KözépkorSzerkesztés
A vár közelében nőtt ki Marienburg városa. A Nogat folyó és a sík terep a tengertől száz kilométerre lévő uszályok számára könnyű megközelítést tett lehetővé. Poroszország Teuton lovagok általi kormányzása idején a rend vámot szedett a folyami forgalomra, és monopóliumot szabott ki a borostyánkereskedelemre. A város később a Hanza-szövetség tagja lett, és számos hanza-találkozót tartottak itt.
A Német Lovagrend a grunwaldi csata után jelentősen meggyengült az előrenyomuló lengyelekkel és litvánokkal szemben. A várost a teuton lovagok 1410-ben felgyújtották a vár lengyel ostroma előtt, azonban az ostrom után is a teutonok ellenőrzése alatt maradt. 1457-ben, a tizenhároméves háború idején a várat a Német Lovagrend cseh zsoldosai eladták Lengyelországnak, a Német Lovagrend pedig áthelyezte székhelyét Königsbergbe (ma Kalinyingrád, Oroszország). Marienburg városa Bartholomäus Blume polgármester és mások vezetésével még három évig ellenállt a lengyeleknek. Amikor azonban a lengyelek végül átvették az irányítást, Blume-ot felakasztották és felnégyelték, tizennégy tisztet és három megmaradt teuton lovagot pedig tömlöcbe vetettek, ahol nyomorúságos véget értek. Blume-nak 1864-ben emlékművet állítottak.
A város a második tövisi béke (1466) után a lengyel Királyi Poroszország tartományban lévő Malborki vajdaság fővárosa lett, azonban továbbra is főként németek telepítették le.
ÚjkorSzerkesztés
Lengyelországon belül Malbork a lengyel gabona- és fakereskedelemnek és a kézműipar fejlődésének köszönhetően virágzott. A védőfalakon belüli helyhiány miatt új külvárosok jöttek létre. A 17. században svéd inváziókra került sor. Az 1710-es nagy északi háború idején a lakosság fele meghalt egy kolerajárványban. A háborúk után új lakosok, köztük skóciai bevándorlók telepedtek le a városban, főként a külvárosokban. 1740-ben Malbork megszűnt erődítmény lenni.
1772-ben az első lengyelországi felosztás során a Porosz Királysághoz került, és a következő évben az újonnan létrehozott Nyugat-poroszországi Tartomány része lett, amely 1871-ben az újonnan alapított Német Birodalom része lett. A poroszok felszámolták az önkormányzatot, és helyébe új, poroszok által kinevezett közigazgatás lépett. 1807-ben, a napóleoni háborúk idején a franciák bevonultak a városba, 1812-ben pedig a Grande Armée vonult át a városon Oroszország felé tartva. Napóleon ezekben az években meglátogatta a várost.
Az első világháborúban nem voltak harcok, a város azonban megérezte a háború negatív hatásait: a menekültek beáramlását, az inflációt, a munkanélküliséget és az élelmiszerhiányt.
Az első világháborút követő versailles-i békeszerződés értelmében 1920. július 11-én népszavazáson kérdezték meg a lakosságot, hogy Németországban akarnak-e maradni, vagy az újjáalakult Lengyelországhoz csatlakoznak. Marienburg városában 9 641 szavazat érkezett Németországra, 165 szavazat Lengyelországra. Ennek eredményeként Marienburg a német Kelet-Poroszország tartományon belül a Regierungsbezirk Marienwerderhez került. A weimari korszakban Marienburg a Lengyelország, Németország és Danzig szabad város közötti hármas ponton feküdt.
A várost az első világháború végét követően gazdasági válság sújtotta, majd az 1920-as évek közepén bekövetkezett rövid fellendülés után a világválság különösen súlyos volt Kelet-Poroszországban. 1933 januárjában Hitler és a Náci Párt került hatalomra, és azonnal megkezdték a politikai ellenfelek likvidálását, így az 1933. márciusi utolsó félig-meddig szabad választásokon Marienburg szavazatainak 54%-a a nácikra esett. Lengyelország 1939 szeptemberi német megszállása után a lengyel kisebbség vezetőit letartóztatták és koncentrációs táborokba küldték.
Második világháborúSzerkesztés
A második világháború alatt a Marienburgtól keletre fekvő repülőtéren Focke-Wulf repülőgépgyárat létesítettek. Az USAAF 1943-ban és 1944-ben kétszer is lebombázta. Ma a repülőtér a Lengyel Légierő 22. légi bázisához tartozik.
A háború alatt a németek létrehozták a Stalag XX-B hadifogolytábort, amelynek foglyai között britek, franciák, lengyelek, belgák és jugoszlávok is voltak. Kényszermunkatábort is létesítettek.
A második világháború vége felé a várost fesztungnak nyilvánították, és a polgári lakosság nagy része elmenekült vagy evakuálták, mintegy 4000 ember döntött úgy, hogy marad. 1945 elején Marienburg a nácik által a Vörös Hadsereg ellen vívott heves harcok színhelye volt, és szinte teljesen elpusztult. A harc 1945. március 9-ig tartott. A város Vörös Hadsereg általi katonai elfoglalása után a megmaradt polgári lakosság eltűnt; 1840 embert eltűntként tartanak nyilván. 1945 júniusában a várost átadták a lengyel hatóságoknak, akik áprilisban érkeztek a városba, és átnevezték a várost a jelenlegi lengyel nevére, Malborkra. A nem elmenekült marienburgi német lakosságot kitelepítették. A németajkú lakosság történelmi emlékeit megsemmisítették.
Fél évszázaddal később, 1996-ban 178 holttestet találtak egy malborki tömegsírban; 2005-ben további 123-at találtak. 2008 októberében egy új malborki szálloda alapozásához végzett ásatások során egy tömegsírt találtak, amely 2116 ember maradványait tartalmazta, többségükben nőkét. A halottakról azt állították, hogy mindannyian 1945 előtti marienburgi német lakosok voltak, de nem lehetett őket egyenként azonosítani, és haláluk okát sem lehetett egyértelműen megállapítani. Egy lengyel vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a holttesteket – néhány elhullott állat maradványaival együtt – valószínűleg azért temették el, hogy megakadályozzák a tífusz terjedését, amely a II. világháború végi zavargásokban terjedt el. 2009. augusztus 14-én az összes halott maradványait egy német katonai temetőben temették el a várostól nyugatra fekvő Stare Czarnowóban, a lengyelországi Pomerániában, nem messze a mai német határtól.
Malborkban található a Commonwealth War Graves Commission temetője is 240 sírral, főleg olyan hadifoglyokéval, akik mindkét háborúban a környéken haltak meg, különösen a második világháborús Stalag XX-B táborban.
A háború utáni időszakSzerkesztés
A második világháború után a várost fokozatosan újra benépesítették lengyelek, sokan a Szovjetunió által elcsatolt lengyel területekről elűzöttek. A város lakossága 1946 februárjában elérte a 10 017 főt, majd 1965-re tovább nőtt 28 292-re, 1994-re pedig 40 347-re.
1945 áprilisában újraindult a malátaüzem, májusban lengyel postahivatal létesült, a háború utáni első lengyel istentiszteleteket a Szent János-templomban tartották, szeptemberben lengyel iskolák nyíltak. A következő években a háborús károk nagy részét felszámolták, 1947-ben pedig újjáépítették a nógrádi vasúti hidat, amelyet 1945 márciusában a németek leromboltak. Új közúti hidat 1949-ben építettek. 1946-ban cukorgyárat létesítettek.
A háborút követően a malborki óvárost szintén nem építették újjá, hanem a romjaiból származó téglákat Varsó és Gdańsk legrégebbi részeinek újjáépítéséhez használták fel. Ennek eredményeként az Óvárosháza, két városkapu és a Szent János-templom kivételével az Óváros területén nem maradtak meg a II. világháború előtti épületek. Az óváros helyén az 1960-as években lakótelep épült.
1962-ben Malborkban tésztagyárat létesítettek, amely hamarosan Lengyelország egyik legnagyobb tésztagyárává vált.