Melyik a hatékonyabb kezelés a szövődménymentes bőrfertőzésekre – a klindamicin vagy a trimetoprim-szulfametoxazol?

Miller és munkatársai felnőtteken és gyermekeken is elvégezték tanulmányukat. A vizsgálatba olyan betegeket vontak be, akiknek vagy diszkrét bőrtályogjuk vagy cellulitiszük volt, vagy mindkettő. Kizárták őket, ha az alábbiak valamelyikében szenvedtek:

  • impetigo
  • perirektális, genitális vagy kézfertőzés
  • emberi vagy állati harapás a fertőzés helyén
  • 38,5 °C vagy magasabb hőmérséklet
  • immunkompromisszió
  • morbid elhízás
  • protézis a fertőzés helyén.

A fennmaradó betegeket ezután 2 csoport valamelyikébe rétegezték:

  • a nagyobb tályoggal (>5 cm maximális átmérőjű felnőtteknél, gyermekeknél arányosan kisebb) és/vagy cellulitisszel
  • a kisebb tályoggal rendelkező betegek.

A Miller és munkatársai által végzett vizsgálat csak az előbbi csoportba tartozó betegekre összpontosít.

A vizsgálat részletei
Minden diszkrét tályogot bemetszettek és lecsapoltak, és a betegeket véletlenszerűen osztották be vagy:

  • klindamicin, 300 mg naponta 3-szor 10 napon keresztül
  • trimethoprim-szulfametoxazol, 2 egyszeres tabletta szájon át naponta kétszer 10 napon keresztül.

Az elsődleges végpont a klinikai gyógyulás volt az antibiotikum-terápia befejezése után 7-10 nappal.

A vizsgálatba 524 beteget vontak be – 264-et a klindamicin csoportba és 260-at a trimetoprim-szulfametoxazol csoportba. A betegek körülbelül 30%-a gyermek volt. Százhatvan betegnél (30,5%) diszkrét tályog, 280 betegnél (53,4%) cellulitis, 82 betegnél (15,6%) pedig tályog és cellulitis is volt. A betegek 44,5%-ánál végeztek metszést és drénezést. A betegek valamivel több mint 50%-ánál végeztek mikrobiológiai tenyésztést.

A leggyakrabban izolált organizmus a S aureus volt (524 betegből 217, azaz 41,4%), amelyből 167 (77%) meticillinrezisztens S aureus (MRSA) volt. A 217 S aureusként azonosított izolátum közül 27 (12,4%) volt rezisztens a klindamicinnel szemben, és csak egy (0,5%) volt rezisztens a trimetoprim-szulfametoxazollal szemben.

A teljes mértékben értékelhető 466 beteg közül a gyógyulási arány 89,5% volt a klindamicin csoportban (95%-os konfidenciaintervallum , 85,2-93,7) és 88,2% a trimetoprim-szulfametoxazol csoportban (95% CI, 83,7-92,7). A klinikai gyógyulási arányban megfigyelt különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.

A clindamycin csoportban a clindamycin-rezisztens izolátummal rendelkező 15 beteg közül 11-en gyógyultak meg, míg az érzékeny izolátummal rendelkező 84 beteg közül 77-en (73,3% vs. 91,7%; P = 0,06). A kezelés után 1 hónappal a gyógyulási arányok hasonlóak maradtak. A mellékhatások általános aránya a 2 csoportban hasonló volt, 19%. Egyetlen betegnél sem alakult ki Clostridium difficile okozta hasmenés.

A bőrfertőzések életveszélyesek lehetnek
A bőr- és bőrszerkezeti fertőzések gyakoriak – és befolyásolhatják a császármetszés elvégzésének időpontjára, a bőr műtét előtti előkészítésére és a műtéti metszés helyére vonatkozó döntést. Egyes betegeknél ezek a fertőzések meglehetősen legyengítőek, akár életveszélyesek is lehetnek. Ha diszkrét tályog (furunkulus, karbunkulus) van jelen, a legvalószínűbb kórokozó a S aureus, és a törzsek többsége MRSA. Cellulitis esetén az S aureus kevésbé valószínű, és a domináns kórokozók általában a streptococcusok, különösen a Streptococcus pyogenes.

A bármilyen nagyságú felüregek bemetszést és drénezést igényelnek, és a legtöbb esetben szisztémás antibiotikum-terápiát. Ha a cellulitis diszkrét tályog nélkül áll fenn, a kezelés kulcsa az antibiotikus terápia.

MIT jelentenek ezek a bizonyítékok a gyakorlat számára

Immunkompetens nők szövődménymentes bőr- és bőrszerkezeti fertőzései esetén az orális klindamicin és az orális trimetoprim-szulfametoxazol egyaránt hatékony; mindkettő a betegek körülbelül 90%-ánál gyógyulást eredményez.

Mivel több S aureus törzs rezisztens a klindamicinnel szemben, a trimetoprim-szulfametoxazol lehet az előnyben részesített szer. Kevésbé költséges is, és – legalábbis elméletben – kevésbé valószínű, hogy gyógyszer okozta hasmenést okoz.

A betegeket szorosan nyomon kell követni, mert gyakoriak a kiújulások, és elszigetelt esetekben súlyos szövődmények, például szepszis alakulhat ki.
-Patrick Duff, MD

Ossza meg gondolatait a cikkel kapcsolatban! Küldje el levelét a szerkesztőnek a következő címre: . Kérjük, adja meg nevét, valamint a várost és az államot, ahol praktizál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.