Mi az egyházi szolgálat

Mi az egyházi szolgálat?

– by –

Dr. Roger Pascoe, elnök

The Institute for Biblical Preaching

(Cambridge, ON, Kanada)

Bevezetés

A “szolgálatról” úgy beszélünk, mintha magától értetődő lenne, mit jelent és mit takar ez a kifejezés. Ez az írás megkísérli röviden meghatározni az egyházi szolgálatról vallott bibliai filozófiámat a következő kérdések megválaszolásával: Mi a szolgálat célja? Miről szól az “egyház”? Miért létezik az egyház? Ezek olyan alapvető kérdések, amelyekre a szolgálat bibliai teológiájának választ kell adnia.

A keresztény szolgálat a helyi egyház tevékenysége és felelőssége a világban betöltött, bibliailag meghatározott megbízatásának teljesítésében. Az egyház szolgálata többféleképpen is meghatározható. Először is, a keresztény egyház szolgálata úgy határozható meg, mint Urunk nagy parancsolatának teljesítése: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” és “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22:37, 39). Másodszor, a keresztény szolgálatot Urunk Nagy Megbízatása alapján lehet meghatározni: “Menjetek tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20). Harmadszor, a keresztyén szolgálat folyamata és célja Pál apostol megfogalmazásában így határozható meg: “a szentek felvértezése a szolgálat munkájára, Krisztus testének épülésére, amíg mindnyájan el nem jutunk a hit és az Isten Fia ismeretének egységére, a tökéletes személyiségre, a Krisztus teljessége nagyságának mértékére, hogy… mindenben növekedjünk ahhoz, aki a fej, azaz Krisztus” (Ef 4:12-15). Negyedszer, a szolgálatot az ősegyház modellje alapján lehet meghatározni – vagyis az apostoli tanítás tanítása, a közösségben való részvétel, a kenyértörés megemlékezése, az együtt imádkozás, az egymásról való gondoskodás, az Isten imádása és a közösség aktív evangelizálása (ApCsel 2:42-47). Ez ma is a bibliai, kiegyensúlyozott szolgálat alapja.”

Ezekből az összefoglaló szövegekből és a Szentírás széles köréből nyilvánvaló, hogy a keresztény szolgálat elsődleges célja az Isten imádása, amelyet az Istennek való szolgálat követ az evangélium hirdetésében (amelynek gyümölcse a bűnbánó bűnösök megkeresztelése), majd a szentek építése.

Miért fogalmazzuk meg a szolgálat bibliai filozófiáját?

A tendencia az, hogy mi magunk találjuk ki a szolgálat saját filozófiáját, amely a saját elképzelésünkön alapul arról, hogy mit kellene tennie az egyháznak. Az igazság azonban az, hogy Isten világosan lefektette számunkra a Szentírásban, hogy mi az egyház szolgálata. Nem mi döntjük el, hogy miért létezik az egyház (a célja), sem azt, hogy mit kell tennie (a küldetése). Isten ezt már megtette, mert az egyház az ő intézménye a földön, nem a miénk! A mi felelősségünk az, hogy meghatározzuk, hogyan tudjuk a leghatékonyabban és legmegfelelőbben megvalósítani bibliai megbízatásunkat a helyi közösségünkben, a mi történelmi korunkban.”

Ez a dolgozat nem terjed ki arra, hogy felvázolja a gyülekezet jelenlegi szolgálatának elemzési folyamatát. Elég, ha itt csak annyit mondunk, hogy létfontosságú egy bibliai szolgálati filozófia megfogalmazása, amely lehetővé teszi a gyülekezet vezetése számára, hogy objektív elemzést végezzen a gyülekezet szolgálatáról annak biztosítása érdekében, hogy a gyülekezet hatékonyan és teljes mértékben a bibliai megbízatásának megfelelően szolgáljon.

A szolgálati filozófia olyan kijelentés, amely rendszerezett formában foglalja össze és szintetizálja a témával kapcsolatos bibliai anyagot. A szolgálat filozófiájának megfogalmazásával olyan mércét állítasz fel, amely mérceként szolgál, amely felé törekszel. Ez egy olyan mérce, amely lehetővé teszi számodra, hogy lemérd, milyen mértékben teljesíted a szolgálati feladataidat. Ez egy “alkotmány”, amely segít eldönteni a gyülekezetedben végzett minden egyes szolgálati tevékenységet.

A szolgálat bibliai filozófiájának meghatározásából számos gyakorlati előny származik. 1

1. Arra kényszerít, hogy biblikus legyél. Ez megakadályozza, hogy kitaláld a saját filozófiádat, amely esetleg nem biblikus. Amikor a saját filozófiádat erőlteted a szolgálat bibliai tanítása fölé, elkezdesz eltávolodni Isten alapjától, és a saját céljaidra, kedvenc szolgálataidra és tevékenységeidre összpontosítasz.

2. Gyakorlati értelme van. Segít olyan tényleges célokat kitűzni, amelyek összhangban vannak a bibliai megbízatással (vö. 1Kor 9:26), így a szolgálat filozófiája gyakorlatiassá válik a kultúrádban és a közösségedben.

3. Javítja a hatékonyságot, mivel megakadályozza, hogy olyan tevékenységekre fordítsd az idődet, vagy olyan szolgálati erőfeszítésekbe kezdj, amelyek nem részei a gyülekezet bibliai megbízatásának. Meghatározza a szolgálat határait/körét. Objektív mércét jelent, amely alapján döntéseket hozhatsz a lehetséges szolgálati tevékenységekkel kapcsolatban.

4. Fokozza a hatékonyságodat. Ha nincsenek világosan meghatározott működési vagy filozófiai paramétereid, akkor nem lesznek világosan meghatározott elérhető céljaid sem, amelyek összhangban vannak ezekkel a paraméterekkel – azaz nem lesz útiterved, és ezért nem fogod tudni, hová tartasz, és következésképpen valószínűleg nem fogsz odaérni. Az ősegyház pontosan tudta, hogy miért létezik, és hová tart, és minden tevékenységük ezeknek a céloknak az elérésére irányult.

5. Ez segít abban, hogy hűséges legyél a szolgálatra való elhívásodhoz. A szolgálat olyan hivatás, amelyben nagyon könnyű belemerülni olyan tevékenységekbe, amelyek nem szükségesek, vagy nem részei az egyház földi programjának. A saját szolgálatunkban a pályán kell maradnunk, és azt kell tennünk, amire Isten elhívott és megbízott bennünket.

6. Motiválja az egyházat, hogy Isten egyházra vonatkozó tervének megfelelően viselkedjen.

A gyülekezeti szolgálat bibliai teológiája

Ez a teológia az egyházi szolgálat hét területe alá szerveződik. A sorrend, amelyben ezek a témák bemutatásra kerülnek, nem a fontossági sorrendet hivatott jelezni, hanem egyszerűen csak szisztematikus címszavakat ad a bibliai alapú szolgálat ezen alapvető szempontjainak.

Először is, a szolgálat alapja Isten Igéjének pontos és releváns tanítása és prédikálása (ApCsel 2,42a; 2Tim 4,2; Kol 1,28; 1Kor 1,23; 2,1-5). A Szentírás kifejtése és a hallgatóságra való alkalmazása alapvető fontosságú Isten népének lelki növekedése és fejlődése szempontjából (2Tim 3:16; 4:2). A lelkipásztor (és mások, akiknek megvan a prédikálás és tanítás ajándéka) felelőssége, hogy Isten népét “Isten egész tanácsára” oktassa (ApCsel 20:27). Ez a legjobban úgy érhető el, ha szisztematikusan végigprédikáljuk a Biblia könyveit, mind az Ó-, mind az Újszövetség könyveit, hogy a Szentírás teljes terjedelmét lefedjük. Az ilyen prédikálás és tanítás (1) biztosítja Isten népének azt a lelki táplálékot, amelyre szüksége van ahhoz, hogy “növekedjen a kegyelemben és a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus ismeretében” (2Pét. 3:18); (2) felvértezi a szenteket “a szolgálat munkájára”; és (3) építi Krisztus testét, hogy Isten népe “eljusson a hit és Isten Fia ismeretének egységére, a tökéletes emberré, Krisztus teljessége nagyságának mértékére” (Ef 4:7-16).

A szószéki szolgálat, bár nagyon fontos, csak egy része a keresztény nevelés és táplálás egész folyamatának. Hiszem, hogy a hívők nevelése, buzdítása és bátorítása az Ige személyes tanulmányozásának, a kiscsoportoknak, az egyéni mentorálásnak és tanítványságnak, valamint a szószéki szolgálatnak a kiegyensúlyozott környezetében történik. Ami a legfontosabb, hogy az Igét pontosan és relevánsan hirdessük és tanítsuk.

A kijelentő (vagy, bibliai) igehirdetés Isten Igéjének nyilvános hirdetésének bibliai modellje. A “kijelentő prédikáció” kifejezést gyakran félreértik és a Szentírás klinikai, “száraz” exegézisével hozzák összefüggésbe. Ez azonban nem igazságos és nem pontos. A kijelentő igehirdetés, helyesen definiálva és gyakorolva, Isten Igéjének Lélek által felhatalmazott hirdetése, amely pontosan értelmezi annak jelentését, világosan elmagyarázza igazságát, tekintélyesen hirdeti üzenetét, és gyakorlatban alkalmazza annak jelentőségét, azzal a céllal, hogy a hallgatókban lelkileg átalakító választ váltson ki. Ha ez a meghatározás kissé hosszú és bonyolult, akkor Pál apostol definíciója valószínűleg a legrövidebb és legegyszerűbb: “Hirdesd az Igét” (1Timóteus 4:2).

Másodszor, a szolgálathoz szükséges bizalom az imádság (ApCsel 2:42d). Az aktív és dinamikus imaszolgálat létfontosságú minden egyes hívő egyénileg és a gyülekezet közösségileg való fennmaradása és növekedése szempontjából. Az imaszolgálatnak változatos formájúnak kell lennie (pl. kiscsoportok, imacsapatok, imatársak, közös ima, egyéni ima), céljait tekintve széleskörűnek, és széles körben elterjedtnek a gyülekezeti testben. Az imádságnak következetesen a gyülekezet életének részét kell képeznie (vö. ApCsel 1:14; 4:23-31; 12:5; 1Thessz 5:17), és a gyülekezet vezetőinek példájával kell kezdődnie (ApCsel 6:4; Kol 4:12). A gyülekezetnek többek között imádkoznia kell a vezetőiért (1Thessz 5:25; 2Thessz 3:1); egymásért (Jak 5:16); a hatóságokért (1Tim 2:1-4); az evangélium széles körű és bátor hirdetéséért (Ef 6:18-20; 2Thessz 3:1); a betegekért (Jak 5:14-16); és az egyház egységéért és bizonyságtételéért (Jn 17:11-23). Imáink formájáról és tartalmáról sokat tanulhatunk Pál apostol imáinak példájából (vö. Ef 1:15-23; 3:14-21; Fil. 1:2-11; Kol 1:3-6, 9-14; 1Thessz. 1:2-4; 5:23; 2 Thess. 1:3-5, 11-12).

Harmadszor, a szolgálathoz szükséges erő a Szentlélek (ApCsel 1:8; 1Kor 2:1-5; 1Thessz 1:5; 1Pét 1:12). A Szentlélek tudja és teszi hatékonnyá és erőteljessé az egyház szolgálatát. Egyedül ő változtatja meg az emberek életét Isten akaratának megfelelően és Isten Fiának képmására (Róma 8:29; Ef 1:11-14; Kol 1:9). Egyedül neki van hatalma arra, hogy meggyőzze az embereket a bűnről (Jn 16,8) és új életet adjon nekünk Krisztusban (Jn 3,5; Tit 3,5); hogy képessé tegyen minket szent életre (1Kor 6,19; 1Pét 1,2); hogy hatékonyan imádkozzunk (Róm 8,26; Júd 20); hogy hatalommal szolgálja az Igét (1Kor 1,2); hogy hatalommal szolgálja az Igét (1Kor 1,2). 2:1-5; 1Thessz 1:5-6); hogy dicsőítsük Istent az életünkben (1Kor 6:20); és hogy megvilágítsuk Isten Igéjének megértését (1Kor 2:13-16; 1Jn 2:20, 27).

Negyedszer, a szolgálat köteléke a hívők közössége (ApCsel 2:42b, 44-45). A Krisztusban való közös kötelékünk a közösségünk és egységünk forrása. A közösségen keresztül a hívők Krisztus testének helyi képviseletét fejezik ki (1Jn 1:7; 1Kor 12:26; Ef 2:19-22). Amikor a hívők hiteles, szeretetteljes kapcsolatokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, olyan egységet alkotnak, amely erőt és stabilitást ad az egyháznak. Ez a közösség abban nyilvánul meg, hogy fizikailag, érzelmileg, lelkileg, gazdaságilag és szellemileg gondoskodnak egymásról. Isten népének gondozása az egész gyülekezetre kiterjedő szolgálat, amelyben a test minden tagja gondoskodik egymás érdekeiről, támogatva egymást gyakorlati módon, imádságban és szeretetben (vö. ApCsel 4:32-37; 6:1; 1Kor 12:25; Gal 5:13; 6:2; Ef 4:32; 5:21).

Ahogy Gene Getz fogalmaz: “A keresztények nem tudnak elszigetelten hatékonyan növekedni! Szükségük van arra, hogy megtapasztalják egymást”. 2 A gyülekezet vezetőinek ezért biztosítaniuk kell, hogy a gyülekezet teste rendszeres közösséget vállaljon, mint olyan hívők közössége, akiknek közös életük van Krisztusban, közös céljaik, közös szükségleteik és közös érdekeik.”

Ötödször, a szolgálat kifejeződése a szenvedélyes istentisztelet (ApCsel 2:42c). Az istentiszteletben a gyülekezet közösen fejezi ki az Isten iránti tiszteletét és az Isten iránti hálaadósságát azért, aki ő maga és amit tett. Don Carson úgy írja le az istentiszteletet, mint “minden erkölcsös, érző lény megfelelő válaszát Istennek, amely minden tiszteletet és értéket Teremtőjének – Istennek – tulajdonít, pontosan azért, mert ő méltó rá, méghozzá gyönyörködtetően. “3 Az élénk és dinamikus istentisztelet létfontosságú az egyház, mint testület és tagjai egyenként is, életéhez és egészségéhez. Az istentiszteletnek élethosszig tartó, mindennapi gyakorlatnak kell lennie minden hívő számára egyénileg, hogy a közös istentisztelet hatékony és értelmes legyen. A nyilvános istentisztelet magában foglalja az Istent dicsőítő éneklést, a Szentírás olvasását, a közös imádságot, az igehirdetést és az egyházi szertartások megtartását.

Az Úr asztala központi helyet foglal el istentiszteletünkben, mert hívőként és egyházként való létünk alapját jelképezi. Krisztus halálának megemlékezésére irányítja figyelmünket a feltámadásának perspektívájából, és előre tekint az ő visszatérésére (1Kor 11,23-26). Az esemény, amelyre az egész Ószövetség várakozott, és amely a megváltó történelem középpontja, életbevágóan fontosnak és rendszeresnek kell lennie egyházi szolgálatunkban.

Hatodszor, a szolgálat iránya az elveszettek üdvössége (ApCsel 2,47; 5,42; Mt 28,20; Mk 16,15; Róm 10,14-15). A gyakorlati keresztény szolgálat nemcsak abban nyilvánul meg, hogy hívőként törődünk egymással, hanem a hitetlenekkel való törődésben is. A keresztény szolgálat bátran hirdeti Isten jóságát az evangéliumban, hogy elérje az elveszetteket Krisztus számára (Róm 2:4). Ezt kulturálisan releváns módon kell megtenni, mind személyesen, mind közösségileg. A szószékről rendszeresen hirdetni kell az evangélium üzenetét: “megtérés Istenhez és hit a mi Urunk Jézus Krisztusban” (ApCsel 20:21; Róm 10:9-10), az embereket pedig ki kell képezni és motiválni kell arra, hogy másoknak is elmondják az üdvösség útját. Ily módon a gyülekezet és tagjai Isten világosságává válnak a közösségben (Mt 5:14-16). Imával és anyagi támogatással a missziókon keresztül a világ evangelizációjához is hozzájárulhatnak.

A gyülekezet vezetőinek elő kell segíteniük a közösségi igehirdetést, bátorítaniuk és képezniük kell a tagokat a személyes igehirdetésre, és motiválniuk kell a világi igehirdetésben való részvételt.

Hetedszer, a szolgálat hatóköre az egész egyházra kiterjed (1 Kor 12-14; Róm 12:1-8; 1Pét 4:10-11). A szolgálat olyan feladat, amelyre minden hívő elhívást kapott (Ef 4:12; Róm 12:4-8). Ahogy a keresztények tanulnak és növekednek, úgy kell használniuk az Istentől kapott ajándékokat az ő szolgálatában és az egész gyülekezet javára (1Kor 12:1-31). A gyülekezet vezetőinek meg kell erősíteniük a tagokat lelki ajándékaikban, ki kell képezniük őket ezen ajándékok használatára, lehetőséget kell biztosítaniuk számukra azok használatára, motiválniuk kell őket erre (Ef 4:11-16), és meg kell bízniuk őket a szolgálatra (2Tim 1:6; 1Tim 1:18; 1Tim 4:6-11; ApCsel 13:3), akár a saját gyülekezetükben, akár a missziós területen, vagy bárhol, ahová Isten hívja őket. Ebben a folyamatban új vezetőket is azonosítanak és képeznek ki a lelki vezetésre.

Az egyházi szolgálat ugyanis nem korlátozódik az egyes helyi gyülekezetekre, hanem a legtágabb értelemben Krisztus testére terjed ki. Ezért a hasonló teológiai meggyőződésű egyházaknak helyi és országos szinten együtt kell működniük (1) az egyházi szolgálat teljes körű megszervezése érdekében, amelyre egy helyi egyház egyedül nem képes; (2) a helyi egyházak elszámoltathatósága érdekében egy szélesebb testület felé; (3) annak látható bizonyítékaként, hogy egy egységes testületet alkotunk; és (4) az olyan kérdésekben való egységes döntéshozatal érdekében, amelyek egyébként megosztóak lennének. Ez a gyakorlat nyilvánvaló volt az ősegyházban a tanítványképzésben (ApCsel 11:26), a gazdasági segélyakciókban (ApCsel 11:27-30), valamint a fontos tanbeli és gyakorlati döntésekben (ApCsel 15:1-36).

Ha egy gyülekezet önközpontúvá és szeparatistává válik, fennáll a veszélye, hogy szektássá, ha nem egyenesen szektává válik; elszakad a hívők nagyobb testétől, és a gyakorlatban nem működik N.T. egyházként.

Következtetés

Mi tehát a szolgálat? Összefoglalva a szolgálat célja (1) elvezetni az embereket a Krisztusba vetett üdvözítő hitre, majd segíteni őket abban, hogy növekedjenek a Krisztushoz való hasonlatosságban; és (2) minden hívőt életerős, hiteles kapcsolatba hozni Istennel Krisztus kegyelme és a Szentlélek ereje által, hogy minden hívő dicsőítse Istent gondolatban, szóban és tettben mind a gyülekezetben, mind a világban, azzal a végső céllal, hogy mindenki teljes legyen Krisztusban (Kol 1:28).

A szolgálat célja nem az, hogy “egyházat csináljunk”. Ahogy Glenn Wagner rámutat: “A gyülekezet lényegének többnek kell lennie, mint a cselekvésnek. Az egyháznak a lényegét Istenből, az ő igazságából és szentségéből kell merítenie. Az ő mint Teremtő értéke alapján kell alakot öltenie. Az ő dicsőségét kell tükröznie, mint Istenét, és amikor találkozik és szolgál, vissza kell fejeznie Istennek a nevének kijáró dicsőséget. Az egyháznak többnek kell lennie egyszerű pszichológiai bátorításnál, az interperszonális kapcsolatok javítására vonatkozó tanácsoknál és hasznos vallási szemináriumoknál. “4

A szolgálat nem rituálékról vagy rutinszerű vallásosságról szól, hanem az Istennel való élő kapcsolatról. Nem a számbeli növekedésről, hanem a lelki növekedésről szól. Nem programokról, hanem emberekről szól – emberekről, akik teljesen Istenre összpontosítanak, erőteljesen eltelnek a Lélekkel, és boldogan egyesülnek a kegyelem közösségében; emberekről, akik vibrálóan magasztalják Krisztust, nyíltan végzik a hit cselekedeteit, pontosan tanítják az igazságot, bátran hirdetik az evangéliumot szóban és tettekben, és hitelesen támaszkodnak az imára. Soli Deo Gloria.”