Egy fontos dolog, amit meg kell érteni, hogy miközben azt mondjuk, hogy a beton “megszárad”, a folyamat valójában nem száradás, hanem kémiai kikeményedés.
A valóságban a legjobb betoneljárások elkerülik, hogy a keverék kiszáradjon, mielőtt kikeményedne.
A cementes keverékekhez hozzáadott vizet két okból adjuk:
A cement aktiválása és a keverék megmunkálhatósága érdekében. Ha túl kevés vizet adunk a cement aktiválásához, akkor a végeredmény egy megmunkálhatatlan (túl száraz) és gyenge keverék lesz.
Túl sok víz, és egy leveses keveréket kapunk, ami szintén gyengébb az optimálisnál.
A kőműves tehát, mint Goldilocks, keresi az ” éppen megfelelőt”. A kőműves éppen annyi vizet akar a keverékben, hogy a portland aktiválódjon, de elég merev maradjon ahhoz, hogy megtartsa a követ, amíg meg nem szilárdul
A kőműves azt akarja, hogy a habarcs simán csússzon le a simítóról a téglára, de mégis legyen némi teste, hogy megtartsa a téglát.
A cementes kőműves azt akarja, hogy a beton elég laza legyen ahhoz, hogy folyjon, és kitöltse a zsaluzatot.
Mindegyiküknek figyelniük kell a túl nedves keverékekre.
A víz többnyire a keverékben marad, tartósan kötődve a cementhez, a hidratációnak nevezett folyamat során. Ez a folyamat a keverék tényleges kikeményedése.