Ha szakadt a labrum a vállban, nem mindig a labrum javítása a helyes megoldás. Olvasson tovább, hogy megtudja, miért.
Egyszer láttam egy beteget, akin négy év alatt három korábbi vállműtétet hajtott végre egy másik sebész. Mindegyik műtét artroszkópos műtét volt. Ezek közül két műtét a labrum rögzítésére irányult. A páciensnek egy SLAP-szakadásnak nevezett típusú labrumszakadása volt.
A páciens körülbelül 40 éves volt. Az volt a gyanúm, hogy olyan javításon esett át, ami soha nem gyógyult be. A bizonyítékok megvoltak: volt már egy sikertelen javítás, egy újbóli javítás, és a tünetei pontosan ugyanazok voltak, mint amikor először fordult az előző orvoshoz: pattogás, kapaszkodás, fájdalom a testre és a feje fölé nyúláskor. Egyébként csak azért jött a rendelőnkbe, mert az előző orvosa nem fogadta el az új biztosítását, nem pedig azért, mert a másik sebész 3 korábbi műtétjénél nem sikerült meggyógyulnia – de ez egy másik történet.
Úgy tűnik, hogy néhány sebésznél van egy kis nézeteltérés a labrum kezelésével kapcsolatban. Néhány sebész még mindig megpróbálja mindenáron rendbe hozni. Ez azonban rossz lépés lehet.
A váll artroszkópiás technikáinak gyors fejlődésével az 1990-es és 2000-es években kialakult egy olyan tendencia, hogy a vállban észlelt bármilyen problémát azonosítani és “kijavítani” kell. De ahogy öregszünk, a labrum szövete egyre kevésbé képes gyógyulni, amit a sebészek mostanra több idővel és tapasztalattal megtanultak.
A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a SLAP-javítások eredményei már a 30-as éveink végén romlanak. Egy tanulmány kimutatta, hogy egy aktív betegpopulációban az ilyen műtétek kb. 1/3-a nem sikerült a 36 év feletti betegeknél.
A SLAP-szakadások kezelésére van egy másik lehetőség is. Ezt bicepsz tenotómiának vagy tenodesisnek hívják. A bicepsz a labrum azon részéhez csatlakozik, amely SLAP szakadás esetén elszakadt. A bicepsz teljes felszabadítása vagy felszabadítása, majd máshol történő visszacsatolása ugyanolyan jól kezeli a SLAP szakadás okozta tüneteket, mint a sikeres javítás.
A bicepsz tenotómiának vagy tenodesisnek alávetett betegek általában gyorsabban gyógyulnak, mint a SLAP javításnak, és a 35 év feletti betegek összességében elégedettebbek ezzel a műtéttel.
Ez az oka, hogy az én megközelítésem a SLAP szakadáshoz más, mint egyeseké. Amikor látok valakit, akinek SLAP-szakadása van, gondosan felmérem az életkorát, a kéz dominanciáját, az aktivitási szintjét, azt, hogy milyen gyorsan kell visszatérnie a munkába, és a korábbi kezelések történetét, majd segítek eldönteni, hogy a labrum javítás vagy a biceps tenotomia/tenodézis a megfelelő választás számára.
Ebben az esetben nincs kétségem afelől, hogy a biceps tenotomia/tenodézis a megfelelő választás a betegem számára, ha a műtét során megerősítjük a sikertelen SLAP-javítást. Valójában valószínűleg megspórolhatott volna magának 2 műtétet és rengeteg rehabilitációs időt, ha a bicepszműtétet kapja meg a kezdetektől fogva.