A kétéltűek a szárazföldön és a vízben való élethez egyaránt alkalmazkodott állatok. Bár a teknősök vízben vagy annak környékén élnek, mégsem kétéltűek, hanem hüllők. A hüllő olyan szárazföldi gerinces, amelyet pikkelyes, kemény páncél borít. A kétéltűeknek sima, pikkely nélküli, vízáteresztő burkolatuk van. A teknősöket kemény páncél fedi, amely nem vízáteresztő. A teknősök, akárcsak a többi hüllő, vedlik a bőrüket. A folyamat nem egyszeri, mint a kígyóknál, hanem folyamatosan, apránként történik. Kemény héjú tojásokat raknak, ezért nem feltétlenül a vízbe rakják őket, mint a kétéltűek.
A teknősök a hüllők osztályának Chordata törzsébe tartoznak. A teknősök hüllők, mivel négylábú gerincesek amellett, hogy hidegvérű anyagcserével rendelkeznek és pikkelyek borítják a testüket. A légzést a tüdejük segíti, mint minden más hüllőnél, például a krokodiloknál, a kígyóknál, a gyíkoknál és a tuataráknál. Számos teknősfaj létezik, köztük a közönséges csattogó teknős, a foltos teknős, a Blanding-teknős, a festett teknős és az erdei teknős.
A teknősök anatómiája és morfológiája
A teknősök anatómiája és morfológiája attól függ, hogy a teknős a legtöbb időt a szárazföldön vagy a vízben tölti. A vízi teknősök alkalmazkodása teszi őket a vízben való túlélésre, míg a szárazföldön élő teknősök sajátos alkalmazkodással rendelkeznek. A vízi teknősöknek a szemük a fejük teteje közelében van, hogy el tudjanak rejtőzni a ragadozók elől, míg a testük többi része a vízbe merül. A teknősöknek merev szájuk és állkapcsuk van, amely lehetővé teszi számukra, hogy felvágják és megrágják a táplálékot. A teknősöknek nincsenek fogaik, de állkapcsukat szarurétegek borítják. A bordák a húsevő teknősök esetében átvágják a zsákmányt, míg a növényevő teknősök állkapcsát fogazott szélű bordák borítják. A nyelvük kicsi, ezért a teknős nem tudja kinyújtani, hogy elkapja a táplálékot, de segíti a lenyelést. A legnagyobb feljegyzett teknős a bőrhátú teknős a maga 6,6 láb hosszúságával és 900 kilogrammos súlyával.
A teknősöket páncél fedi, amely védelmet nyújt a ragadozókkal szemben. A páncél külső részét kemény, szaruszerű pikkelyek, közismert nevükön pikkelyek borítják. A legtöbb páncél kupola alakú. A vízi teknősöknek kemény, lapos és áramvonalas páncéljuk van, amely alkalmazkodik a búvárkodáshoz és az úszáshoz. Kivételes esetek a csattogó és a pézsmateknősök, amelyeknek kisebb, kereszt alakú plasztronjuk van, hogy a víztömegek fenekén járva nagyobb hatékonysággal tudjanak közlekedni.
A teknősök képesek a fejüket a páncéljukba behúzni. A behúzási funkció a táplálkozáshoz és a védelemhez való alkalmazkodás. A teknősöknek négy úszóhártyás végtagjuk van, gyakran hosszú karmokkal, amelyek a folyópartokon való felmászás közben keményen jönnek. Kivételes esetek a tengeri teknősök, amelyeknek úszóhártyás lábak helyett uszonyaik vannak. A tengeri teknősök mozgásképessége a szárazföldön korlátozott.
A teknősök ökológiája
A teknősfajok többsége a víz alatt tölti ideje nagy részét. Rendszeres időközönként azonban fel kell jönniük a felszínre lélegezni. Egyes fajok képesek életüket a szárazföldön tölteni, míg mások életük nagy részét a vízben töltik, ezért olyan papillákkal rendelkeznek, amelyek képesek oxigént oldani a környező vízből. A nőstény teknős a tojásokat a szárazföldön rakja le, ahol a nőstény magára hagyja őket, hogy maguktól kikeljenek. A tojások kikelése a fajtól és a hőmérséklettől függően 70-120 napig tart. A fiatalok a vízhez úsznak és gondoskodnak magukról.
Védelmi erőfeszítések
A teknősök veszélyeztetett fajnak számítanak, és ha nem tesznek védelmi erőfeszítéseket, a legtöbb faj kipusztul. A veszélyek közé tartozik az élőhely pusztulása, az emberi fogyasztás, a gyógyászati érték és a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme.