DISZKURZUS
Az állatharapások gyakoriak a sürgősségi osztályra érkező betegek körében. Az Egyesült Államokban a kutya- és macskaharapások az összes sürgősségi osztályos látogatás 1%-át teszik ki. A macskaharapások ezen esetek körülbelül 3-15%-át teszik ki.1,2 Nagyobb valószínűséggel érintik a felső végtagot és az arcot, és a fertőzések aránya 28% és 80% között változik.2 A macskák keskeny, éles fogakkal rendelkeznek, amelyek könnyen átszúrhatják a lágy szöveteket, mint egy injekciós tű. Ez a mechanizmus kis repedést hoz létre a bőrön, amely gyorsan gyógyul, így a baktériumokat a mélyebb szövetekben4 rejtve tartja, ami gyakran invazív fertőzéshez vezet.2
A macskaharapásokból izolált kórokozók főbb csoportjai közé tartoznak a Pasteurella, Streptococcus, Staphylococcus, Neisseria, Corynebacterium és Moraxella fajok. Az anaerobok közé tartoztak a Fusobacterium, Bacteroides, Prevotella és Porphyromonas fajok.5 A macskaharapásokból leggyakrabban izolált anaerobnak a Pasteurella bizonyult, amely az esetek 75%-ában fordult elő, a Pasteurella multocida a leggyakoribb faj.6
Súlyos fertőzések az esetek mintegy 20%-ában fordulnak elő. A kéz kis zárt rekeszei és fasciális síkjai, valamint a felszínnel szomszédos idegek, csontok és ízületek miatt a kéz hajlamos a mélytéri fertőzések és csontvelőgyulladás kialakulására.7 A kézfertőzések gyors értékelése és megfelelő kezelése lehetővé teszi a maradandó fogyatékosság nélküli, kedvező kimenetelt. Részletes és alapos anamnézis felvétele szükséges, beleértve az olyan tünetek részleteit, mint a fájdalom, funkcióvesztés, vízelvezetés, láz és hidegrázás. Az egész felső végtagot meg kell vizsgálni a cellulitis, a mélytéri fertőzések (tályogok), a lymphadenopathia és a lymphangitis jelei szempontjából. Az általános fizikális vizsgálat a szisztémás szepszis kizárása érdekében szintén elengedhetetlen. Minden harapásról röntgenfelvételt kell készíteni. Mágneses rezonanciás képalkotás/számítógépes tomográfiás képalkotás alkalmazható a csontvelőgyulladás vagy mély térfertőzés jelenlétének megállapítására, ha az indokolt.
Míg a P. multocida érzékenysége jól dokumentált,8 nem érzékeny számos, a bőr- és lágyrészfertőzésekre rutinszerűen alkalmazott orális antibiotikumra, például a cefalexinre vagy a klindamicinre. A macskaharapás antibiotikum-kezelésének jelenlegi ajánlása a klavulanátot tartalmazó amoxicillin.9 Penicillinallergiás vagy penicillinrezisztens törzsekkel rendelkező betegeknél más alternatívákra van szükség. Ilyen esetekben doxiciklin metronidazollal vagy anélkül, illetve második vagy harmadik generációs cefalosporinok (cefuroxim, cefpodoxim) alkalmazhatók. Intravénás kezelés akkor javallott, ha cellulitis és/vagy lymphangitis nyilvánvaló, mint ebben az esetben. Így sokkal hamarabb érhető el kimutatható szint a sebben, mint orális vagy intramuszkuláris úton. Műtéti beavatkozásra van szükség a mély térfertőzés elvezetésére, és a harapott seb elsődleges lezárása általában nem szükséges. A tetanusz és a veszettség elleni immunizálás (ahol indokolt) javasolt.