PILÁTUS, PONTIUS (Πόντιος Πειλάτος). Pontius Pilatus a név lat. formája. A jelentése bizonytalan: A Pontius a “híd” vagy az “ötödik” szóval függhet össze; a Pilatus jelentheti azt, hogy “dárdával felfegyverkezve”, vagy utalhat a pilusra, azaz a nemezsapkára, a felszabadított rabszolgák jelvényére. Pilátus Júdea római prokurátora volt, aki Jézust keresztre feszítés általi halálra ítélte (Mt 27:2ff.).
1. Források. Mind a négy evangélium mond valamit Pilátusról; a negyedik evangélium további betekintést nyújt jellemébe és filozófiájába. Az ÚSZ-en kívül szinte minden információ két forrásból származik: (1) Josephus (Antiq. és háború) és (2) Alexandriai Philón (Legatio ad Gaium). Ezek közül Josephus messze a teljesebb és megbízhatóbb, mivel Philón erősen elfogult Pilátussal szemben, és ezért nem tudott kellő objektivitással írni róla. Ezek mellett 1961-ben Caesareában egy kőtáblát fedeztek fel, amelyen a latin Pontius Pilatus és Tiberius nevek szerepelnek, így régészeti bizonyítékot szolgáltatva Pilátus történelmi valóságára.
2. Pilátus életének összefoglalása. Pilátus római polgár volt, valószínűleg Itáliában született, de születésének ideje és helye ismeretlen; nem valószínű, hogy i. e. 1. évnél később született, nős volt, és a feleségét említik (Mt 27,19); hogy voltak-e gyermekei, nem tudjuk. A rómaiak lovas, vagyis középosztályának tagja volt, és talán örökölhette azt a vagyont, amely ehhez a státuszhoz szükséges volt. A júdeai prokurátori kinevezése előtti pályafutása ismeretlen, de minden bizonnyal számos polgári vagy katonai kinevezést kellett betöltenie, mielőtt egy tartomány prokurátora lehetett. Pilátus volt Júdea ötödik római prokurátora, akit i. sz. 26 körül Tiberius császár nevezett ki Valerius Gratus helyére. Feleségét is magával vitte Júdeába. Pilátus illetékességi területe Szamaria, Júdea, azaz Archelaosz egykori királysága, valamint a Gázáig és a Holt-tengerig terjedő S. terület volt. Tisztségei katonai és közigazgatási feladatokat ötvöztek. Közvetlen felettese Szíria római helytartója volt, de a kapcsolat tényleges jellege nem ismert. Pilátusnak a római polgárok kivételével gyakorlatilag abszolút hatalma volt a területén tartózkodó valamennyi személy felett. A zsidóknak viszont bizonyos fokú szabadságot és önkormányzatot biztosított. A jeruzsálemi Szanhedrin különböző bírói funkciókkal rendelkezett, de a halálos ítéleteket nem lehetett végrehajtani, amíg a római prokurátor meg nem erősítette azokat. A politikai és vallási problémák miatt Júdea a rómaiak szempontjából nehezen kormányozható tartomány volt. Pilátus felháborította a zsidókat azzal, hogy katonákat küldött Jeruzsálembe római katonai zászlókkal, amelyeken olyan jelképek voltak, amelyeket a zsidók bálványimádónak tartottak. Ezt már korábban is megkísérelték, és a zsidó ellenállás olyan erős volt, hogy a római hatóságok eltávolították a sértő jelvényeket a Jeruzsálem városába bevitt zászlókról. Amikor Pilátus megváltoztatta ezt a politikát, elrettentő zsidó ellenállásba ütközött, amelyet az ellenzők megölésével való fenyegetéssel próbált leküzdeni. Mivel a zsidók hajthatatlanul ellenálltak, és nem féltek a haláltól sem, Pilátus végül kénytelen volt engedni a kérdésből. Ez az eset rossz ítélőképességről, makacsságról és végül gyengeségről árulkodik Pilátus részéről. Pilátus azzal is felháborította a zsidókat, hogy a korbánpénzt, vagyis a templom kincstárából származó vallási adományokat egy mintegy huszonöt méter hosszú vízvezeték építésének finanszírozására használta fel, amely a várostól délre fekvő hegyvidékről vizet szállít Jeruzsálembe. A zsidók ezt az akciót szentségtörésnek tekintették, és hevesen reagáltak. Pilátus katonái sok lázadót megöltek. Ez lehetett a Lukács 13:1, 2-ben említett atrocitás.
Alexandriai Filó (I. Agrippát idézve) azt mondja Pilátusról a Legatio ad Gaiumban (38), hogy a zsidók
a lehető legnagyobb mértékben elkeserítették Pilátust, mert attól félt, hogy követségbe mennek a császárhoz, és vádat emelhetnek ellene kormányzásának más részletei miatt – a korrupciói, a szemtelenségei, az erőszakoskodása, az emberek sértegetésének szokása, a kegyetlensége, az emberek ellen elkövetett folyamatos gyilkosságai, amelyeket nem vizsgáltak meg és nem ítéltek el, valamint a véget nem érő, indokolatlan és legsúlyosabb embertelensége miatt.
Ezt a Pilátusra vonatkozó értékelést erősen eltúlzottnak kell tekintenünk, amint azt a Pilátusról szóló kijelentések sokkal mérsékeltebb hangvétele mutatja az ÚSZ-ben. Az, hogy még tíz éven át folytathatta hivatalát Júdea prokurátoraként, úgy tűnik, Philón szavainak szélsőséges elfogultságát jelzi.
Pilátus politikai tönkremenetelét saját ostobasága okozta. Egy szamaritánus azt állította, hogy tudja, hová rejtette Mózes a Gerizim-hegy tetején a tabernákulumhoz tartozó aranytárgyakat. Ez az állítás tudatlanságból és fanatizmusból fakadt, mivel Mózes soha nem kelt át a Jordánon, és így nem látogathatta meg a Gerizim hegyét. A szamaritánusok nagy gyülekezete azonban összegyűlt a hegy lábánál, azzal a szándékkal, hogy felmásznak a csúcsra, hogy megkeressék az állítólagos kincseket. Bolond módon fegyverrel voltak felfegyverkezve, amit Pilátus felkeléssel való fenyegetésként értelmezett. A szamaritánusok közül sokakat megöltek Pilátus katonái. A Gerizim-hegyi ügy azonban csak egy múló incidens volt, és bizonyosan nem jelentett valódi veszélyt a rómaiak páli uralmára. Pilátus annyi embert ölt meg, hogy a samaritánusok panaszt tettek Pilátus felettesénél, Vitelliusnál, Szíria római helytartójánál. Vitellius elmozdította Pilátust Júdea prokurátorától, és Rómába rendelte, hogy a császár ítélkezzen felette a Gerizim-ügyben tanúsított meggondolatlan magatartása miatt. Ezzel véget ért Pilátus tízéves prokurátori működése.
Tiberius császár Kr. u. 37. március 16-án halt meg, mielőtt Pilátus Rómába érkezett volna. Úgy tűnik, Pilátus a császár halála miatt megúszta a tárgyalást. A Rómába érkezése után Pilátusról szóló összes beszámoló késői keltezésű, és a történészek kétségesnek és legendának tartják. Az általános történet szerint a galliai Vienne városába száműzték, ahol végül öngyilkos lett. Ezt találjuk Euszebiosznál (HE, ii. 7). Egy másik történet szerint Pilátust Tiberius parancsára lefejezték, de kivégzése előtt megbánta tettét. Az Acta Pilati című hamis könyv (a Kr. u. 4. vagy 5. századból) tisztázza Pilátust minden vád alól, sőt úgy mutatja be, mint aki elismeri, hogy Jézus Isten fia (46. fejezet). Más Acta Pilati című könyvek is fennmaradtak, amelyek különböznek egymástól, és amelyek mind hamisítványok. Az egyik legenda azt állítja, hogy Pilátus felesége keresztény lett. A kopt egyház állítólag június 25-ét Pilátus mint szent és mártír tiszteletének napjaként tartja (A. Souter in HDCG, ii, 366). Ennek az elképzelésnek nincs történelmi alapja. Sokkal valószínűbb, hogy Pilátus öngyilkos lett, de ez sem bizonyítható.”
3. Pilátus és Jézus pere és halála. Pilátusnak Jézus perével és halálával való kapcsolatának külső tényei a következők: (1) A zsidó Szanhedrin halálra érdemesnek ítélte Jézust (Márk 14:64). (2) Jézust megkötözték és átadták Pilátusnak (15:1). (3) Pilátus megkérdezte a zsidóktól, hogy milyen vádat emeltek Jézus ellen (János 18:29). (4) Pilátus azt mondta a zsidóknak, hogy vegyék el Jézust, és ítéljék meg a törvényük szerint (18:31), de azok azt válaszolták, hogy nincs felhatalmazásuk a halálos ítélet végrehajtására (uo.). (5) Pilátus kikérdezte Jézust arról, hogy királynak vallja magát; Jézus elismerte, hogy király, de “nem e világból való” (Márk 15:2; János 18:33-38). (6) Pilátus elküldte Jézust Heródeshez, és Heródes visszaküldte Jézust (Lukács 23:6-12). (7) Pilátus felesége figyelmeztető üzenetet küldött neki (Mt 27:19). (8) Pilátus javasolta Jézus szabadon bocsátását, de a sokaság Barabbásért kiáltott (Márk 15:9-11; János 18:39, 40). (9) Pilátus nyilvánosan megmosta a kezét vízzel, hiábavaló gesztusként tagadva a felelősséget (Mt 27,24). (10) Pilátus megostoroztatta Jézust (János 19:1). (11) Pilátus tanúsította Jézus ártatlanságát: “Nem találok benne bűnt” (Jn 19,4). (12) Pilátus azt mondta: “Itt van az ember!”. (19:5). (13) Pilátus ismét tanúsította Jézus ártatlanságát (19:6). (14) Pilátus ismét beszélt Jézussal arról, hogy hatalmában áll-e keresztre feszíteni vagy szabadon bocsátani, és Jézus válaszolt neki (19:10, 11). (15) Pilátus ismét megpróbálta szabadon bocsátani Jézust, de a zsidók azt mondták neki, hogy ez sértés lenne a császár ellen (19:12). (16) Pilátus a nép elé vitte Jézust, és azt mondta: “Íme a ti királyotok!”. (19:14). (17) A zsidók tagadták, hogy a császáron kívül más királyuk lenne, és megismételték követelésüket, hogy Jézust feszítsék keresztre (19:15). (18) Pilátus keresztre feszítésre ítélte Jézust (19:16). (19) Pilátus a következő címet írta Jézus keresztje fölé: “A názáreti Jézus, a zsidók királya” (19:19). (20) Pilátus elutasította a zsidók kérését, hogy változtassák meg a cím szövegét (19:21, 22). (21) Pilátus átadta Arimateai Józsefnek Jézus testét (19:38). (22) Pilátus engedélyt adott a zsidóknak, hogy lezárják és őrizzék Jézus sírját (Mt 27:62-66).”
4. Pilátus jelleme. Az NT feljegyzései Pilátust cinikusnak és szkeptikusnak ábrázolják – egy keményfejű rómainak, akiből azonban hiányoznak a becsület, az igazságosság és a tisztesség hagyományos római erényei. Pilátus inkább a kompromisszumok és a célszerűség kereskedője volt, mintsem az igazságosság fenntartója. Cinikus kérdése: “Mi az igazság?”. (Jn 18:38) – lényegében inkább egy lekenyerezés, mint kérdezés – jól jellemzi jellemét. Pilátus tudta, hogy Jézus ártatlan, és tudta, hogy a zsidókat gyűlölet és irigység vezérelte, amikor Jézus halálát követelték. Pilátus arra törekedett, hogy szabadon engedje őt, de csak akkor, ha ez nem jár számára hátrányos következményekkel. Az, hogy engedett a nép lármájának és nyomásának, amikor Jézus keresztre feszítésére ítélte, azt mutatja, hogy nem volt alkalmas bírónak a római fiat justitia ruat caelum (“Legyen igazság, még ha az égiek le is zuhannak”) eszménye szerint, még kevésbé a Szentírásban megfogalmazott igazságosság eszménye szerint.
Pilátus egy rövid paranccsal megakadályozhatta volna, hogy a katonák gúnyolják és kínozzák Jézust – akinek az ostorozástól már szörnyű fájdalmai voltak -, de nem tette. Ez az emberi szenvedéssel szembeni érzéketlenség talán általános volt a római provinciális tisztviselők között, Pilátus azonban kivételesen és megdöbbentően érzéketlennek tűnik.
Pilátus hibái és gyengeségei egy bűnös, megváltatlan vagy “természetes” emberéi voltak, akit élethelyzete nagy kísértéseknek tett ki, és lehetővé tette számára, hogy több éven át engedjen anélkül, hogy felelősségre vonnák. Azt mondják, hogy a hatalom megront, és az abszolút hatalom teljesen megront. Pilátus hatalma, bár valójában nem volt abszolút, gyakorlatilag abszolút volt a területén élő nem római lakosság felett. Életre és halálra szóló hatalma volt az emberek felett. Csak a hatalommal való legfelháborítóbb visszaélést követően váltották le végül, és rendelték Rómába, hogy feleljen tetteiért.”
Bibliográfia Josephus, Antiq., XVIII. iii. 3; War, II. ix. 2-4; Tacitus, Annales, xv. 44; Eusebius, HE, ii. 7; Philo, De Virtutibus et Legatione ad Gaium, xxxviii; G. A. Müller, Pontius Pilatus der fünfte Prokurator von Judäa (1888); F. C. Conybeare, “Acta Pilati” in Stud. Bibl. et Eccles., iv (1896), 59-132; A. T. Innes, Trial of Jesus Christ: A Legal Monograph (1899); G. Rosadi, The Trial of Jesus (1905); A. Souter, HDCG, II (1908), 364-366; ISBE, IV (1929), 2396-2398; Hedley, JTS, xxxv (1934), 56-58; S. Liberty, “The Importance of Pontius Pilate in Creed and Gospel”, JTS, xlv (1944), 38-56; D. H. Wheaton, NBD (1962), 996, 997; H. C. Kee és F. W. Young, Understanding the New Testament (1957), 172-174; E. M. Blaiklock, Out of the Earth (1961), 39-41; M. F. Unger, Archaeology and the New Testament (1962), 67, 69, 70, 98.
.