Az ábécé, amennyire a történészek tudják, az ókori Egyiptomban kezdődött, valamikor a középső bronzkorban, de nem az egyiptomiaknál. Ők akkoriban egy sor hieroglifával írtak, amelyeket egyrészt nyelvük mássalhangzóinak ábrázolásaként, másrészt logogramokként használtak (a logogram vagy logogram egy egész szó ábrázolására használt betű, szimbólum vagy jel). Bár a glifák egyfajta alfabetikus jellegűek voltak, inkább a logográfiai komponensük miatt használták őket, mint “betűként”.”
Az első tisztán alfabetikus írást vagy a Sínai-félszigeten élő kánaáni munkások alkották meg a Kr. e. 19. században, vagy a Kr. e. 15. században Közép-Egyiptomban élő szemita munkások. A következő évszázadok során ez az ábécé elterjedt a Közel-Kelet többi részén és Európában. A nyugati világ majdnem minden későbbi ábécéje vagy ebből származik, vagy valamelyik leszármazottja ihlette, vagy abból alakították át.
Az első nép, amely széles körben használta az Egyiptomból származó ábécét, a föníciaiak voltak, akik egy kis tengeri városállamokból és gyarmatokból álló birodalmat irányítottak a Földközi-tenger körül. Az ábécé széleskörű használata üzleti ügyleteikben, hatalmas kereskedelmi hálózatukban vezetett az ábécé gyors elterjedéséhez az egész mediterrán térségben – a későbbi változatokat föníciai ábécének nevezték.
A görögök valamikor a Kr. e. 8. században vagy korábban kölcsönözték a föníciai ábécét, megtartva a sorrendet, és a saját nyelvükhöz igazítva. (A föníciai ábécében például nem voltak a magánhangzókat jelölő betűk, amelyek a görög nyelvben fontosak voltak, és amelyeket hozzá kellett adni). Miután kidolgozták új ábécéjük finomságait, az Itáliai-félszigeten élő görögök kapcsolatba kerültek egy latinoknak nevezett törzzsel. Valamikor a Kr. e. 5. században ez a törzs átvette az írást a görögöktől és egy másik törzstől, az etruszkoktól, és a két ábécéből választotta és keverte a betűket, ahogyan arra szükségük volt.
A latinok népessége, földrajzi kiterjedése és kulturális befolyása az évszázadok során egyre nőtt, és létrehozták a Róma nevű kis birodalmat. Ahogy meghódították Európa nagy részét, a rómaiak magukkal vitték ábécéjüket, és elterjesztették azt az új országokban. A latin ábécé még akkor is fennmaradt az egykori római földek lakói körében, amikor a birodalom összezsugorodott és elbukott. Az ábécé alkalmazkodott néhány anyanyelvhez, és befolyást gyakorolt másokra – számunkra a legjelentősebb az óangol, amelyből a középangol és a ma használatos modern angol alakult ki.
Simple as ABC
Az adaptációk és mutációk ellenére az ábécé betűrendje viszonylag stabil maradt. Az 1920-as években a régészek a mai Szíria területén fekvő Ugarit városában, egy iskolában használt tucatnyi kőtáblát találtak, amelyek a Kr. e. XIV. századból származnak, és az ugarit ábécé két betűrendjét őrzik. Az egyik, az “északi sémi rend” a föníciai és a héber ábécével rokon, és a modern angolul beszélők számára ismerős rend darabjait tartalmazza: a, b…g, h…l, m…q,r.
Amint az ábécé bejárta a világot, azok, akik átvették, nagyon keveset változtattak az alaprendjén. Ha megnézzük ezt az animációt a Marylandi Egyetemről, láthatjuk, hogy a föníciaiak és a latin között a dolgok nagyjából ugyanazok maradtak. Hosszú betűsorok, mint például az abcdef, több ezer éven át érintetlenek maradtak.
A rendnek tehát ősi gyökerei vannak, de honnan származik?
Nem szívesen okozok csalódást, de tényleg nem tudjuk biztosan. Annak a gyakorlatnak, hogy a betűk egy bevett sorrendben vannak, van értelme: könnyebb tanítani és megtanulni. Azt azonban, hogy egyes ókori emberek miért pont ebben a sorrendben tették őket, nem tudjuk. Bárki is tette, nem hagyott hátra olyan feljegyzést, amiről tudnánk, hogy megmagyarázza, miért sorakoztatták így a betűket.
De ez nem azt jelenti, hogy teljesen tanácstalanok vagyunk. A tudósoknak rengeteg hipotézise van a sorrenddel kapcsolatban, amelyek az asztrológiától kezdve a zenei skálákon át a számokig és a költészetig mindenre vonatkoznak. Íme néhány elképzelés, amely az ábécével foglalkozó tudósok körében megfordult:
Az Egyiptomban kifejlesztett első ábécét az egyiptomi hieroglifák hatalmas rendszerének valamelyik részéből adaptálhatták, így elképzelhető, hogy az egyiptomi rendszer a sorrendre is hatással volt.
*
Az ősi sorrend hosszú mnemotechnikai eszköz volt. A korai felhasználók úgy fűzték egymás mellé a betűket, hogy azok megfeleljenek egy mnemotechnikai mondat vagy történet szavainak.
*
A szemita írásban: From Pictograph to Alphabet GR Driver számos magyarázatot említ, amelyekkel találkozott, az “asztrális vagy holdi elméletektől” a “didaktikus költeményt ábrázoló” vagy a “sumér zenei skálák jelölésén alapuló” sorrendig.”
*
David Diringer, in The Alphabet: A Key to the History of Mankind, azt javasolja, hogy egyáltalán nincs oka: “…nagyon valószínű, hogy a dolognak nincs különösebb jelentősége… Az észak-sémi ábécé betűinek sorrendjében van némi hangtani csoportosítás látszata, de ez lehet véletlen.”
*
Az ábécének lehetett egy numerikus összetevője, és a sorrend fordítottan úgy alakult ki, hogy kövesse és egyeztesse a számokat, amelyeket a betűk a kereskedők számára jelentettek. A későbbi civilizációk a kényelem kedvéért ragaszkodtak az elavult sorrendhez.”
Míg ez nagyjából a legtöbb, amit a sorrend magjával kapcsolatban tudunk, addig azt már jobban tudjuk, hogy néhány konkrét betű hogyan került a helyére. Úgy tűnik, hogy egy átvett ábécé új kiegészítései mindig a sor végére kerülnek, ami azt eredményezi, hogy az x, y és z a sor végére kerül.
Amikor a görögök kölcsönvették a föníciai betűket, a saját házi készítésű betűiket is a végére tették, például az ősi X-et. Amikor Nagy Sándor birodalma később kapcsolatba került Rómával, a rómaiak kölcsönvettek néhány görög szót, és ismét átalakították az ábécéjüket, hogy írni tudják őket. Kölcsönvették az Y-t és a Z-t, amelyeket az első alkalommal elvetettek, és az ábécé végére ragasztották őket.
Mi a neve ennek az (ábécé)dalnak?
Az énekes-hangos sorrend olyan jól illeszkedik a zenéhez, hogy egyesek azt kérdezték, vajon a betűket azért rendezték-e így, hogy illeszkedjenek az ábécés dalhoz. Az ősi sorrend azonban csak az 1830-as évek közepén került először dallamra és szerzői jogvédelem alá. Egyes források szerint az eredeti cím: The ABC: A German Air With Variations for the Flute With an Easy Accompaniment for the Piano Forte”, míg mások, köztük a The Straight Dope szerint “The Schoolmaster” volt a címe.”
Az ábécés dal dallama régebbi, és a “Baa Baa Black Sheep”, a “Twinkle, Twinkle, Little Star”, valamint a német “Ist das nicht ein Schnitzelbank?” és a francia “Ah! Vous Dirai-Je, Maman” is felhasználásra került. Ez a francia vidéki dal lehet a legkorábbi megjelenése, 1761-ből származik.