Évek óta a hagyományos R.I.C.E. – Rest, Ice, Compression and Elevation – formulát használják a sérülés utáni duzzanatra. De vajon ez mindig megfelelő?
Mi történik a szövetekben, amikor a test megsérül?
Sérülés akkor keletkezik, ha a szövetet a működési határán túl nyújtjuk, vagy más módon traumatizáljuk. Elég jól értjük, hogyan reagál a test a sérülésre. Amikor a szövet elszakad vagy megreped, vérzés lép fel. Ezután az események sorozata következik: szöveti duzzanat, az elhalt szövetek visszaszívódása és új kollagénnel történő átalakulás. A sérülés arra serkenti a szervezetet, hogy sejteket és vérereket toborozzon a területre, így a nap végén egészséges szövetek lépnek a sérült szövetek helyébe.
Hogyan lehet a legjobban kezelni egy sérülést? Még mindig az R.I.C.E. (Rest, Ice, Compression and Elevation) a legjobb módszer?
A jelenleg használt eszközök elsősorban a duzzanat csökkentésére és a sejtek kollagén lerakására való ösztönzésére összpontosítanak, ezáltal erősítve a szöveteket. Azonban amit ezekre a feladatokra “standard beavatkozásként” elfogadtunk, nem feltétlenül a legjobbak.
A duzzanat csökkentése például. Hagyományosan jeget, lágyszöveti masszázst és magasítást használunk a duzzanat csökkentésére. De ez a kezdeti duzzanat a test gyógyulási reakciójának része. A meleget a sérülés helyére vándorló erek okozzák, a masszázs pedig elmozdíthatja a gyógyulni próbáló szöveteket. Az emelés csökkenti a vérnyomást azon a helyen, ahol fokozott perfúzióra van szükség. Tehát bizonyos értelemben mindezek a dolgok ellentétesek a gyógyulási folyamattal, amelyet stimulálni próbálunk.
Másrészt, a gondosan kalibrált “aktív” pihenés – amikor a test többi részét megmozgatjuk, miközben a sérülést védjük – nagyon hasznos lehet, különösen, ha jéggel, magasítással és ügyes lágyrész-mobilizációval kombináljuk.
Mindegyik lépésnél az a kérdés, hogy mikor – és hogyan. Már látjuk például, hogy a sérült terület hőszabályozása megváltoztatja az eredményt -de mi a legjobb? A hő vagy a hideg, vagy ezek közötti oszcilláció? Az optimális hőmérséklet-szabályozási ciklus nagyon gyors vagy nagyon lassú? Oszcilláló legyen, vagy szakaszos?
Amint ismereteink bővülnek, minden egyes ilyen beavatkozás új utakat fog látni a kívánt eredmények eléréséhez.
Azt mondja, hogy a R.I.C.E. nem az optimális módja a szövetek gyógyulásának ösztönzésére?
Nem mindig a legjobb, és szinte mindig kiegészíthető.
Ez egy kicsit szembe megy mindazzal, amit eddig tanítottak nekünk. Tehát ha a duzzadás jót tesz nekünk, miért tanították, hogy csökkentsük?
A duzzadás nem mindig jó nekünk. Kezdetben segít azáltal, hogy gyógyító tényezőket toboroz, amelyek felgyorsítják, hogy a sejtek milyen gyorsan vándorolnak a sérülés helyére – de a duzzanat rossz is, mert rombolja és kitágítja a szöveteket, és eltorzítja az anatómiát. A duzzadt folyadékban lévő folyadék enzimek lebontják a szöveteket, valamint serkentik azokat.
Szóval van jó és rossz duzzanat?
A szövetek helyreállításához valójában azonnali duzzanatra van szükség. Az azonnali duzzanat olyan enzimeket szabadít fel, amelyek lebontják a szöveteket, valamint olyan anabolikus faktorokat és sejteket, amelyek újraépítik a szöveteket. A késői duzzanat szinte mindig káros, mivel ugyanezek az enzimek már elvégezték a dolgukat, és most az egészséges szövetet támadják.
A lényeg az, hogy csodálatos és titokzatos egyensúly van aközött, hogy mikor jó a duzzanat, és mikor rossz. A kérdés az orvosok és a betegek számára a következő: Mi az időzítése a duzzanat csökkentésének, és mi az optimális módja ennek? A technológia fejlődésével egyre jobbak leszünk abban, hogy a sérült szövetet a megfelelő ideig a duzzanat optimális összetevőinek tegyük ki.
Mi a következő ugrás a sérülés utáni beavatkozásokban?
Az orvostudomány elmúlt néhány száz éve alatt rájöttünk, hogyan lehet nagyon merész húzásokkal beavatkozni sok problémába. Például vannak gyulladáscsökkentő gyógyszereink. Ha ma egy gyulladáscsökkentővel eltalálsz valamit, akkor a szervezet MINDEN szövetét eltalálod. Az egész beteg megkapja a gyulladáscsökkentők kalapácsát. Hasonló a helyzet az antibiotikumok esetében is. Még ha van is egy kis foggyulladásod, az egész testedet antibiotikumokkal bombázod, és ez felborítja az egyensúlyt a rendszerben.
Az igazság az, hogy csak korlátozottan tudjuk ellenőrizni, hogy mi történik, ha egyszerre használsz meleget és magasítást, jeget és magasítást, vagy gyulladáscsökkentőt és jeget. Ez egy összetett dinamika. És ez az, amire a következő néhány évben a trauma helyreállításának tudománya összpontosítani fog: ezeknek a kölcsönhatásoknak a megértése és kezelése.
Mi következik ezután?
A következő nagy ugrás a célzott beavatkozások lesznek. Amit talán egy sérülésnél megtehetünk, hogy az első három percben gyulladáscsökkentőt szedünk, majd a következő három percben egy serkentő faktort, majd a következő három percben egy másik faktort. Vagy három másodpercet. Vagy három mikromásodpercet. Ismét csak az időzítési optimalizálási görbét találjuk ki. De nem vagyunk messze attól, hogy megértsük, hogyan adjunk egymás után faktorokat, és hozzunk létre jótékony kölcsönhatásokat egy gyógyulási ciklusban.