A Porfiriato, 1876-1910
Porfirio Díaz 1876-os hatalomra kerülésekor nem fogadták kedvező gazdasági körülmények. Mexikót továbbra is hatalmas külföldi adósság és üres államkassza terhelte. A bürokraták seregének elmaradt bérekkel tartozott, az ország nemzetközi hitelminősítése rossz volt, és a folyó fizetési mérleg tartós hiánya súlyos fizetési mérlegproblémákat okozott. Kevés volt a külföldi vagy hazai befektetés, és a bányaipar még nem heverte ki a forradalmi háborúkat. Az 1876-ban működő viszonylag kevés bányát rendszertelenül használták ki, a kitermelési és olvasztási technikák pedig elavultak voltak. Csak néhány mérföldnyi vasútvonal volt kiépítve, a közlekedés és a kommunikáció kezdetleges volt, a kikötői létesítmények pedig romosak és nem voltak biztonságosak. A vidéki erőszak még inkább hátráltatta a kereskedelmet.
A hivatalban töltött első négy éve alatt Díaz elkezdte kezelni a gazdasági visszásságokat. Először szigorú intézkedéseket rendelt el az Egyesült Államok határán átmenő csempészet ellen. A csempészek és banditák mindkét oldalról átlépték a határt, de Díaz nem engedte meg, hogy az Egyesült Államok csapatai Mexikóba lépjenek a keresésükre. Ehelyett kibővítette a mexikói határőrséget. 1877-ben Díaz beleegyezett, hogy az Egyesült Államok polgárai által Mexikóval szemben támasztott 4 millió dolláros követeléseket elfogadja.
1880-ban, hivatali idejének végén és hívei kívánsága ellenére Díaz távozott hivatalából. A következő elnök, Manuel González folytatta Díaz modernizációs programját. Elkezdtek működni a távíróvonalak, és a vasútépítés lépést tartott. A külföldi adósságkötelezettségek teljesítésére tett kísérletként González visszatartotta a kormánytisztviselők fizetését, ami kemény kampányhoz vezetett az elnök ellen.
González hivatali ideje alatt Díaz nagyszámú követőt gyűjtött, akik 1884-ben visszahelyezték hivatalába. A “rend és haladás” jelszavában megtestesülő mexikói pozitivizmus volt a gerince a modernizációs tervnek, amelyet azcientíficos , Barreda szellemi követői támogattak. José Ives Limantour vezetésével, aki Díaz tanácsadójaként szolgált, a científicos kidolgozott egy tervet a gazdasági fellendülésre, amelyet a Porfiriato következő huszonhét évében kellett megvalósítani.
Porfirian Modernization
Diaz exportorientált növekedési stratégiája Mexikó gyors integrációjához vezetett a világgazdaságba. A modernizációs program az ország természeti erőforrásainak kiaknázásán alapult, az olcsó hazai munkaerő és a külföldi tőke és technológia felhasználásával az exporttermeléshez.
A külföldi tőke táplálta a dinamikus növekedést, és a bővülő vasúthálózat elősegítette az exportra szánt mezőgazdaságot, feldolgozóipart és bányászatot. A mezőgazdaság és az állattenyésztés exporttermékei a szarvasmarha és szarvasbőr, a kávé, a gyapot, a henequen, a cukor, a vanília és a chicle exportjára terjedtek ki. A vasutak lehetővé tették új földterületek kiaknázását északon a gyapottermesztés számára, és lehetővé tették Mexikó számára, hogy 1887 és 1910 között megduplázza gyapottermelését.
A Díaz-rezsim exportösztönzőkkel, a külföldi gyártmányokra kivetett magas védővámokkal, alacsony szállítási költségekkel és a vállalkozásokra kivetett tranzakciós adó eltörlésével ösztönözte a feldolgozóipart. Az ipari vállalkozások száma – amelyek nagy részét nagymértékben támogatták az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia befektetői – gyorsan nőtt, és a feldolgozott termékek mennyisége 1877 és 1910 között megduplázódott.
A vasutak is hozzájárultak a bányászat fellendüléséhez, mivel a hatalmas mennyiségű érc szállításának egyetlen megvalósítható módját biztosították. Az 1884-es jogi reformok csökkentették a bányászatra kivetett adókat, és lehetővé tették az altalajforrások külföldi tulajdonba vételét, ami az Egyesült Államok és Európa mexikói bányákba történő beruházásainak nagymértékű növekedését ösztönözte.
Társadalom a Porfiriato alatt
A Porfiriato alatt Mexikó gazdasági sikereinek negatív társadalmi következményei voltak. Bár a gazdaság évente átlagosan 2,6 százalékkal nőtt, az egy főre jutó reáljövedelem csak 1911-re érte el az 1821 előtti szintet. 1900 után nőtt a munkanélküliség, mivel a gépesítés gyorsabban kiszorította a kézműveseket, mint ahogy a szakképzetlen munkásokat felszívták az új termelő vállalkozásokba. 1900 után ráadásul a reál- és pénzügyi vagyon egyre inkább néhány helyi és külföldi befektető kezében összpontosult.
A vidéki parasztság viselte a modernizáció legtöbb költségét. A magán- és közösségi földek kormányzati elkobzása növelte a földnélküli vidéki lakosság számát, és a földtulajdon további koncentrációjához vezetett. A külföldi befektetések ösztönzését célzó 1883-as földtörvényt kihasználva 1888-ra a földtársaságok több mint 27,5 millió hektár vidéki földet szereztek meg. 1894-re ezek a társaságok Mexikó teljes területének egyötöde felett rendelkeztek. 1910-re a legtöbb falu elvesztette ejidosát, néhány száz gazdag család birtokolta az ország legtermékenyebb földjeinek mintegy 54,3 millió hektárját, és a vidéki mexikóiak több mint fele e családok hatalmas haciendáin dolgozott.
A modernizációs program a személyes és politikai szabadság rovására is ment. Díaz gondoskodott arról, hogy a “rendet” mindenáron fenntartsák a “haladás” érdekében. Erőszakot alkalmaztak, amikor csak szükséges volt a rezsim ellenfeleinek semlegesítésére. Sajtószabadság nem létezett. A Porfiriato alatt a hadsereg és a vidékiek váltak az elnyomás erőivé a porfiriai béke fenntartása érdekében. A kormányzat minden szintjén látszatválasztásokat tartottak, miközben Díaz hűséges barátait nevezte ki politikai főnököknek. A modernizáció ellenére Mexikó túlnyomórészt szegény és vidéki ország maradt, és az osztályok rétegződése megszilárdult.
A Porfiriato alatt a városi területekre áramló gazdagság elősegítette a fehérgalléros munkásokból, kézművesekből és vállalkozókból álló városi középosztály növekedését. A középosztály kevés hasznát vette bárminek, ami mexikói, ehelyett erősen azonosult a városi felsőbb osztály által elfogadott európai modorral és ízléssel. Az európai utánzás különösen a művészetekben és az építészetben mutatkozott meg, a kulturális kifejezés őshonos formáinak rovására. A városi középosztály azonosulása a Díaz által támogatott európai értékekkel tovább súlyosbította a városi és vidéki Mexikó közötti szakadékot.
Mexikó története Tartalomjegyzék