Amikor Gaines állásinterjúra jelentkezett Kellgrennél, “kezet rázok ezzel a fickóval, aki lila vagy kék Napóleon-ruhát viselt. Rajta volt a sapka, meg minden. Arra gondoltam: ‘Akarok én ennek a fickónak dolgozni? Te jó ég!’ Neki minden a nagy buliról szólt, és a munkáról is. Úgy tűnt, hogy a kettő együtt van. Ezért épült a stúdió.”
Gaines visszautasította a munkát, és inkább Wally Heider stúdiójában akart maradni San Francisco belvárosában, hozzátéve, hogy “amikor Heider megtudta, hogy Sausalitóba jönnek, elment és talált egy épületet. Azt tervezte, hogy Mill Valleyben épít egy stúdiót, hogy ellensúlyozza őket”. Megjegyzi Stephen Barncard mérnök és producer, aki Gaineshez hasonlóan szintén dolgozott Heidernél és a Plantnél is: “Wallynak tervei voltak egy stúdióra Mill Valleyben, a Tam Junction közelében. Én valóban láttam a terveket. A Filmways-t akarta rávenni, hogy fizesse ki, és amikor a Record Plant bement, vége lett. Sosem valósult meg.”
A létesítményre pazarolt részletek egyik példájaként Gaines így emlékszik vissza: “A B stúdió mennyezete úgy nézett ki, mint a felhők. Különböző formájú, kivágott rétegelt lemezből készültek, és bársonnyal vagy bársonnyal vagy valami ilyesmivel voltak bevonva; úgy néztek ki, mintha felhők lógtak volna ott fent. Kellgren okos volt; azt akarta, hogy a szobái másképp nézzenek ki. Tudta, hogy művészi jellegűvé akarja tenni.”
A Record Plantről a pazar nyitóbuli, valamint a KSAN élőben a stúdióban közvetített műsorai révén terjedt el a hír, amelyekben olyan nagyágyúk szerepeltek, mint Bob Marley & a Wailers (amelynek 1973. októberi, a Plantben adott fellépésének egy része megjelent a Talkin’ Blues CD-n), Bonnie Raitt, Linda Ronstadt és a Fleetwood Mac.
“Ebben az időben nem igazán volt szokás élő közvetítéseket készíteni, különösen nem hangstúdióból” – magyarázza Raechel Donahue. “Amikor a KSAN-nál voltunk, az élő adásunk verziója az volt, hogy én és Terry McGovern és egy 100 láb hosszú mikrofonzsinór, amit az ablakon keresztül juttattam ki neki, hogy interjút készíthessen az utcán élő emberekkel. Valójában Tom , Chris Stone és Gary Kellgren volt az, aki kitalálta, hogy ‘Ah, nyilvánvalóan van rá mód, hogy ezt megcsináljuk, ha csak ki tudnánk találni.'”
A KSAN egy legendás 72 órás maratonnal indította el a Record Plant adásait. Raechel Donahue szerint Kris Kristofferson előadása alatt egy ponton “ez az elmebeteg fickó bebarangolta a stúdiót, és azt énekelte, hogy ‘He’s a peach pit, he’s a pom pom, he’s a pervert, he’s a fool'” – Kristofferson egyik leghíresebb dalának, a “The Pilgrim, Chapter 33”-nak a szövegét basztarizálva – “majd egyszerűen kisétált a másik ajtón”.
“Mindenki, aki bárki volt, ott volt, és be- és kikóboroltak” – mondta Donahue. “Nekem csak azt kellett kitalálnom, hogyan kell ezt koordinálni. De valahogy erről szólt a KSAN: kitalálni, hogyan lehet a valóságot a zenébe olvasztani. Őrült dolog volt, de ez indította el az egész Record Plant live dolgot.”
Nem ez volt az egyetlen őrültség a KSAN közvetítéseken; Bob Simmons, néhány közvetítés bemondója, felidézi, hogy az Utolsó tangó Párizsban sztárja, Maria Schneider “körbe-körbe járkált, és próbált valakit rávenni, hogy szálljon be vele a jakuzziba” az egyik közvetítés alatt.
A Plant hamarosan nem csak Los Angelesből és az államon kívülről érkező sztárokat vonzott, hanem jó néhányat magából a Bay Area-ból is. A környezet ugyanolyan fontos volt a vonzerejéhez, mint maga a stúdió. “A Heider’s a belvárosban volt, a Tenderloinban” – mondja Gaines. “Az egy teljesen más koncepció odalent. Úgy értem, már az is bravúr, hogy leparkolj a kocsiddal és beérj a stúdióba anélkül, hogy kirabolnának. A Record Plantben csak úgy kisétálhattál, és csak egy ajtóra voltál a víztől. Aztán van néhány nyilvános teniszpálya az utcában. Amikor a KBC Banddel dolgoztam – Marty Balin és Casady és Paul Kantner – Marty lement oda teniszezni, amíg nem dolgoztunk.”
A stúdió leghíresebb tulajdonsága azonban a helyszínen volt, és hírhedtebb volt, mondjuk úgy, hogy iskolán kívüli tevékenységeiről. A Gödör néven ismert süllyesztett terület Barncard szavaival élve “részben budoár és műterem volt. Alapvetően egy olyan hely, ahol track-by-track overdubokat és vokálokat lehet csinálni, és közben a szünetekben szeretkezni a barátnőddel az oldalsó részen”.
“Sly Stone egy időre beköltözött abba a hátsó szobába” – jelenti Gaines. “Volt egy kis hálószobájuk neki. Csak egy ágy, kis fodros cuccokkal fölötte. Azt akarta, hogy az összes kilincset feljebb tegyék. Mintha gyerek lett volna, vagy ilyesmi. A kilincs nem lehetett a szokásos helyen, egy méterrel feljebb kellett lennie. Végül megváltoztattam. Azt mondtam: “Ember, én ezt nem bírom elviselni. Van még sok minden , de nem tudom, hogy néhányat el tudnék-e mondani.””