Napló, önéletrajzi írásforma, a naplóíró tevékenységének és gondolatainak rendszeresen vezetett feljegyzése. A napló elsősorban az író kizárólagos használatára íródott, a napló olyan őszinteséggel rendelkezik, amely eltér a publikálásra készült írásoktól. Ősi származását jelzi a latin diarium kifejezés létezése, amely maga is a dies (“nap”) szóból származik.
Északi szél képarchívum
A naplóforma a késő reneszánszban kezdett virágozni, amikor az egyén fontossága kezdett előtérbe kerülni. A naplók a naplóíró személyiségének feltárása mellett óriási jelentőséggel bírtak a társadalom- és politikatörténet rögzítése szempontjából is. A Journal d’un bourgeois de Paris, amelyet egy névtelen francia pap vezetett 1409 és 1431 között, majd egy másik kéz folytatta 1449-ig, például felbecsülhetetlen értékű VI. és VII. Ugyanez a fajta figyelem a történelmi eseményekre jellemzi az ügyvéd és parlamenti képviselő Bulstrode Whitelocke (1605-75) Memorials of the English Affairs című művét, valamint a francia Marquis de Dangeau (1638-1720) naplóját, amely az 1684-től haláláig terjed. John Evelyn angol naplóírót csak a legnagyobb naplóíró, Samuel Pepys múlja felül, akinek 1660. január 1. és 1669. május 31. közötti naplója egyszerre ad elképesztően őszinte képet gyarlóságairól és gyarlóságairól, és lenyűgöző képet a londoni életről, az udvarban és a színházban, a saját háztartásában és a tengerészeti hivatalában zajló életről.
The Newberry Library, Ryerson Fund, 1952 (A Britannica Publishing Partner)
A 18. században Jonathan Swift rendkívüli érzelmi érdeklődésű naplót vezetett, amelyet The Journal to Stella címmel Írországba küldött (íródott 1710-13; megjelent 1766-68). Ez a mű a becsvágy, a szeretet, a szellemesség és a csodabogárság meglepő ötvözete. A 18. század végének legnevezetesebb angol naplója a regényíró Fanny Burney (Madame d’Arblay) naplója volt; 1842-46-ban jelent meg. James Boswell Journal of a Tour to the Hebrides (1785) című naplója, amely valódi napló, bár némileg kibővítve, az elsők között jelent meg még szerzője életében.
A napló iránti érdeklődés a 19. század első felében nőtt meg jelentősen, ebben az időszakban jelent meg először számos nagy napló, köztük Pepysé is. A szokatlan irodalmi érdeklődésűek közé tartozik Sir Walter Scott naplója (1890-ben jelent meg); Dorothy Wordsworth naplói (halála után, 1855-ben adták ki), amelyekből kiderül, hogy milyen hatással volt testvérére, Williamre; valamint Henry Crabb Robinson (1775-1867) 1869-ben kiadott naplója, amely sok életrajzi anyagot tartalmaz irodalmi ismerőseiről, köztük Goethéről, Schillerről, Wordsworthről és Coleridge-ről. Nagy szenzációt keltett 1887-ben Marie Bashkirtseff (1860-84) orosz művésznő naplóinak posztumusz kiadása, valamint a Goncourt testvérek naplójának 1888-ban kezdődő kiadása.
The Newberry Library (A Britannica Publishing Partner)
The Newberry Library, Ruggles Fund with the assistance of Robert Wedgeworth, 2002 (A Britannica Publishing Partner)
A 20. században a naplót a felfedező Robert F. Scott (1910-12), Katherine Mansfield Naplója (1927), André Gide kétkötetes Naplója (1939, 1954), Anne Frank Egy fiatal lány naplója (1947) és Virginia Woolf ötkötetes Naplója (1977-84) a legnevezetesebb példák közé tartozik.
Library of Congress, Washington, D.C. (neg. no. LC-USZ62-12998)