4 profi trükk a pontos portrék megfestéséhez
A legjobb portréfestők között egyetértés van abban, hogy egy személy hasonlósága az arcvonások közötti arányos kapcsolatoktól függ, nem pedig az orr, a száj, a fülek vagy a szemek konkrét alakjától. Vagyis a szemek elhelyezkedése fontosabb, mint a szemek színe vagy alakja. Ennek a feltételezésnek a bizonyítéka megtalálható, ha összehasonlítjuk valakinek az életének különböző időszakaiban készült képeit. Lehet, hogy az illető elveszítette a haját, több ráncot kapott a szeme körül, hozzáadódott egy második álla, vagy elkezdett szemüveget viselni, de Ön akkor is ugyanannak a személynek fogja felismerni. Ez azért van, mert az arányok nagyrészt változatlanok maradtak. Bár ebben az általános koncepcióban talán minden portréfestő egyetért, abban különböznek, hogyan kell ezt a gyakorlatban megvalósítani.
Mások azt tanácsolják a tanítványaiknak, hogy egyenes vonalakkal határozzák meg a szemöldök, az orr, az áll, a fülek, a nyak és a vállak szintjét. Mások ragaszkodnak ahhoz, hogy a legjobb megközelítés a koponya szerkezetének megfelelő nagy alakzatok rajzolása vagy festése. E két megközelítés közül az első a vonások külső széleit meghatározó vonalakra helyezi a hangsúlyt. Míg a másik módszer nagy, festett formákat használ, amelyek az azonosító szemgödröt, a szögletes állkapcsot, a kiálló orrot stb. jelzik. Vannak olyan portréfestők is, akik kifejlesztettek egy olyan technikát, amely e két megközelítést ötvözi, és a röviden rajzolt vonalas jelölésekkel kezdi, majd közvetlenül a fej vázát kijelölő nagyobb alakzatokra tér át.
Így vagy úgy, de mindezek a művészek megtalálják a fej központi tengelye mentén elhelyezkedő arányviszonyok vizuális mérésének módját. Felhasználják a homlok teteje és a szemöldök vonala közötti körülbelül egyenlő távolságot, az onnan az orr aljáig terjedő távolságot, valamint az orr aljától az állig terjedő teret. Egy másik gyakori arányos összefüggés szerint a fülek hossza megegyezik a szemöldök csúcsa és az orr alja közötti távolsággal.
Semleges színekkel jelölje a vonásokat
Amikor John Howard Sanden művész elkezdi kiértékelni ezeket az összefüggéseket a portrék megfestéséhez, egy semleges szín (titánfehér, elefántcsont fekete és sárga okker) vékony keverékével megtöltött sörtés ecsetet használ a fej tetejének és aljának, majd a bal és jobb oldalának megjelöléséhez. Folytatja a nyak és a vállak megjelölését, mielőtt egy függőleges vonalat húz az arc közepén, amely követi a fej görbületét, ha az egyik vagy másik irányba fordul. Sanden ezután vízszintes vonalat húz a fej közepén, ahol a szemek jelennek meg, majd további rövid vízszintes vonalakkal jelöli a szemöldököt, az állkapcsot, valamint az orrhátat és az orr alját.
Az értékeket helyezze előtérbe
Everett Raymond Kinstler értékfestőnek nevezi magát, ami azt jelenti, hogy jobban érdekli a sötét, a középtónusok és a világos értékek közötti kapcsolat, mint a gondosan megrajzolt vonalak vagy bizonyos színkombinációk. Megállapítja, hogy a portrék festésekor bármilyen számú különböző pigmentkombináció húsnak tűnhet, amennyiben a relatív értékek megfelelőek.
Használja a “csempéket”
Ann Manry Kenyon közvetlen vagy alla prima festő, ami azt jelenti, hogy szereti befejezni a portrékat, amíg az olajfestékek még nedvesek. Ez lehetővé teszi számára, hogy vékony foltokban fektesse le a színkeverékeket, majd a portré finomítása közben összemossa őket. Egyes művészek csempéknek nevezik ezeket az ecsetpöttyöket, amelyek a megfelelő formákat, értékeket és színeket jelzik, és amelyek végül összeilleszthetők a bőr, a haj, a ruházat stb. megjelenésének megteremtéséhez. Bár Kenyon a fej általános formájának elhelyezését és a vonások közötti kapcsolatot megalapozó vonalak rövid jelzésével kezdi, gyorsan elkezdi felépíteni az olajpigmenteket, hogy megragadja portréalanyai személyiségét és hasonlóságát.
Minden alakot az arc közeli tájékozódási pontjaihoz viszonyítva ítéli meg
Anthony Ryder leginkább a beállított modellekről készített lenyűgöző rajzairól ismert. Eljárásait pedig gyakran mutatja be művészcsoportoknak. Egy durván megrajzolt fej belsejében lévő vonások közötti arányos viszonyok megítélésével kezdi. A legtöbb időt azonban azzal tölti, hogy minden egyes alakot a már leírtakhoz viszonyítva ítél meg. Ryder fokozatosan halad az egyik szemtől az orrnyergen át a másik szemhez, majd onnan az arccsonthoz és a szájhoz, és így tovább. Nem ugrik az orrról a fülre vagy a homlokról az állra, mert az összes kapcsolódó tájékozódási pontot meg kell mérnie. Ryder számára a hasonlóságot az arc, a haj, a nyak, a vállak és a fülek minden alkotóelemének pontos megítélésével lehet elérni.
*A cikkben szereplő információkat az Artist Daily korábbi szerkesztője, M. Stephen Doherty