Variációk a kitörés sorrendjében
A mandibuláris első állandó molárisok gyakran az elsőként kitörő állandó fogak. Ezeket gyorsan követik a mandibuláris központi metszőfogak. Korábbi tanulmányok kevés vagy semmilyen klinikai jelentőséget nem találtak a metszőfogaknak a molárisok előtti kitörésében.
A New York-i Newburgh és Kingston városában élő 16 000 gyermek sorozatos feljegyzéseinek elemzése után Carlos és Gittelsohn arra a következtetésre jutott, hogy az alsó középső metszőfogak átlagos kitörési ideje körülbelül 1½ hónappal korábbi, mint az első molárisoké, mind a fiúk, mind a lányok esetében.13 Jelentős érdeklődést váltott ki a nemek közötti különbség az állandó fogak kitörési sorrendjében. A mandibuláris szemfog a lányoknál a maxilláris és mandibuláris első premolárisok előtt tört ki. A fiúknál a kitörési sorrend fordított volt – a maxilláris és mandibuláris első premolárisok a mandibuláris szemfog előtt törtek ki.
Moyers szerint az állandó fogak kitörésének leggyakoribb sorrendje az állcsontban az első zápfog, a középső metszőfog, az oldalsó metszőfog, a szemfog, az első premoláris, a második premoláris és a második zápfog.14 A maxilláris állandó fogak kitörésének leggyakoribb sorrendje az első zápfog, központi metszőfog, oldalsó metszőfog, első premoláris, második premoláris, szemfog és második zápfog (19-2. ábra). Ezeket a gyakori sorrendeket határozta meg az egyes fogívekben, amelyek kedvezőek a fogívek hosszának megőrzése szempontjából az átmeneti fogazat során.
Kívánatos, hogy a mandibuláris szemfog az első és a második premoláris előtt törjön ki. Ez a sorrend segíti a megfelelő íjhossz fenntartását és a metszőfogak lingvális billenésének megelőzését, ami nemcsak az íjhossz csökkenését okozza, hanem lehetővé teszi a fokozott túlharapás kialakulását is. Egy rendellenes ajakizomzat vagy egy olyan szájszokás, amely nagyobb erőt fejt ki az alsó állkapocs metszőfogaira, mint amit a nyelv képes kompenzálni, lehetővé teszi az elülső szegmens összeesését. Emiatt a passzív lingvális íjpótlás használata gyakran javallott, ha az elsődleges szemfogak idő előtt elvesztek, vagy ha a kitörés sorrendje nem kívánatos.
Hiányos íjhosszúság fordulhat elő, ha az alsó állkapocs második állandó zápfoga a második premoláris előtt kifejlődik és kitör. A második állandó zápfog előbbi kitörése elősegíti az első állandó zápfog meziális vándorlását vagy billenését és a második premoláris számára szükséges hely elfoglalását. A második állandó zápfog megtartásának fontosságát a második premoláris által történő pótlásáig a 22. fejezet tárgyalja. Az állcsontívben az első premolárisnak ideális esetben a második premoláris előtt kell kitörnie, és ezeket követi a szemfog. A maxilláris ívben a primer molárisok idő előtti elvesztése, amely lehetővé teszi az első állandó zápfog sodródását és mezialis irányba való elfordulását, azt eredményezi, hogy a maradandó szemfogak ki vannak zárva az ívből, általában a labialis oldalra.
A fejlődő második állandó zápfog helyzetére a maxilláris ívben és az első állandó zápfoghoz való viszonyára különös figyelmet kell fordítani. A premolárisok és a szemfogak előtt történő kitörése a mandibuláris ívhez hasonlóan az ív hosszának csökkenését okozhatja. A maxilláris szemfog kitörése gyakran késik, mert rendellenes helyzetben van, vagy a kitörési útvonal eltérései miatt. Ezt a késleltetett kitörést figyelembe kell venni, valamint annak a maxilláris fogak igazodására gyakorolt lehetséges hatását. A maradandó fogak kitörési sorrendjének jelentőségével a 22. fejezetben foglalkozunk részletesebben.
Végül a klinikai gyakorlatban gyakran megfigyelhetők eltérések a kitörési idő elfogadott normáitól. Megfigyelték a korai kitörést, de a késleltetett fogkitörés a leggyakrabban előforduló eltérés a normális kitörési időtől.15