Az emberek nagyjából 90%-a jobbkezes, és ez az egyik olyan tulajdonság, amely megkülönböztet minket a legtöbb főemlősétől, akik nem igazán mutatnak semmilyen általános preferenciát a jobb- vagy balkezesség tekintetében.
Az a feltételezés, hogy a jobbkezesség fontos szerepet játszott az emberi evolúcióban, és egy nemrég készült tanulmány a jobbkezesség legkorábbi bizonyítékairól a fosszilis feljegyzésekben fényt derített arra, hogy mikor és miért alakult ki ez a tulajdonság. Érdekes módon a nyomokat nem az ősi kezünkben, hanem az ősi fogainkban találták.
Régóta tudjuk, hogy az emberi agy két, nagyjából hasonló félből áll. A bal félteke irányítja a nyelvi és motoros képességeket, míg a jobb félteke a vizuális-térbeli figyelemért felelős.
Kevésbé ismert, hogy az agyi lateralizáció, vagyis egyes kognitív folyamatok dominanciája az agy egyik felében az ember egyik jellegzetes tulajdonsága, amely összefügg a jobb kognitív képességekkel.
Az agyi lateralizációban szerepet játszhatott a kéztelenség? A legkorábbi őseink által készített és használt ősi kőszerszámok felfednek néhány nyomot.
A szerszámok használata
A legkorábbi kőszerszámok 3,3 millió évvel ezelőttről származnak, és a mai Kenyában, Afrikában találták őket. A korai kőszerszámkészítés nagyfokú kézügyességet igényelhetett. A szerszámkészítési folyamatokat reprodukáló kísérletekből tudjuk, hogy a tervezésért és kivitelezésért felelős bal agyfélteke aktív e folyamat során.
Az ember ugyanakkor más fajokhoz képest túlnyomórészt jobbkezes, ha szerszámkészítésről van szó. Ez valószínűleg azért van így, mert a bal és a jobb félteke a test ellentétes oldalán irányítja a motoros tevékenységet.
Míg ez az összefüggés nem egyértelmű, úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben a kézenállás és az agyi lateralizáció kéz a kézben jár (szóviccnek szánva).
Miért használjuk tehát a fogakat a kézenállás vizsgálatára? A válasz abban rejlik, hogy a fosszilis leletekben kevés a megfelelő bal és jobb karcsont, különösen a legkorábbi őseink csontjai között.
Egyező bal- és jobbkezes készletek nélkül lehetetlen megvizsgálni a méret- és alakbeli különbségeket annak megállapítására, hogy az egyén melyik kezét részesítette előnyben a kézi feladatok elvégzésekor.
A fogak viszont viszonylag jól fennmaradnak a fosszilis anyagban, és képesek megőrizni a karcolásokat vagy “barázdákat”, amelyek megállapítják a kéztartást.
Egy korábbi tanulmányban a kutatók barázdákat figyeltek meg az európai neandervölgyiekhez tartozó fogak elülső oldalán. Feltételezték, hogy ezek a nyomok akkor keletkeztek, amikor az egyik kézben tartott anyagot az elülső fogak közé fogták, és a másik kézzel kőszerszámmal dolgozták meg, a kőszerszám pedig időnként megütötte ezeket a fogakat.
Ezeket a cselekvéseket megismételték olyan kísérletek során, amelyekben a résztvevők szájvédőt viseltek. Az eredmények azt mutatták, hogy a fogakon jobbra dőlő barázdák keletkeznek, amikor az anyagot bal kézzel húzzák, majd jobb kézzel ütik. A jobbra dőlő barázdák tehát jól jelzik a jobbkezességet.
Az új tanulmány tárgya – egy ősi felső állkapocscsont – a Homo nemzetségünkben ismert jobbkezesség legrégebbi bizonyítéka.
Az állkapocscsont az egyik legkorábbi emberi ősünkhöz, a Homo habilishez (szó szerint a “kézügyes ember”) tartozott, aki körülbelül 1,8 millió évvel ezelőtt Afrikában, Tanzániában barangolt. Az állkapcsot a Serengeti-síkságon található Olduvai-szurdokban azonosították, amely a világ legkorábbi régészeti nyomai közé tartozik.
Jegyek a fogakon
A tanulmány szerzői számos csíkozást figyeltek meg a fogak elülső oldalán. Nagy teljesítményű mikroszkópokkal és digitális kamerákkal vizsgálták ezeket a barázdákat, különösen az irányuk szerinti mintázatot.
Igazán érdekes módon a barázdák közel fele jobbra lejtős volt. A jobbra irányuló barázdák különösen dominánsak voltak négy elülső fogon (bal és jobb középső metszőfog, jobb második metszőfog és jobb szemfog).
Ez arra engedte következtetni a szerzőket, hogy a legtöbb jelet az egyén jobb kezével készítette. Azt is felvetették, hogy a sok jobbra dőlő csíkkal rendelkező négy elülső fog állt a legtöbb feldolgozási tevékenység középpontjában.
A Homo habilis állkapcsa azért fontos, mert ez a legrégebbi bizonyíték a jobbkezességre a fosszilis feljegyzésekben. De azért is jelentős, mert arra utal, hogy az embernél legalább 1,8 millió évvel ezelőtt az agyszerveződés egy jelentős szintje már bekövetkezett.
Ez az agyfejlődés tette lehetővé, hogy olyan kulcsfontosságú korai készségeket sajátítsunk el, mint a kőszerszámkészítés, és potenciálisan a nyelvfejlődés útját is előkészítette. A jobbkezesség tehát sokkal többet jelent számunkra, mint egyszerűen a jobb kéz használatának preferenciája.
Egy kis gondolatébresztő, amikor legközelebb fogat mos, sms-t küld vagy pacsizik valakivel.