Michael Moore

JournalismEdit

Moore az első év után otthagyta a Michigan-Flint Egyetemet (ahol a The Michigan Times című diáklapnak írt). 22 évesen megalapította a The Flint Voice című alternatív hetilapot, amely hamarosan The Michigan Voice-ra változtatta a nevét, mivel az egész államra kiterjedt. Harry Chapin popsztárnak tulajdonítják, hogy a magazin elindulhatott, mivel jótékonysági koncerteket adott, és a pénzt Moore-nak adományozta. Moore egy koncert után belopózott a színfalak mögé Chapin öltözőjébe, és meggyőzte őt, hogy adjon koncertet, és adja át neki a pénzt. Chapin ezt követően minden évben adott koncertet Flintben. 1986-ban, amikor Moore a Mother Jones liberális politikai magazin szerkesztője lett, a The Michigan Voice-t a befektetők bezárták, ő pedig Kaliforniába költözött.

Moore a 66. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2009 szeptemberében

Négy hónap után a Mother Jonesnál Moore-t kirúgták. Matt Labash a The Weekly Standardtól jelentette, hogy ez azért történt, mert nem volt hajlandó kinyomtatni Paul Berman egy cikkét, amely a nicaraguai sandinista emberi jogi helyzetet bírálta. Moore nem volt hajlandó lehozni a cikket, mert úgy vélte, hogy az pontatlan. “A cikk merőben téves volt, és a legrosszabb fajta lekezelő baromság. Aligha lehetett tudni belőle, hogy az Egyesült Államok az elmúlt öt évben háborúban állt Nicaraguával.”

Moore úgy véli, hogy a Mother Jones azért rúgta ki, mert a kiadó megtagadta tőle, hogy tudósítson a szülővárosában, a michigani Flintben található GM gyárbezárásokról. Erre úgy reagált, hogy az elbocsátott GM-munkás Ben Hamper (aki akkoriban szintén ugyanennek a magazinnak írt) került a magazin címlapjára, ami a felmondásához vezetett. Moore jogtalan elbocsátásért perelt, és peren kívül megegyezett 58 000 dollárban, ami biztosította számára a kezdőtőkét első filmjéhez, a Roger & Me-hez.

Rendező, producer és forgatókönyvíróSzerkesztés

Roger & MeSzerkesztés

A Roger & Me című 1989-es film Moore első dokumentumfilmje volt arról, hogy mi történt a michigani Flintben, miután a General Motors bezárta a gyárakat, és újakat nyitott Mexikóban, ahol a munkásoknak alacsonyabb béreket fizettek. A “Roger” Roger B. Smith, a General Motors korábbi vezérigazgatója és elnöke. Harlan Jacobson, a Film Comment magazin szerkesztője szerint Moore a Roger & Me című filmben összekuszálta a kronológiát, hogy úgy tűnjön, hogy a G.M. elbocsátásai előtt történt események azok következményei. Roger Ebert kritikus úgy védte Moore idővonal kezelését, mint művészi és stilisztikai döntést, amelynek kevesebb köze volt a filmkészítői hitelességéhez, és több köze volt a film mint médium rugalmasságához a szatirikus nézőpont kifejezésére.

Pets or Meat: The Return to FlintEdit

Moore készített egy 23 perces dokumentumfilmet, Pets or Meat: The Return to Flint címmel, amelyet a PBS 1992-ben sugárzott. A film alapja a Roger & Me. A film címe Rhonda Brittonra utal, az 1989-es és 1992-es filmben is szereplő, Michigan állambeli Flint lakosára, aki nyulakat árul háziállatként vagy húsként.

Canadian BaconEdit

Moore 1995-ös szatirikus filmjében, a Canadian Baconben egy kitalált amerikai elnök (Alan Alda alakítja) álháborút szervez Kanadával, hogy növelje népszerűségét. A film egyben az egyik utolsó, amelyben a kanadai születésű John Candy színész szerepel. A média egyes kommentátorai szerint a filmet Stanley Kubrick Dr. Strangelove című filmje befolyásolta.

The Big OneSzerkesztés

Moore 1997-es The Big One című filmje azt a turnét dokumentálja, amely Moore Downsize This! Random Threats from an Unarmed American (Véletlenszerű fenyegetések egy fegyvertelen amerikaitól) című könyvét, amelyben kritizálja a tömeges elbocsátásokat a rekordméretű vállalati nyereségek ellenére. Többek között a Nike-t veszi célba, amiért Indonéziába szervezte ki a cipőgyártást.

Bowling for ColumbineSzerkesztés

A 2002-ben megjelent Bowling for Columbine című dokumentumfilm a fegyverek és az erőszak kultúráját vizsgálja az Egyesült Államokban, az 1999-es Columbine középiskolai mészárlásból kiindulva. A Bowling for Columbine elnyerte a 2002-es cannes-i filmfesztivál évfordulós díját és a legjobb külföldi filmnek járó francia César-díjat. Az Egyesült Államokban 2002-ben elnyerte a dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. A film a maga nemében nagy kereskedelmi és kritikai sikert is aratott, és azóta minden idők egyik legjobb dokumentumfilmjeként tartják számon. A Columbine bemutatásakor ez volt a legtöbb bevételt hozó mainstream kiadású dokumentumfilm (ezt a rekordot ma már Moore Fahrenheit 9/11 című filmje tartja).

Fahrenheit 9/11Szerkesztés

Moore 2004-ben bemutatott Fahrenheit 9/11 című filmje a szeptember 11-i támadások utáni Amerikát vizsgálja, különös tekintettel a George W. Bush-kormány előéletére és a George W. Bush és Oszama bin Laden családja közötti állítólagos kapcsolatokra. A Fahrenheit elnyerte az Aranypálmát, a 2004-es cannes-i filmfesztivál legnagyobb elismerését; 1956 óta ez volt az első dokumentumfilm, amely elnyerte a díjat. Moore később bejelentette, hogy a Fahrenheit 9/11 nem a 2005-ös dokumentumfilm Oscar-díjra, hanem a legjobb film Oscar-díjára pályázik. Kijelentette, hogy azt szeretné, ha a filmet a választások napja előtt még néhány millió ember láthatná a televíziós közvetítésen keresztül. Moore szerint “az Akadémia szabályai tiltják, hogy egy dokumentumfilmet a mozibemutatót követő kilenc hónapon belül a televízióban sugározzanak”, és mivel a november 2-i választás kevesebb mint kilenc hónappal a film bemutatása után volt, a filmet kizárták volna a dokumentumfilm Oscar-díjért. Ettől függetlenül a Fahrenheit nem kapott Oscar-jelölést a legjobb film kategóriában. A film címe a Fahrenheit 451 című klasszikus könyvre utal, amely egy jövőbeli totalitárius államról szól, amelyben betiltják a könyveket; a könyv szerint a papír 451 °F (233 °C) hőmérsékleten kezd égni. A film bemutató előtti felirata is megerősíti az utalást: “A hőmérséklet, amelyen a szabadság ég.”

2012 augusztusában a Fahrenheit 9/11 minden idők legtöbb bevételt hozó dokumentumfilmje, amely világszerte több mint 200 millió dollárt hozott, beleértve az Egyesült Államokban közel 120 millió dolláros bevételt. Moore 2011 februárjában beperelte a producereket, Bob és Harvey Weinsteint a filmből származó 2,7 millió dolláros ki nem fizetett nyereség miatt, azt állítva, hogy “hollywoodi könyvelési trükköket” alkalmaztak, hogy ne kelljen kifizetniük neki a pénzt. Moore és Weinsteinék 2012 februárjában arról tájékoztatták a bíróságot, hogy megegyeztek a vitájukban.

SickoSzerkesztés

Moore a 2007-es cannes-i filmfesztiválon álló ovációban részesült a Sicko című filmért

Moore 2007-ben rendezte a Sicko című filmet, amely az amerikai egészségügyi rendszerről szól, különös tekintettel az irányított ellátásra és a gyógyszeriparra. Legalább négy nagy gyógyszeripari vállalat – a Pfizer, az Eli Lilly, az AstraZeneca és a GlaxoSmithKline – utasította alkalmazottait, hogy ne adjanak interjút és ne segítsenek Moore-nak. Moore a honlapján közzétett levelében úgy fogalmazott, hogy “az utak, amelyek gyakran meglepnek minket, és új ötletekhez vezetnek – és arra késztetnek, hogy újragondoljuk azokat, amelyekkel kezdtük, kisebb késedelmeket okoztak”. A filmet 2007. május 19-én mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol hosszas álló ováció fogadta, és 2007. június 29-én mutatták be az Egyesült Államokban és Kanadában. A film jelenleg minden idők tizedik legtöbb bevételt hozó dokumentumfilmje, és Oscar-díjra jelölték a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Mike kapitány Amerikán át és a Slacker felkelésSzerkesztés

Moore a Mike kapitány Amerikán át című filmben az egyetemi hallgatók politikáját veszi szemügyre az általa “Bush-adminisztráció Amerikájának” nevezett időszakban, amelyet Moore a 2004-es elnökválasztást megelőző hónapokban, egy 60 várost érintő egyetemi körútja során forgatott. A filmet 2007. szeptember 7-én mutatták be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Később Moore átdolgozta a Slacker Uprising című filmet, és 2008. szeptember 23-án ingyenesen közzétette az interneten.

Kapitalizmus: A Love StorySzerkesztés

A 2009. szeptember 23-án megjelent Capitalism: A Love Story a 2007-2008-as pénzügyi válságot és az amerikai gazdaságot vizsgálja a hivatalba lépő Obama-kormányzat és a távozó Bush-kormányzat közötti átmenet idején. A megjelenés alkalmából tartott sajtótájékoztatón Moore a következőket mondta: “A demokrácia nem nézői sport, hanem részvételi esemény. Ha nem veszünk részt benne, akkor megszűnik demokrácia lenni. Obama tehát nem annyira azon fog felemelkedni vagy elbukni, hogy mit tesz, hanem azon, hogy mi hogyan támogatjuk őt.”

Where to Invade NextEdit

A Where to Invade Next a progresszív szociálpolitika előnyeit vizsgálja különböző országokban. A film premierje a 2015-ös Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Godfrey Cheshire a Roger Ebert.com számára írta, hogy “Moore meglepő és rendkívüli módon megnyerő Where to Invade Next című filmje szinte biztosan megdöbbenést fog okozni a Fox Newsnál és hasonló süllyesztőben lévő ellenzőinek”.

Michael Moore in TrumpLandEdit

A Michael Moore in TrumpLand című filmben Moore a 2016-os elnökválasztási kampányokról beszél. Ez egy önálló előadás, amely Moore-t a színpadon mutatja, amint egy ülő közönséghez beszél. A film Moore véleményéből áll a jelöltekről, és kiemeli a demokrata jelölt Hillary Clinton erősségeit, valamint egy hosszabb részt tartalmaz arról, hogy a republikánus jelölt Donald Trump hogyan nyerhetne. A filmet az ohiói Wilmingtonban, a Murphy Színházban forgatták 2016 októberében két éjszaka alatt. A film premierje mindössze tizenegy nappal a forgatás után a New York-i IFC Centerben volt.

Fahrenheit 11/9Szerkesztés

2017 májusában bejelentették, hogy Moore újra összeállt Harvey Weinsteinnel, hogy megrendezze a Donald Trumpról szóló új filmjét Fahrenheit 11/9 címmel, amelyet 2018. szeptember 21-én mutattak be az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 1500 moziban. A Weinstein elleni szexuális zaklatási vádak arra késztették Moore-t, hogy visszavonja a The Weinstein Company-val való együttműködés tervét, ami megakasztotta a gyártást. A cím arra a napra utal, amikor Donald Trump hivatalosan is az Egyesült Államok megválasztott elnöke lett. A Variety rovatában a film alacsony nyitóhétvégéjére reagáló, “Hogyan vesztette el Michael Moore a közönségét” című rovatában a szimpatizáns filmkritikus Owen Gleiberman azt írta: “Olyan, mint egy öregedő rocksztár, aki olyan albumokat ad ki, amelyek egyszerűen nem jelentenek annyit azoknak, akik a fő rajongói voltak és vannak”. Glenn Greenwald szerint “amivel próbálkozik, az páratlanul fontos: nem a Trump kizárólagos elítélésének olcsó útját választja, hanem a bonyolultabb, kihívást jelentő és produktívabb utat választja, hogy megértse, ki és mi teremtette meg azt a légkört, amelyben Trump virágozhatott.”

Az emberek bolygójaSzerkesztés

Michael Moore volt a Jeff Gibbs által rendezett, 2019. július 31-én bemutatott Az emberek bolygója című dokumentumfilm executive producere. A film azt állítja, hogy az első Föld napja óta a bolygó állapota romlott, és megkérdőjelezi, hogy az ipar által az éghajlatváltozás mérséklésére elfogadott általános megközelítések olyan környezeti hatásokkal járnak-e, amelyek költségei hasonlóak az előnyökhöz, vagy esetleg meghaladják azokat. A filmet számos klímaváltozással foglalkozó szakértő és aktivista bírálta, akik vitatták a film állításait és a filmben idézett számadatok pontosságát, valamint felvetették, hogy a film a fosszilis tüzelőanyag-ipar kezére játszhat.

Michael Moore, Jeff Gibbs és Ozzie Zehner társproducer a Rising egyik epizódjában reagált a kritikákra.

WritingEdit

Moore a Royce Hallban, UCLA, Here Comes Trouble című memoárjának népszerűsítésére, 2011 szeptember

Moore nyolc non-fiction könyvet írt és írt társszerzőként, többnyire hasonló témában, mint a dokumentumfilmjei. A Stupid White Men (2001) látszólag az amerikai bel- és külpolitika kritikája, de Moore saját bevallása szerint “politikai humoros könyv” is. A Haver, hol van az országom? (2003) a Bush család szaúdi királyi családdal, a Bin Laden családdal és az energiaiparral való kapcsolatainak vizsgálata, és felhívás a liberálisok számára a 2004-es választásokra. Több műve is felkerült a bestsellerlistákra.

SzínészetSzerkesztés

Moore a színészettel is próbálkozott, a Szerencsés számok (2000) mellékszerepét követően Lisa Kudrow karakterének unokatestvérét alakította, aki beleegyezik, hogy részt vegyen a John Travolta karaktere által kitalált tervben. A kanadai szalonnában is volt egy cameószerepe, mint Kanada-ellenes aktivista. 2004-ben a Vanessa Redgrave főszereplésével készült A lázban (The Fever) című filmben egy cameo szerepben, mint hírújságíró.

TelevízióSzerkesztés

1994 és 1995 között rendezte és vezette a BBC TV Nation című televíziós sorozatát, amely a hírmagazinműsorok formátumát követte, de olyan témákkal foglalkozott, amelyeket azok elkerültek. A sorozatot az Egyesült Királyságban a BBC2 adta. A sorozatot 1994-ben az Egyesült Államokban is levetítették az NBC-n 9 epizódon keresztül, majd 1995-ben ismét 8 epizódon keresztül a Foxon.

A másik jelentős sorozata a The Awful Truth volt, amely a nagyvállalatok és politikusok tevékenységét szatirizálta. Az Egyesült Királyságban a Channel 4, az Egyesült Államokban pedig a Bravo csatorna sugározta 1999-ben és 2000-ben. Moore elnyerte a Hugh M. Hefner First Amendment Award in Arts and Entertainment díjat, mert ő volt a The Awful Truth vezető producere és házigazdája, ahol “muckraker, szerző és dokumentumfilmes”-ként is jellemezték.

Egy másik 1999-es sorozatot, a Michael Moore Live-t csak az Egyesült Királyságban sugározta a Channel 4, bár New Yorkból sugározták. Ez a műsor hasonló formátumú volt, mint a The Awful Truth, de telefonos bejátszásokat és minden héten egy élő mutatványt is tartalmazott.

Moore 2017 végén vagy 2018 elején tervezte, hogy visszatér a főműsoridős hálózati televízióba a Turner/TNT-n a “Michael Moore Live from the Apocalypse” című műsorral. A csatorna azonban 2019 februárjában bejelentette, hogy a műsor nem készül el.

Zenei videókSzerkesztés

Moore több zenei videót is rendezett, köztük kettőt a Rage Against the Machine számára a The Battle of Los Angeles című dalokhoz: “Sleep Now in the Fire” és a “Testify” című dalokat. A “Sleep Now in the Fire” forgatása során, amelyet a Wall Street-en forgattak, letartóztatással fenyegették meg; ezt követően New York városa megtagadta a zenekartól az engedélyt, hogy ott játsszon, annak ellenére, hogy a zenekar és Moore szövetségi engedélyt szerzett a fellépésre.

Moore rendezte az R.E.M. 2001-es “All the Way to Reno (You’re Gonna Be a Star)” és a System of a Down “Boom!” című dalának videoklipjét is.

Megjelenések más dokumentumfilmekbenSzerkesztés

• Megjelent a The Drugging of Our Children című 2005-ös dokumentumfilmben, amely a pszichiátriai gyógyszerek túlzott felírásáról szól a gyerekeknek és tinédzsereknek, és amelyet Gary Null, az alternatív gyógyászat híve rendezett. A filmben Moore egyetért Gary Nullal abban, hogy a Ritalint és más hasonló gyógyszereket túladagolják, mondván, hogy “cumiként” tekintenek rájuk.
• Fellépett a Grand Funk Railroad flint-i honfitársainak Behind the Music című epizódjában.
• Kamerán kívüli interjúalanyként szerepelt a Blood in the Face című 1991-es dokumentumfilmben, amely a fehér felsőbbrendűségi csoportokról szólt. A film középpontjában egy neonáci gyűlés áll Michiganben.
• Moore szerepelt a 2001-es The Party’s Over című dokumentumfilmben, amelyben a demokratákról és a republikánusokról vitázott.
• Feltűnt a The Yes Men című 2003-as dokumentumfilmben, amely két férfiról szól, akik a Kereskedelmi Világszervezetnek adják ki magukat. Egy mexikói és latin-amerikai munkakörülményekkel foglalkozó szegmensben tűnik fel.
• Moore-ral interjút készítettek a 2004-es The Corporation című dokumentumfilmhez. Egyik kiemelt idézete a következő volt: “A probléma a profitmotívum: a vállalatok számára nincs olyan, hogy elég”.
• Feltűnt a 2006-os I’m Going to Tell You a Secret című dokumentumfilmben, amely Madonna 2004-es Re-Invention World Tourjának krónikája. Moore részt vett a New York-i koncertjén a Madison Square Gardenben.
• Röviden szerepelt a 2016-os Cameraperson című dokumentumfilmben, amelyet Kirsten Johnson rendezett, aki a Fahrenheit 9/11 egyik operatőre volt

SzínházSzerkesztés

Moore Broadway-debütálása, a The Terms of My Surrender, egy Trump-ellenes drámai monológ, 2017. augusztus 10-én mutatták be a Belasco Theatre-ben. Donald Trump tweetelte, hogy nem tetszik neki az előadás, és tévesen azt állította, hogy idő előtt bezárták. A produkció az első héten 456 195 dollárt, az utolsó héten pedig 367 634 dollárt keresett, összesen 4,2 millió dollárt, ami elmaradt a lehetséges összbevételtől. A darab 13 hétig, 96 előadással 2017 októberéig tartott, és a lehetséges bruttó bevételének 49%-át hozta. A Fox News negatív kritikát adott róla, összhangban Trump megjegyzéseivel. A The Guardian nem túl lelkesen dicsérte a műsort, mondván, hogy “a kórusnak prédikál”. A “The Terms of My Surrender” szóvivője azt mondta, hogy a produkciót 2018 elején mutathatják be San Franciscóban.