A pszichológusok már régóta felfigyeltek arra, hogy a fizikai vonzerő nagy szerepet játszik a kapcsolatok kialakulásában, és különböző magyarázatokat javasoltak arra, hogy miért van ez így.
Emelyik magyarázat evolúciós elméleten alapul, például azon, hogy a szimmetrikus arcú embereket gyakrabban tekintik vonzóbbnak, mert ez az egészség és a genetikai alkalmasság jele.
Ez a tanulmány jegyzetben szociálpszichológiai magyarázatokat vizsgálnak arra vonatkozóan, hogy miért olyan fontos a vonzerő mind a rövid, mind a hosszú távú kapcsolatokban.
Halo hatás és megfelelési hipotézis
A vonzerő fontosságának egyik magyarázata a halo hatás.
A halo hatás az az elképzelés, hogy a vonzónak ítélt embereket jellemzően pozitívan érzékelik. Dion és munkatársai (1972) például azt találták, hogy a vonzó embereket a nem vonzó emberekhez képest következetesen sikeresnek, kedvesnek és társaságkedvelőnek értékelik. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a jóképű embereket tartjuk fizikailag vonzóbbnak, hanem elvárjuk tőlük, hogy más kívánatos tulajdonságokkal is rendelkezzenek, és hajlamosak vagyunk pozitívabban viselkedni velük szemben.
A való életben azonban az emberek a józan eszüket is használják annak megbecslésére, hogy a leendő partner vonzónak talál-e minket, és ezért nem automatikusan a legvonzóbb személyt választják, hanem olyan partnert választanak, aki megfelel a saját fizikai vonzerejüknek. Ezt nevezik megfelelési hipotézisnek.
A megfelelési hipotézis szerint az ember partnerválasztása egyensúlyt teremt a lehető legvonzóbb fizikai partnerre való törekvés és annak a vágynak az egyensúlya között, hogy ne utasítsa el valaki, aki “messze nem az ő súlycsoportja”. Ennek eredményeképpen az emberek gyakran olyan partnerrel érik be, aki nagyjából azonos szintű fizikai vonzerővel rendelkezik.”
A fizikai vonzerőt vizsgáló kutatások
Vizsgasúgó: A vizsgán a kutatások ismeretként és értékelésként is bemutathatók; fontos azonban, hogy a diákok tisztában legyenek azzal, hogy a válaszukban hogyan használják a kutatásokat.
A halóhatás gondolatát Palmer és Peterson (2012) is alátámasztotta, akik arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék a vonzó és nem vonzó embereket aszerint, hogy mennyire tartják őket politikailag kompetensnek és tájékozottnak. Azt találták, hogy a vonzó embereket következetesen magasabbra értékelték e jellemzők tekintetében, mint a nem vonzó embereket.
A párosítási hipotézis eredeti kutatását Elaine Walster (aki először javasolta a párosítási hipotézist) és munkatársai végezték 1966-ban. A Minnesotai Egyetem 752 elsőéves hallgatóját hívták meg egy táncos bulira. Véletlenszerűen párosították őket egy partnerhez; amikor azonban a hallgatók felvették a jegyeiket, egy bizottság titokban megítélte őket vonzerejük alapján. A táncbuli szüneteiben, valamint 4-6 hónappal később a diákokat megkérdezték, hogy vonzónak találják-e a partnerüket, és hogy szívesen mennének-e vele egy második randira. A megfelelési hipotézis előrejelzéseivel ellentétben a diákok nagyobb megbecsülést fejeztek ki partnerük iránt, ha a partner vonzó volt, függetlenül saját vonzerejük szintjétől.
Feingold (1988) azonban 17, valós párokkal végzett vizsgálat metaanalízisével alátámasztó bizonyítékot talált a megfelelési hipotézisre. Erős korrelációt állapított meg a partnerek vonzerőértékelései között, ahogyan azt a megfelelési hipotézis megjósolta.”
A fizikai vonzerő értékelése
Vizsgasúgó: Az első értékelési pont bemutatja, hogyan lehet a kutatásokat (lásd fent) felhasználni a hatékony értékelés megírásához.
(1) A megfelelési hipotézist a kutatás bizonyos mértékig alátámasztja. Feingold (1988) például 17 tanulmány metaanalízisét végezte el, és erős korrelációt talált a partnerek vonzerejének értékelései között. Ez azt mutatja, hogy az emberek hajlamosak olyan partnert választani, aki hasonló fizikai vonzerővel rendelkezik, mint ők maguk, ahogy azt a megfelelési hipotézis megjósolja.
(2) Azonban Walster et al. eredeti tanulmánya mellett, amely nem támasztotta alá a hipotézist, más kutatások sem tudtak meggyőző bizonyítékot szolgáltatni a megfelelési hipotézisre. Taylor és munkatársai (2011) például egy társkereső weboldal aktivitási naplóját vizsgálták, és azt találták, hogy a weboldal felhasználói nagyobb valószínűséggel próbáltak meg találkozót szervezni egy olyan potenciális partnerrel, aki fizikailag vonzóbb volt náluk. Ezek az eredmények ellentmondanak a megfelelési hipotézisnek, mivel annak előrejelzései szerint a weboldal felhasználóinak több randevút kellene keresniük olyan személlyel, aki vonzerejüket tekintve hasonló, mert így nagyobb esélyük van arra, hogy egy potenciális partner elfogadja őket.
(3) Jelentős egyéni különbségek vannak abban, hogy az emberek milyen fontosságot tulajdonítanak a fizikai vonzerőnek a kapcsolatok szempontjából. Towhey (1979) a résztvevőknek idegenekről készült fényképeket és néhány életrajzi információt adott róluk; a résztvevőket arra kérték, hogy értékeljék, mennyire tetszenek nekik a fényképeken szereplő személyek. Towhey azt találta, hogy a fizikai vonzerő fontosabb volt azoknak a résztvevőknek, akik szexista attitűdöket mutattak (egy speciálisan erre a célra kifejlesztett kérdőívvel mérve). Ez arra utal, hogy az egyéntől függően a fizikai megjelenés lehet vagy nem lehet jelentős tényező a vonzerő szempontjából, míg a megfelelési hipotézis szerint mindig ez a fő tényező.
(4) A megfelelési hipotézis másik gyengesége, hogy elsősorban rövid távú kapcsolatokra vonatkozik. A hosszú távú kapcsolatok partnerének kiválasztásakor azonban az emberek inkább az értékek hasonlóságára és a szükségletek kielégítésére összpontosítanak, mint a fizikai vonzerőre. Ez megkérdőjelezi a megfelelési hipotézis érvényességét, mivel az csak korlátozott számú kapcsolatot fog leírni. Továbbá a megfelelési hipotézis figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az emberek a fizikai vonzerő hiányát más tulajdonságokkal, például az intellektussal vagy a társasági képességgel kompenzálhatják. Ez a kompenzáció magyarázatot ad arra a többször előforduló példára, hogy idősebb, kevésbé vonzó férfiak vonzó fiatalabb nőkkel házasodnak össze; ez olyasmi, amit a megfelelési hipotézis nem tud megmagyarázni.
Értékelés: Issues & Viták
A fizikai vonzerő, úgy tűnik, fontos tényező a kapcsolatok kialakításában az egyes kultúrákban. Cunningham és munkatársai (1995) például azt találták, hogy a fehér, ázsiai és spanyolajkú férfiak, annak ellenére, hogy különböző kultúrákból származnak, a kiemelkedő arccsontú, kis orrú és nagy szemű nőket magasan vonzónak értékelték. Az eredményeknek ez az egyetemessége arra utal, hogy a vonzerőnek a partnerválasztás során döntő tényezőként való használata egy genetikailag reprodukált mechanizmus lehet, amely segíti a szexuális szelekciót. Ez alátámasztja a természet és a nevelés közötti vita természeti oldalát, mivel azt mutatja, hogy az emberi viselkedés elsősorban biológiai, nem pedig környezeti hatások eredménye.
Másrészt a párosítási hipotézis béta-előítéletben szenvedhet, mivel feltételezi, hogy a férfiak és a nők nagyon hasonlóan ítélik meg a fizikai vonzerő fontosságát. A kutatások azonban arra utalnak, hogy ez nem biztos, hogy így van. Meltzer és munkatársai (2014) például azt találták, hogy a férfiak kielégítőbbnek ítélik hosszú távú kapcsolatukat, ha partnerük fizikailag vonzó, míg a nők esetében a partner vonzereje nem volt jelentős hatással a párkapcsolati elégedettségre. Ez azt mutatja, hogy jelentős nemi különbségek vannak abban, hogy a külső megjelenés mennyire fontos a vonzalom szempontjából.
A megfelelési hipotézis egy olyan elmélet, amely az emberi viselkedés tanulmányozásának nomotetikus megközelítésén alapul. Megpróbál minden emberre alkalmazható viselkedési törvényszerűségeket létrehozni; azonban, amint azt a fenti tanulmányok is mutatják, jelentős egyéni különbségek vannak abban, hogy a fizikai vonzerő mennyire fontos a partnerválasztás szempontjából. Ezért az idiografikus megközelítésen alapuló magyarázatok (az egyedi esetek részletes tanulmányozása, anélkül, hogy univerzális szabályokat próbálnánk generálni) megfelelőbbek lehetnek a romantikus kapcsolatok tanulmányozására.