Kriminológia

Kriminológia, a bűnözés és a bűnelkövetés nem jogi vonatkozásainak tudományos vizsgálata, beleértve a bűnözés okait, korrekcióját és megelőzését, olyan különböző tudományágak szemszögéből, mint az antropológia, biológia, pszichológia és pszichiátria, közgazdaságtan, szociológia és statisztika.

Jogi szempontból nézve a bűnözés kifejezés az egyes bűncselekményekre utal (pl., betörés) és az ezekre a cselekményekre adott társadalmi reakcióra (pl. három év börtönbüntetés). Ehhez képest a kriminológia a bűnözéssel és a bűnözőkkel kapcsolatos szélesebb körű ismereteket foglalja magában és vizsgálja. A kriminológusok például megpróbálták megérteni, hogy egyes emberek miért vesznek részt nagyobb vagy kisebb valószínűséggel bűncselekményben vagy bűnözői magatartásban. A kriminológusok azt is megvizsgálták és megpróbálták megmagyarázni a bűnözési arányok és a büntető törvénykönyvek társadalmak közötti különbségeit, valamint az arányok és a törvények időbeli változásait.

Néhány kriminológus semleges közpolitikai szakértőnek tekinti magát, aki tényeket gyűjt a különböző kormányzati tisztviselők számára, akik felelősek a politikai következtetések levonásáért. Néhány kriminológus azonban – hasonlóan az olyan területeken tevékenykedő társaikhoz, mint az atom- és nukleáris tudományok – fenntartja, hogy a tudósoknak felelősséget kell vállalniuk kutatásaik erkölcsi és politikai következményeiért. Így egyes kriminológusok aktívan kampányoltak a halálbüntetés ellen, és különböző jogi reformok mellett érveltek. Azok a kriminológusok, akik ellenzik ezt az aktivista szerepet, azt állítják, hogy a kriminológiai kutatások eredményeit politikai, társadalmi, vallási és erkölcsi érvekkel együtt kell mérlegelni, és ezt a feladatot jobb, ha a politikai testületekre bízzák. Ez a nézet nem tagadja a kriminológusok jogát arra, hogy közönséges állampolgárként és választóként véleményt nyilvánítsanak, ugyanakkor azt állítja, hogy a népakarat által gyakorolt kormányzás kevésbé veszélyes, mint a szakértők által gyakorolt kormányzás.

A 20. század utolsó évtizedeiben a kriminológia számos speciális tudományterületet ölelt fel. Ezek egyike volt a kriminalisztika, vagyis a tudományos bűnfelderítés, amely olyan intézkedéseket foglal magában, mint a fényképezés, a toxikológia, az ujjlenyomatok vizsgálata és a DNS-bizonyítékok (lásd még: DNS-ujjlenyomatvétel). Ezt korábban kizárták a kriminológiából, mivel a bűnözéssel és a bűnözőkkel kapcsolatos szélesebb körű ismeretek helyett inkább az egyes bűncselekményekre összpontosított. A kriminológia tovább bővítette hatókörét azzal, hogy jelentős figyelmet szentelt a viktimológiának, vagyis a bűncselekmények áldozatainak, az áldozatok és a bűnözők közötti kapcsolatoknak, valamint az áldozatoknak magukban a bűncselekményekben betöltött szerepének tanulmányozására. A bűnügyi igazságszolgáltatás különálló, de szorosan kapcsolódó tudományos területként is megjelent, amely a bűnügyi szervek – köztük a rendőrség, a bíróságok, a büntetés-végrehajtás és a fiatalkorúakkal foglalkozó szervek – felépítésére és működésére összpontosít, nem pedig a bűnözés magyarázatára. (Lásd: fiatalkorúak igazságszolgáltatása.)

A kriminológia különböző más tudományágakkal való kapcsolata jelentős változatosságot eredményezett az egyetemeken belüli tudományos elhelyezésében. Az európai egyetemek hajlamosak voltak a kriminológiát a jogi képzés részeként kezelni, még olyan körülmények között is, amikor annak fő oktatói nem jogászok voltak. Az Egyesült Királyságban például a Kriminológiai Intézet a Cambridge-i Egyetem jogi karának része; más iskolákban a kriminológiai kutatás és oktatás általában a szociológiai vagy szociális igazgatási tanszékek, a jogi karok és a pszichiátriai intézetek között oszlik meg. Dél-Amerikában az antropológiai és az orvosi elemek dominálnak, és az Egyesült Államokban, bár volt egy olyan tendencia, hogy a kriminológia és a büntető igazságszolgáltatás külön multidiszciplináris tanszékeken kapott helyet, a kriminológia leggyakrabban a szociológiai tanszékeken kapott helyet.