Az akut vírusfertőzésekkel ellentétben a perzisztens fertőzések hosszú ideig tartanak, és akkor fordulnak elő, ha az elsődleges fertőzést az adaptív immunválasz nem tisztítja ki. A varicella-zoster-vírus, a kanyaróvírus, a HIV-1 és a humán citomegalovírus példák a tipikusan perzisztens fertőzéseket okozó vírusokra. A krónikus fertőzés a perzisztens fertőzés egy olyan típusa, amely végül kiürül, míg a látens vagy lassú fertőzések a gazdaszervezet egész életén át tartanak.
A perzisztens fertőzés kialakulásáért nem egyetlen mechanizmus felelős; a legfontosabb jellemző a gazdaszervezet védekezőképességének csökkenése és a vírus sejtpusztító képessége. Sok arénavírus, mint például a lymphocytás choriomeningitis vírus, nem pusztítja a sejteket, és perzisztens fertőzést okoz, ha a gazdaszervezet nem tudja kiüríteni a vírust. Néhány perzisztens vírusfertőzésben a viriontermelés és a nyugalmi állapot váltakozó ciklusai vannak. Ilyen például az Epstein-Barr-vírus, a fertőző mononukleózis kórokozója. A kezdeti lázzal, torokfájással és duzzadt nyirokmirigyekkel járó rohamok után a vírus nyugalmi fertőzést hoz létre, amelyben a vírus genomja az immunrendszer sejtjeiben fennmarad. Időnként a fertőzés újra aktiválódik, és klinikai tünetek hiányában fertőző vírusok ürülnek. Ezek a reaktiválódások a fertőzés új gazdatestekre való átviteléhez vezetnek.
A szarvasmarhák vírusos hasmenéses vírusfertőzése egy másik példa arra, hogy a perzisztenciát a gazdaszervezet immunválaszának és a vírusos sejtpusztításnak a kölcsönhatása szabályozza. Ez a vírus a világ legtöbb szarvasmarhájában élethosszig tartó perzisztens fertőzést hoz létre. A fertőzött állatok nem termelnek kimutatható vírusellenes antitestet vagy T-sejteket. A vírus az anyáról a magzatra a vemhesség korai szakaszában kerül át. A fertőzés nem serkenti az interferon (IFN) termelését, ezért az adaptív immunrendszer nem aktiválódik. Mivel a fertőzés nem pusztítja el a sejteket, perzisztens fertőzés alakul ki.
Sok fertőzés azért marad fenn, mert a vírusszaporodás megzavarja a citotoxikus T-limfociták (CTL-ek), a vírusfertőzések kiirtásában rendkívül fontos immunsejtek működését. A fertőzött sejteket akkor ismerik fel, amikor a CTL-ek vírusantigéneket észlelnek a sejtfelszínen. Ez a felismerési folyamat megköveteli a víruspeptideknek a fő hisztokompatibilitási komplex (MHC) I. osztályú fehérjék általi bemutatását. Számos vírusfehérje zavarja az MHC I. osztályú útvonal különböző lépéseit, beleértve a fehérje szintézisét, feldolgozását és mozgását. Még a víruspeptidek sejtfelszínre történő szállítása is – amelyeket a proteaszóma néven ismert nagy fehérjekomplexum állít elő a vírusfehérjékből – blokkolható.
Egy elképesztő példa az ilyen immunmodulációra a citomegalovírussal (CMV) fertőzött sejtekben fordul elő. Ez a bétaherpeszvírus gyakori, egészséges egyéneknél kevés következménnyel járó gyermekkori fertőzést okoz. A fertőzés soha nem tisztul ki, és a vírus tartósan fertőzi a nyál- és emlőmirigyeket, valamint a vesét. Ha a látensen fertőzött egyének immunszuppressziója gyógyszerek vagy HIV-fertőzés miatt csökken, a vírus szaporodása életveszélyes következményekkel jár. A CMV azért marad fenn a gazdaszervezetben, mert a vírusgenom több olyan fehérjét kódol, amelyek zavarják a vírusantigének MHC I. osztályú prezentációját. Az egyik vírusfehérje gátolja a peptidek transzlokációját az endoplazmatikus retikulum lumenébe, míg két másik vírusfehérje az MHC I. osztályú fehérjék degradációját okozza, mielőtt azok elérnék a sejtfelszínt.
Sok további példa van arra, hogy a vírusfertőzések hogyan módosítják az immunválaszt, ami tartós fertőzéshez vezet. Nem meglepő, hogy sok olyan feldolgozási vagy szabályozási lépés, amely a vírusos moduláció célpontja, nem is volt ismert, amíg fel nem fedezték, hogy a vírusfertőzés blokkolja őket.
Peterhans, E. (2003). BVDV and innate immunity Biologicals, 31 (2), 107-112 DOI: 10.1016/S1045-1056(03)00024-1
Bornkamm, G. (2006). A fertőző csók: Newly infected B cells deliver Epstein-Barr virus to epithelial cells Proceedings of the National Academy of Sciences, 103 (19), 7201-7202 DOI: 10.1073/pnas.0602077103
WIERTZ, E. (1996). The Human Cytomegalovirus US11 Gene Product Dislocates MHC Class I Heavy Chains from the Endoplasmic Reticulum to the Cytosol Cell, 84 (5), 769-779 DOI: 10.1016/S0092-8674(00)81054-5
.