A felszínen egyszerűnek tűnhet az árapály, de az árapályok rejtelmei évszázadokon át zavarba ejtették a nagy tudományos gondolkodókat, még Galileit is tévútra vezették, és egy téves elméletet alkottak.
Ma már tudják, hogy a Föld, a Hold és a Nap közötti gravitációs vonzások diktálják az árapályokat. A Hold azonban leginkább befolyásolja az árapályokat.
A Holdnak a Földre gyakorolt gravitációs vonzása elég erős ahhoz, hogy az óceánokat görbületbe rántsa. Ha más erők nem játszanának közre, a partokon naponta egyszer lenne dagály, mivel a Föld forog a tengelye körül, és a partok a Holddal szemben futnának bele az óceánok domborulatába.
A tehetetlenség – egy mozgó tárgy tendenciája, hogy mozgásban maradjon – azonban a Föld óceánjaira is hatással van. Ahogy a Hold kering a Föld körül, a Föld is egy nagyon enyhe körben mozog, és ez a mozgás elég ahhoz, hogy az óceánokra centrifugális erőt gyakoroljon. (Ez a centrifugális erő az, ami a vizet egy vödörben tartja, amikor a vödröt a fejünk fölött íven lóbáljuk.)
Ez a tehetetlenségi vagy centrifugális erő okozza, hogy az óceánok a Holddal ellentétes oldalon kidudorodnak. Míg a Hold gravitációs vonzása elég erős ahhoz, hogy az óceánokat a Föld Hold felé eső oldalán domborúvá vonzza, addig a Föld ellentétes oldalán nem elég erős ahhoz, hogy legyőzze a tehetetlenségi erőt. Ennek eredményeként a világ óceánjai kétszer domborodnak ki, egyszer, amikor a Föld Holdhoz legközelebbi oldalán vannak, és egyszer, amikor a Holdtól legtávolabbi oldalán, a Wood’s Hole Oceanographic Institution szerint, Wood’s Hole-ban, Massachusettsben.
A földrajz bonyolítja az árapályokat, de a Föld sok helyén csak két dagály és két apály van 24 óránként és 50 percenként. (A plusz 50 percet az a távolság okozza, amelyet a Hold a Föld körüli keringése során naponta megtesz).
A Nap és az árapályok
A “napszaki árapályokat” a Nap gravitációs vonzása okozza, és gyengébbek, mint a holdi árapályok.
A Nap 27 milliószor nagyobb tömegű, mint a Hold, de 390-szer messzebb is van. Ennek eredményeként a Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA) szerint a Napnak 46 százaléka van az árapály-termelő erőknek (TGF), mint a Holdnak.
A napszaki árapályokat ezért gyakran csak a holdi árapályok változatainak tekintik.
A helyi földrajz is változtathatja az árapályok erősségét.
A kanadai Maine partjaitól északra fekvő Fundy-öböl egyedülálló tölcsérformája éppen a megfelelő helyen van ahhoz, hogy a világ legnagyobb árapályait hozza létre. Az öbölben a víz több mint 15 métert (49 láb), vagyis körülbelül olyan magasra emelkedhet, mint egy négyemeletes ház.
A Fundy Ocean Research Center for Energy (Fundy Ocean Research Center for Energy) becslései szerint a Fundy-öböl 110 milliárd tonna (100 milliárd metrikus tonna) vizet lök ki minden dagálykor.
A közelmúltban a helyi vezetők lépéseket tettek, hogy kihasználják az árapály előnyeit.
Júliusban Maine kormányzója, John Baldacci és Új-Skócia miniszterelnöke, Darrell Dexter egyetértési nyilatkozatot írt alá a Business Weekly szerint az árapály és a tengeri szél megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatások és ötletek megosztásáról.
A dagályok megértése: akkor és most
Amikor Galileo Galilei 1595-ben megpróbálta megmagyarázni az árapályokat, a Holdat kihagyta ebből az elméletből, és az óceánok tehetetlenségére és arra a helyes elképzelésére összpontosított, hogy a Föld kering a Nap körül – derül ki a NOVA dokumentumfilmjéből.
A NOAA szerint Sir Isaac Newton csak 1687-ben magyarázta meg, hogy az óceáni árapályok a gravitációs vonzásból erednek.
- Mi a legnagyobb óceán?
- Mi a Nagy Korallzátony?
- Hány víz van a Földön?
Ez a cikk a Life’s Little Mysteries, az OurAmazingPlanet testvéroldalán jelent meg.
Újabb hírek