A talaj a növények számára a növekedéshez szükséges tápanyagok fő forrása. A három fő tápanyag a nitrogén (N), a foszfor (P) és a kálium (K). Ezek együtt alkotják az NPK néven ismert triót. További fontos tápanyagok a kalcium, a magnézium és a kén. A növényeknek kis mennyiségben vasra, mangánra, cinkre, rézre, bórra és molibdénre is szükségük van, amelyeket nyomelemeknek neveznek, mivel a növénynek csak nyomokban van szüksége rájuk. Ezeknek a tápanyagoknak a növények növekedésében betöltött szerepe összetett, és ez a dokumentum csak egy rövid áttekintést nyújt.
Főbb elemek
Nitrogén (N)
A nitrogén a növények növekedésében kulcsfontosságú elem. Minden növényi sejtben, a növényi fehérjékben és hormonokban, valamint a klorofillban megtalálható.
A légköri nitrogén a talaj nitrogénjének forrása. Egyes növények, például a hüvelyesek a gyökereikben kötik meg a légköri nitrogént; egyébként a műtrágyagyárak a levegőből származó nitrogénből ammónium-szulfátot, ammónium-nitrátot és karbamidot állítanak elő. A talajba juttatva a nitrogént ásványi formává, nitráttá alakítják, hogy a növények fel tudják venni.
A magas szervesanyag-tartalmú talajok, például a csokoládétalajok általában magasabb nitrogéntartalmúak, mint a podzolos talajok. A nitrátot a heves esőzések könnyen kimoshatják a talajból, ami a talaj savasodásához vezet. A nitrogént gyakran kis mennyiségben kell kijuttatni, hogy a növények az egészet felhasználják, vagy szerves formában, például komposztált trágyával, hogy a kimosódás csökkenjen.
Foszfor (P)
A foszfor segíti a napfényből származó energia átadását a növényeknek, serkenti a korai gyökér- és növénynövekedést, és gyorsítja az érést.
Nagyon kevés ausztrál talaj tartalmaz elegendő foszfort a tartós növény- és legelőtermeléshez, és ez alól az északi partvidék sem kivétel. Az északi partvidéken a leggyakoribb foszforforrás a szuperfoszfát, amely kőzetfoszfátból és kénsavból készül. Minden trágya tartalmaz foszfort; a gabonával etetett állatok trágyája különösen gazdag forrás.
Kálium (K)
A kálium növeli a növények életerejét és betegségekkel szembeni ellenálló képességét, segíti a növényekben a keményítő, a cukor és az olajok kialakulását és mozgását, és javíthatja a gyümölcsök minőségét.
A kálium az északi partvidék sok homokosabb talaján alacsony vagy hiányos. Az intenzív legeltetésre használt talajokon és az intenzív kertészeti kultúrákban (mint például a banán és a pudingos alma) is előfordulhat erős káliumkivonás.
A kálium-muriát és a kálium-szulfát a leggyakoribb káliumforrások.
Kalcium (Ca)
A kalcium elengedhetetlen a gyökerek egészségéhez, az új gyökerek és gyökérszőrök növekedéséhez és a levelek fejlődéséhez. Az északi partvidék savanyú talajain általában hiánycikk. A mész, a gipsz, a dolomit és a szuperfoszfát (kalcium-foszfát és kalcium-szulfát keveréke) mind-mind kalciumot szolgáltatnak. A mész a legolcsóbb és legmegfelelőbb megoldás az északi partvidéken; a dolomit hasznos a magnézium- és kalciumhiány esetén, de ha hosszú ideig használják, felborítja a kalcium-magnézium arányt. A szuperfoszfát ott hasznos, ahol kalciumra és foszforra van szükség.
Magnézium (Mg)
A magnézium a növények zöld színezőanyagának, a klorofillnak az egyik legfontosabb összetevője, és létfontosságú a fotoszintézishez (a nap energiájának a növény számára táplálékká történő átalakítása). Hiánya főként a nagy csapadékú területek homokos, savanyú talajain fordul elő, különösen, ha azokat intenzív kertészet vagy tejtermelés céljára használják. A műtrágyákban alkalmazott nagy mennyiségű kálium szintén magnéziumhiányt okozhat, ezért a banántermesztőknek figyelniük kell a magnéziumszintre, mivel a banán nagy káliumfelhasználó.
A magnéziumhiányt dolomittal (magnézium-kalcium-karbonát keverék), magnezittal (magnézium-oxid) vagy epszomsóval (magnézium-szulfát) lehet megszüntetni.
Kén (S)
A kén a növényi fehérjék aminosavainak alkotórésze, és részt vesz a növények energiatermelő folyamataiban. Számos íz- és szagvegyületért felelős a növényekben, például a hagyma és a káposzta aromájáért.