Az izomgörcsöktől és hátfájástól szenvedő egyének számára isten ajándéka lehet, de mik a jelei annak, hogy valaki izomlazítók rabja?
A legtöbb vényköteles gyógyszerhez hasonlóan az izomlazítóknak vagy izomlazítóknak is helyük van a hátsérülést szenvedők vagy a legyengítő fizikai fájdalommal járó betegségben szenvedők kezelési rendjében. Az izomlazítók az ABC News 2008-as jelentése szerint , “a test több pontján hatnak, hogy csökkentsék az izomtónust és ellazítsák a feszes, feszült izmokat. Néhány ilyen gyógyszer közvetlen hatást gyakorol a vázizomrostokra, míg mások az idegekre és az izmokra egyaránt hatnak.”
De mint más vényköteles gyógyszerek, az izomlazítók is veszélyt jelentenek a visszaélésre, sőt a függőségre. A Consumer Reports szerint a szakértők “egyáltalán nem javasolják a Soma (generikus neve karizoprodol) szedését, mert magas a visszaélés és a függőség kockázata, és nem túl hatékony”, és “az FDA nem hagyott jóvá egyetlen vázizomlazítót sem hosszú távú használatra, mondja Dr. Charles E. Argoff, az Albany Medical College neurológia professzora és az Albany Medical Center átfogó fájdalomprogramjának igazgatója. A Soma (karizoprodol) különösen rossz választás a visszaélési és függőségi potenciálja miatt, teszi hozzá Argoff. Az izomrelaxáns az egyetlen ellenőrzött anyagként besorolt izomlazító, amely a sürgősségi osztályok nagyszámú látogatásához és több tucat halálesethez kapcsolódik.”
Míg más drogok – például a heroin vagy a metamfetamin – sokkal nagyobb figyelmet kapnak, amikor a visszaélésről és a függőségről van szó, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget, hogy az izomlazítók a függők által preferált vegyszerek koktéljának részévé válhatnak, ha nem is a választott drogokká. Ahhoz azonban, hogy megállapíthassuk, hogy valaki izomlazítók függője, fontos megérteni, hogy mik ezek a szerek és hogyan működnek.
Muscle Relaxers: A 411
Az izomlazítók kifejlesztéséhez vezető vegyi anyag első feljegyzett említése a dél-amerikai Amazonas vidékéről származik – konkrétan a kurare, egy Közép- és Dél-Amerikában honos növényi kivonat, amelyet az őslakos törzsek mérgezett nyilak ellen használtak. A hollywoodi csillogás ellenére a kuraréba mártott nyilakat “évszázadokon át használták a dél-amerikai indiánok vadászatra, és a mai dizájnerdrogokká való fejlődése akkor kezdődött, amikor a spanyol hódítók a rejtélyes “repülő halálról” szóló történeteket hazahozták az Óvilágba” – olvasható a Journal of the Royal Society of Medicine 2002-es cikkében.
A cikk szerint “Edward Bancroft, egy orvos öt évet töltött Dél-Amerikában, és nyers kuraré mintákat hozott haza. Ezeket a mintákat felhasználva Sir Benjamin Brodie bebizonyította, hogy kis állatokat életben lehet tartani kuraré beadása után úgy, hogy a tüdejüket fúvókával felfújják”.” Egy Harold King nevű személynek köszönhetően “a hatóanyagot (d-tubokurarin néven) 1935-ben izolálták” – írja a Tidsskr Nor Laegeforen a Journal of the Norwegian Medical Association számára 2010-ben. “Ez a fajta gyógyszer megbénítja az akaratlagos irányítás alatt álló harántcsíkolt izmokat az ideg és az izom közötti normális jelzőrendszer megzavarásával.”
Az E.R. Squibb and Sons gyógyszergyár tudósai további kutatásokat végeztek a d-tubokurarinnal kapcsolatban, ami az egyik első izomlazító, az Intocostrin kifejlesztéséhez vezetett . A következő néhány évben más egészségügyi szakemberek kísérleteztek az érzéstelenítéssel kombinált alkalmazásával, és 1942-ben a montreali homeopátiás kórházban először alkalmazták a kurarint a megszűnt érzéstelenítő gázzal, a ciklopropánnal együtt. A második világháború végére “a neuromuszkuláris blokkoló gyógyszerek bevezetése forradalmasította az altatás gyakorlatát. Az izomrelaxánsok megjelenése előtt az érzéstelenítést intravénás vagy inhalációs szerekkel idézték elő és tartották fenn. A légcsőintubáció nem volt gyakori, és az izomrelaxációt, ha szükséges volt, mély inhalációs érzéstelenítéssel biztosították, ami a légzés- vagy szívdepresszió kockázatával járt. Az izomrelaxánsok bevezetése után az anesztézia koncepcionális változáson ment keresztül. Az anesztéziát a narkózis, a fájdalomcsillapítás és az izomrelaxáció hármasaként definiálták újra, és az egyes hatások kiváltására specifikus gyógyszereket használtak.”
A műtőkön kívül a gyógyszergyárak tudósai elkezdték vizsgálni a kurarevegyületek és szintetikus anyagok tulajdonságait az orvostudomány más területein való felhasználásra, és 1959-ben először a karizoprodolt – Soma – vezették be, majd 1962-ben a metaxalont (Skelaxin). Ezeknek a gyógyszereknek a népszerűsége az azóta eltelt években folyamatosan nőtt, ami arra késztette a kutatókat, hogy 2004-ben a Spine Journal című folyóiratban megjelent írásaikban kijelentsék, hogy “bár jellemzően a hátfájás rövid távú kezelésére ajánlják, az izomrelaxánsokat gyakran krónikusan használják, és olyan alpopulációknak írják fel, amelyek potenciálisan ki vannak téve a káros hatások kockázatának.”
Signs Someone Is Addicted to Muscle Relaxers: How Do They Work?
Hogy megértsük, hogyan hatnak az izomlazítók az agyra, és így azt is, hogy mik lehetnek a jelei annak, hogy valaki izomlazítókra szorul. A vényköteles izomlazítók görcsoldók és görcsoldók – ami azt jelenti, hogy a különböző fizikai állapotokhoz és betegségekhez kapcsolódó izomgörcsök enyhítésére írják fel őket, beleértve a “szklerózis multiplexet, az agyi bénulást, a rándulásokat, a törzseket, a fibrositist, a reumatoid spondylitist, a bursitist, a húgycsőszindrómát és az artritiszt”, a Pharmacology and Therapeutics for Dentistry hetedik kiadásának 2017-es cikke szerint .
A WebMD jó emberei egyszerűbben fogalmaznak: “Az izomgörcs azt jelenti, hogy egy vagy több izma összehúzódik, és a rángást vagy görcsöt nem tudja irányítani. Ez sokféle okból történhet, és néha nagyon fájdalmas lehet”. Az ilyen görcsök által okozott kellemetlenségek azonban hagyományos értelemben nem kezelhetők, mivel a fájdalom “a (központi idegrendszer) motoros területeiről a vázizomzatra irányuló motoros kimeneti mintázatok diszfunkcionális működéséből ered” – olvasható a Pharmacology and Therapeutics for Dentistry című fejezetben. “A centrális hatású izomlazítók, amelyek farmakológiailag átfednek a szorongáscsökkentőkkel, olyan gyógyszerek változatos csoportját képviselik, amelyek farmakológiai hatásai közé tartozik az idegi impulzusok csökkentett kimenete az akaratlagos izmokhoz.”
Az izmokat a gerincvelőben lévő idegek irányítják, amelyek a dendritek – motoros rostok – segítségével “utasításokat” adnak, amelyek megváltoztatják az izomrostok állapotát. A neuromuszkuláris csomópont az a hely, ahol az ideg és az izom összekapcsolódik, és ezen a csomóponton a neurotranszmitterek továbbítják az üzeneteket a dendritektől az izomszövetbe. A Healthline honlap szerint , “A spaszticitás fő oka az izommozgást irányító idegpályák károsodása.”
És itt jönnek képbe az izomlazítók, bár hatásmechanizmusuk még mindig kissé rejtélyes a JRank keresőmotor Science and Philosophy honlapja szerint : “Az izomlazítók vagy perifériásan, azaz közvetlenül az izomra, vagy centrálisan, a gerincvelőben hatnak. A legtöbb ilyen gyógyszer centrálisan hat, bár nem értjük, hogyan látják el feladatukat. Ezek a gyógyszerek nem hatnak közvetlenül az izomra, hogy ellazítsák azt, nem zavarják az ingerületvezetést az idegrost mentén, nem akadályozzák meg a neurotranszmitter felszabadulását vagy az ideg-izom átmenetet, és nem változtatják meg az izomnak a neurotranszmitterre való reagálási képességét. Valahogy centrálisan hatnak, hogy lenyomják a központi idegrendszert, és nyugtató hatásuk lehet.”
Általánosságban: Az izomlazítók egyrészt gátolják a görcsös üzenetek továbbítását a neuromuszkuláris átmeneten keresztül, másrészt az izomsejtek izgalmi szintjének csökkentésére is szolgálhatnak. Mindkét módon enyhülést hoznak számos különböző fizikai panaszra, de a mellékhatások elkerülhetetlenek – és azoknál az egyéneknél, akiknél az izomlazítókra való rászokás jelei mutatkoznak, a mellékhatások kívánatosabbá válhatnak, mint az általuk nyújtott enyhülés.