Mi az a sós garnéla?
A sós garnélarák olyan rákfélék, amelyek világszerte sós vizekben élnek, mind a szárazföldön, mind a tengerparton. Jelenleg elfogadott, hogy egy faj, az Artemia franciscana az egyetlen sós garnélarákfaj, amely a Nagy Sós-tóban él, de viták folynak a genetikai és élettörténeti variabilitásról, ami további fajok felfedezését eredményezheti (lásd Parthenogenezis és garnélarákgenetika). A felnőtt hím sós garnélarákok átlagosan 0,3-0,4 hüvelyk hosszúak, a nőstények pedig átlagosan 0,4-0,5 hüvelyk hosszúak. Úgy táplálkoznak, hogy a táplálékot hullámzó függelékeiken keresztül a szájuk felé irányítják, és a táplálékot egyszerű emésztőrendszeren keresztül emésztik meg. Ennek során sok sós vizet vesznek magukhoz, amelyet a “branchia” nevű kopoltyúkon keresztül kell kiválasztaniuk. 30-330 g/l (3% és 33% közötti sótartalmú) vízben is képesek életben maradni.
A Nagy Sós-tavat évente mintegy 10 millió madár használja, mintegy 330 faj képviseletében. E madarak egy része kizárólag vagy opportunista módon sós garnélarákokkal táplálkozik, hogy hosszú vándorlásaikat megtöltsék. A füles rétihéja, a Wilson- és a vörösnyakú fakopáncs szinte kizárólag sós garnélarákokkal táplálkozik a költözködésre való felkészülés során. Mindkét madár nagymértékű súlygyarapodáson megy keresztül ebben az időszakban; a DWR megállapította, hogy a Wilson-falopák naponta akár 2 grammot is híznak, megduplázva ezzel a vonulás előtti súlyukat, míg a füles gémek 375 ± 50 g-ról 575 ± 25 g-ra növelik testtömegüket a stagnálási időszak alatt. E táplálékforrás nélkül hosszú vándorlásaik nem lennének lehetségesek. Az avoketek, a gólyalábúak és a vízimadarak opportunista módon táplálkoznak sóska garnélával.
A vízi rovarok egy fajtája, a vízi csónakosgőte szintén sóska garnélával táplálkozik. Ezek a bogarak azonban csak édes vagy enyhén brakkos vízben maradnak életben, és nem jelentenek jelentős halálozási forrást. Természetes parazitákat vagy kórokozókat sem azonosítottak, ami azt jelenti, hogy az ember által okozott hatások jelentik a legnagyobb veszélyt a sóska garnélákra a Nagy Sós-tóban.
Geológiai magminták azt mutatják, hogy a sóska garnélák legalább 600 000 éve jelen vannak a Nagy Sós-tó területén. A tudósok úgy vélik, hogy cisztaként, azaz védőpáncéllal borított embrióként érkeztek a vándormadarak lábán (lásd az életciklust). A fiziológiai jellemzők alapján a tudósok úgy vélik, hogy a sós garnélarák eredetileg édesvízi faj volt, amely alkalmazkodott a sós vízhez. A halak általi ragadozás korlátozta azokat az időszakokat, amikor a sós garnélarákok jelen voltak a Bonneville-tóban. A mai Great Salt Lake túl sós a halak számára, és optimális élőhelyet biztosít a sós garnélák számára.