Ezek a cipők az 1870-es években kapták a “plimsoll” becenevet, amelyet Nicholette Jones The Plimsoll Sensation című könyve szerint a felsőrészt a talppal összekötő színes vízszintes sávról kaptak, amely a hajótest Plimsoll-vonalára emlékeztetett. Illetve, akárcsak a hajó Plimsoll-vonalán, ha a víz a gumitalp vonala fölé kerül, a viselője elázik.
A plimsollokat széles körben hordták a nyaralók, és a kényelem miatt a sportolók is kezdték viselni a tenisz- és krokettpályákon. A cipő felületi tapadását növelő, gravírozott mintákkal ellátott speciális talpakat fejlesztettek ki, és ezeket nagy tételben rendelték meg a brit hadsereg számára. A 20. század fordulóján a sportcipőket egyre gyakrabban használták szabadidős és szabadtéri tevékenységekhez – még az 1911-es szerencsétlenül járt Scott Antarktisz-expedícióval is találtak plimsollokat. Az 1950-es évektől az 1970-es évek elejéig az Egyesült Királyságban a tanulók az iskolai testnevelésórákon is gyakran viseltek plimsollokat.
A brit J.W. Foster and Sons cég 1895-ben tervezte és gyártotta az első futásra tervezett cipőt; a cipő szöges volt, hogy nagyobb tapadást és sebességet biztosítson. A cég kiváló minőségű, kézzel készített futócipőit világszerte sportolóknak adta el, végül szerződést kapott az 1924-es nyári olimpiai játékok brit csapatának futócipőinek gyártására. Harold Abrahams és Eric Liddell a Foster’s futófelszerelésében nyerte meg a 100 és 400 méteres futóversenyeket.
Ez a lábbeli stílus a 20. századfordulón Amerikában is elterjedt, ahol “sneakers”-nek nevezték. A U.S. Rubber Company 1892-ben mutatta be az országban az első gumitalpú cipőket, ami a kereslet és a gyártás fellendülését váltotta ki. Az első kosárlabdacipőket Spalding már 1907-ben megtervezte. A tornacipők piaca az első világháború után nőtt meg, amikor a sport és az atlétika egyre inkább az erkölcsi tartás és a hazaszeretet demonstrálásának eszközévé vált. A tornacipők amerikai piaca folyamatosan nőtt, mivel a fiatal fiúk sorban álltak, hogy a Jim Thorpe futballista által támogatott tornacipőket és a Chuck Taylor kosárlabdázó által támogatott Converse All Stars-t vásároljanak.
A két világháború közötti időszakban sportcipőket kezdtek el forgalmazni különböző sportágak számára, és a férfiak számára differenciált formaterveket tettek elérhetővé A sportcipőket a versenyző sportolók az olimpiákon használták, ami hozzájárult a sportcipők népszerűsítéséhez a nagyközönség körében. 1936-ban egy francia márka, a Spring Court piacra dobta az első vászon teniszcipőt, amely vulkanizált természetes gumitalpán nyolc szellőzőcsatornával rendelkezett.
Adolf “Adi” Dassler az első világháborúból való visszatérése után a bajorországi Herzogenaurachban, édesanyja mosókonyhájában kezdte el saját sportcipők gyártását, és később megalapította az egyik vezető sportcipőgyártót, az Adidast. Az 1936-os nyári olimpiai játékokon is sikeresen forgalmazta cipőit a sportolóknak, ami hozzájárult jó hírnevének megszilárdításához. Az üzlet fellendült, és Dasslerék a második világháború előtt évente 200 000 pár cipőt adtak el.
Háború után
Az 1950-es években a szabadidős lehetőségek jelentősen bővültek, és a gyerekek és a serdülők az iskolai öltözködési szabályok enyhülésével tornacipőt kezdtek hordani. A tornacipők eladásai olyannyira megnőttek, hogy kezdték hátrányosan befolyásolni a hagyományos bőrcipők eladásait, ami az 50-es évek végén heves reklámháborúhoz vezetett a piaci részesedésért. Az 1970-es években egyre népszerűbbé vált a kocogás, és a kifejezetten a kocogás közbeni kényelem érdekében tervezett edzőcipők jól fogytak. A vállalatok néhány terméküket az alkalmi divatpiacra is megcélozták. Hamarosan futballhoz, kocogáshoz, kosárlabdához, futáshoz stb. is kaphatók voltak cipők. Számos sportágnak megvolt a maga megfelelő cipője, amit a sportcipő-technológia podiátriai fejlesztése tett lehetővé.
A kilencvenes években a cipőgyártó cégek tökéletesítették divat- és marketingkészségüket. A híres sportolókkal kötött sportszerződések egyre nagyobbak lettek, a marketingköltségvetések pedig az egekbe szöktek. A tornacipők divatkijelentéssé váltak, és inkább az identitás és a személyiség meghatározásaként, mintsem egyszerűen atlétikai segédeszközként kerültek forgalomba.
Az 1970-es évektől (5 modell) 1998-on (285 modell) át 2012-ig (3371) a sportcipőmodellek száma az Egyesült Államokban exponenciálisan nőtt.