K-T kihalás

K-T kihalás, a kréta-tercier kihalás rövidítése, más néven K-Pg kihalás vagy kréta-paleogén kihalás, globális kihalási esemény, amely a kréta és paleogén időszak közötti határon vagy annak közelében, mintegy 66 millió évvel ezelőtt az összes állatfaj mintegy 80 százalékának kipusztulásáért felelős. A K-T kihalást a mezozoikum korszak (251,9 millió és 66 millió évvel ezelőtt) fontos elemét képező állatok számos vonalának, köztük szinte az összes dinoszaurusznak és számos tengeri gerinctelen állatnak a kipusztulása jellemezte. Az esemény nevét a német Kreide szóból kapta, amelynek jelentése “kréta” (ami a kréta időszak krétás üledékére utal), valamint a tercier szóból, amelyet hagyományosan a paleogén és neogén időszakot átfogó időszak leírására használtak. A K-T kihalás a földtörténeti időt átszövő öt nagy kihalási epizód közül a harmadik a súlyosságát tekintve.

Az archoszauruszok – a hüllők csoportja, amely a dinoszauruszokat, a madarakat és a krokodilokat tartalmazza – egyetlen vonalai élték túl a kihalást, amelyek a mai madarakhoz és krokodilokhoz vezettek. A planktonikus tengeri flóra és fauna közül a kokcolitofórák és planktonikus foraminiferák nemzetségének csak mintegy 13 százaléka maradt életben. A szabadon úszó puhatestűek közül az ammonoidák és a belemnoidák kihaltak. Az egyéb tengeri gerinctelenek közül a nagyobb foraminiferák (orbitoidák) kihaltak, a hermatípusos korallok pedig nemzetségük körülbelül egyötödére csökkentek. Eltűntek a rudisztikus kéthéjú kagylók is, valamint a fekvő (vagy részben betemetett) életmódot folytató kéthéjúak, mint például az Exogyra és a Gryphaea. A rétegtani szempontból fontos inoceramidák is kihaltak.

A tömeges kihalás egészen másként zajlott más tengeri és szárazföldi élőlények között, sőt, még más szárazföldi élőlények között is. Úgy tűnik, hogy a szárazföldi növények jobban jártak, mint a szárazföldi állatok; azonban bizonyítékok vannak az angiospermák széles körű fajkihalására és más drámai változásokra az észak-amerikai növényközösségek körében. Fontos megjegyezni, hogy a hüllők egyes csoportjai jóval a K-T határ előtt kihaltak, beleértve a repülő hüllőket (pteroszauruszok) és a tengeri hüllőket (plesiosauruszok, mosasauruszok és ichtiosauruszok). A túlélő hüllőcsoportok közül a teknősök, krokodilok, gyíkok és kígyók vagy nem, vagy csak kismértékben érintettek. A kétéltűekre és az emlősökre gyakorolt hatások szintén viszonylag enyhék voltak. Ezek a minták furcsának tűnnek, ha figyelembe vesszük, hogy e csoportok közül sokan ma mennyire érzékenyek a környezetre és az élőhelyükre.

Az évek során számos hipotézis született a dinoszauruszok kihalásának magyarázatára, de csak néhányat vizsgáltak meg komolyan. A dinoszauruszok kipusztulása két évszázada rejtélyt jelent a paleontológusok, geológusok és biológusok számára. A javasolt okok között szerepelnek a betegségek, a hőhullámok és az ebből eredő sterilitás, a fagyos hidegek, a tojásevő emlősök megjelenése és egy közeli szupernóva-robbanásból származó röntgensugárzás. Az 1980-as évek eleje óta azonban nagy figyelem irányul a Walter Alvarez és Luis Alvarez amerikai tudósok által megfogalmazott úgynevezett “aszteroida-elméletre”. Ez az elmélet azt állítja, hogy egy bolid (meteorit vagy üstökös) becsapódása válthatta ki a kihalási eseményt azáltal, hogy hatalmas mennyiségű kőzettörmeléket lövellt ki a légkörbe, ami több hónapra vagy hosszabb időre sötétségbe borította a Földet. Mivel a napfény nem tudott áthatolni ezen a globális porfelhőn, a fotoszintézis megszűnt, ami a zöld növények pusztulásához és a tápláléklánc megszakadásához vezetett.

A kőzetfeljegyzésekben sok olyan bizonyíték van, amely alátámasztja ezt a hipotézist. A mexikói Chicxulub közelében, a Yucatán-félsziget üledékei alá temetkezve egy hatalmas, 180 km (112 mérföld) átmérőjű, a kréta végéről származó krátert fedeztek fel a Yucatán-félszigeten. Egy második, kisebb krátert, amely körülbelül 2000-5000 évvel megelőzte a Chicxulubnál lévőt, 2002-ben fedeztek fel az ukrajnai Boltyshnál. Létezése felveti annak lehetőségét, hogy a K-T kihalás több bolid-becsapódás eredménye volt. Ezenkívül a kihaláshoz kapcsolódó lerakódásokban tektiteket (meteoritbecsapódásokra jellemző törött homokszemcséket) és a ritkaföldfém-elem irídiumot találtak, amely csak mélyen a földköpenyben és földönkívüli kőzetekben fordul elő. A bolid becsapódásának néhány látványos mellékhatására is van bizonyíték, beleértve egy hatalmas cunamit, amelyet a Mexikói-öböl partjaira sodort a víz, valamint a becsapódásból származó tűzgolyó által kiváltott kiterjedt erdőtüzeket.

Az aszteroida-elmélet e meggyőző bizonyítékok ellenére egyes paleontológusok körében szkepticizmusra talált, egyesek földi tényezők mellett agitálnak a kihalás okaként, míg mások azt állítják, hogy a becsapódás által szétszóródott irídium mennyiségét egy kisebb tárgy, például egy üstökös okozta. A kréta végén Indiában hatalmas lávaömlés történt, amely a Dekkán-csapdák néven ismert. Egyes paleontológusok úgy vélik, hogy az ezeket az áramlásokat kísérő szén-dioxid globális üvegházhatást okozott, amely nagymértékben felmelegítette a bolygót. Mások szerint a tektonikus lemezmozgások a világ szárazföldjeinek jelentős átrendeződését okozták, különösen a kréta második felében. Az ilyen kontinentális sodródásból eredő éghajlati változások okozhatták a dinoszauruszok és más kihalófélben lévő állatcsoportok számára kedvező élőhelyek fokozatos romlását. Természetesen az is lehetséges, hogy hirtelen katasztrofális jelenségek, például egy aszteroida vagy üstökös becsapódása hozzájárult a már földi okok által előidézett környezeti romláshoz.