra, és aláásta a kulcsfontosságú intézmények integritását.
Hafez egy olyan vezetői generációval került hatalomra, amely nagyrészt vidéki tartományokból került ki, és szoros kapcsolatot tartott fenn választókerületeivel. Bashar belső köre ezzel szemben lényegében az elit gyermekeiből áll – egy olyan generációból, amely a városban nőtt fel, és a saját koncentrikus befolyási hálózatukon kívül más választói körrel nem rendelkezik.
Bashar ellenőrzésének mértéke sok vita tárgyát képezte egészen a 2011. márciusi felkelések kezdetéig. Kérdéses volt, hogy Bashar ki van-e téve a befolyásos “bárók” és családtagok – köztük nővére, Bushra, annak néhai férje, Asef Shawkat és testvére, Maher – túlzott befolyásának.
Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Bashar természetes reformer volt, és minden szándéka megvolt Szíria megnyitására, de apja klikkje korlátozta.
Ez Bashar jellemének leegyszerűsítő értékelése volt; Bashar gondosan ápolta számos nyugati újságírót, akadémikust és politikai döntéshozót, hogy segítsen neki elérhetőnek, szimpatikusnak és átgondoltnak tűnni.
Négy évvel később ez a vita már vitatható.
Neil Quilliam a Chatham House agytröszt közel-keleti és észak-afrikai programjának megbízott vezetője, amely a Szíria és szomszédai politikai kezdeményezést vezeti.