Egy gyakori füves trópus (és egy jól bevált kifogás azoknak a tinédzsereknek, akik megpróbálják eltitkolni szüleik elől a füves státuszukat) a marihuánafüstből származó passzív kábulat. Ezt a tudósok sem veszik félvállról, különösen az Egyesült Államokban zajló marihuána legalizálási hullám fényében; tanulmányok évtizedek óta vizsgálják a passzív kannabiszfüst hatásait a nemdohányzókra.
Míg ez a munka figyelemre méltó korlátokkal jár, a konszenzus az, hogy a passzív kannabiszfüsttől valóban be lehet lőni, legalábbis bizonyos rendkívül szellőzetlen és zárt körülmények között.
Az ilyen körülményekre vonatkozó példa – és tulajdonképpen modell a passzív kannabiszfüst hatásait vizsgáló kutatók számára – a “hotboxing” lenne, ami a kannabiszkultúrában azt jelenti, hogy egy csoport emberrel együtt szellőzetlen autóban vagy szobában marihuánát szívnak, ami potenciálisan növeli a résztvevők kannabiszfüstnek való kitettségének mértékét.
A korai kutatások elsősorban azért próbálták ezeket a körülményeket rekonstruálni, hogy kiderüljön, a közvetlenül nem dohányzó emberek felszívják-e a kannabisz aktív összetevőit olyan mértékben, hogy azok kimutathatók legyenek a vizeletben vagy a vérben. Bár a minta mérete kicsi, az 1980-as években végzett számos vizsgálat kimutatta, hogy ilyen szélsőséges körülmények között a passzív résztvevők elegendő THC-t és más kannabinoidokat tudtak felszívni, hogy azok kimutathatók legyenek a vérben vagy a vizeletben (és ennek következtében az expozíciót követő rövid ideig potenciálisan befolyásolhatják a drogszűrő teszteket.)
Egy 1986-os tanulmány arról is beszámolt, hogy a 16 “marihuánás cigarettának” közvetett módon való kitettség szubjektív hatásai hasonlóak voltak azokhoz, amelyeket egyetlen joint közvetlen elszívása okozott, bár meg kell említeni, hogy ez az 1986-os marihuána akár tízszer gyengébb volt, mint a mai nagyhatású orvosi vagy rekreációs marihuána.
A másodkézből származó kábulat kérdését legutóbb egy 2015-ben a Johns Hopkins Egyetemen végzett tanulmány vizsgálta. A kutatók hat dohányosból (akik egyenként tíz jointot kaptak) és hat nemdohányzóból álló csoportokat zártak egy kamrába szellőztetett és szellőzetlen körülmények között, és hagyták, hogy a dohányosok egy órán keresztül kedvükre szívjanak a nemdohányzók társaságában. A tudósok e foglalkozásokat követően egy sor teszt segítségével arra a következtetésre jutottak, hogy közvetve (és enyhén) be lehet tépődni, bár ez attól függ, hogy mennyire szellőztetett a helyiség:
A helyiség szellőzése jelentős hatással van a passzív kannabiszfüstnek való kitettségre. Szélsőséges, nem szellőztetett körülmények között a passzív kannabiszfüst-expozíció a vérben és a vizeletben kimutatható THC-szintet, kisebb fiziológiai és szubjektív droghatást, valamint a pszichomotoros képességeket és munkamemóriát igénylő feladatban kisebb károsodást okozhat.
A tanulmány szerzői figyelmeztetnek arra, hogy különleges és “szélsőséges” körülményekre volt szükség a másodkézből származó kábító hatás kiváltásához, és hogy vizsgálati tervük nem feltétlenül tükrözi pontosan a való világot:
A szoba mérete, az elfogyasztott kannabisz mennyisége, az expozíció időtartama és gyakorisága mind olyan változók, amelyek valószínűleg befolyásolnák az eredményeket a való világban.
Eredményeik azonban azt sugallják, hogy a másodkézből származó kábítószeres élmény lehetséges, de valószínűleg elég keményen meg kell dolgozni érte. Ez azt jelenti, hogy ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy megpróbálsz egy sztorit előadni arról, hogy egy hosszú éjszaka után véletlenül kontaktmámorba kerültél, akkor lehet, hogy más kifogást kell kitalálnod.