Mint ahogy a cseresznyevirágnak is egyedi neve van japánul – sakura -, úgy a szilvavirágnak is: Baika.
A szakavatatlan szem számára a sakura és a baika gyakran összetévesztik a másikkal. És ez így van rendjén. Az élénk, rózsaszín virágok valóban eléggé hasonlítanak egymásra (elvégre a fák ugyanabból a nemzetségből származnak).
Mégis van néhány módja, hogy megkülönböztessük őket:
- A szilvafáknak merev, göcsörtös ágai vannak, sötét fával; ellentétben a karcsú és fűzfás cseresznyevirágfákkal.
- A cseresznyevirágnak hosszú szára van; míg a szilvavirágok közvetlenül az ágon nőnek.
- A cseresznyevirágnak kerek szirmai vannak; míg a szakura szirmai rovátkoltak.
A szilvafákat a gyümölcsük nevéről is ismerik, ume. Az Ume a szilva és a sárgabarack között helyezkedik el, egy csonthéjas gyümölcs, amely szuper fanyar és nyersen ehetetlen. Savanyítva azonban a gyümölcsből umeboshi lesz, ami a hagyományos japán konyha klasszikus alapanyaga.
A sakura fák ezzel szemben szinte csak dísznövények, és a gyümölcsük nem alkalmas főzésre.
Ezzel a sok idegen kifejezéssel dobálóztam! Ne aggódj, itt a legfontosabb: az Ume a gyümölcsre és magára az egész fára is vonatkozik, a baika pedig csak a szilvavirágra.
Kínai-japán történelem
Az Ume, mint sok minden Japánban, valójában Kínából került ide.
A szilvavirágot – vagy mandarinul méihuā – már több mint 1500 éve termesztik! Dél-Kínából, a Jangce folyó mentéről származnak, és a Tang-dinasztia idején váltak népszerűvé.
A Tang-dinasztia elég fontos. Ezt a korszakot – Kr. u. 618-tól Kr. u. 907-ig – az ősi kínai civilizáció aranykorának tartják. Ez volt az az időszak, amikor Kína – ahogy Dan Carlin, a Hardcore History munkatársa mondja – “Kelet-Ázsia Jupiterévé” vált, mert kultúrája milyen nagy hatással volt a régióra.
A Tang-dinasztia végén Kína kereskedni kezdett Japánnal, és ezzel kezdetét vette a Nara-korszak. Ez azért is fontos időszak, mert a kínai kultúra ekkor gyökerezett be Japánban. A kínai írásrendszer, a konfuciánus filozófia és a kínai buddhizmus – ezek mind olyan új fogalmak voltak, amelyek a japán társadalom alapjaivá váltak.
A Nara-korszakban a kínai divat, a kínai találmányok és művészetek voltak a menők. És e popkulturális cserekapcsolatok között kerültek Japánba az ume-fák. Arisztokratát és papot egyaránt elvarázsoltak a gyönyörű fák, és a szilvavirágok mögött rejlő kínai szimbolikát is átvették.
Kulturális szimbolika
Mivel korábban virágzik, mint más növények, a szilvavirágok a tél olvadását és az évszakok változását jelképezik. Ezért a tavasz hírnökeiként is ismertek.
A jellemzően februárban megjelenő szilvavirágok még fagyban is életre kelnek. A hidegtől sem riadnak vissza, ezért a jó egészséggel, az erős kitartással és a tél viszontagságainak leküzdésével társítják őket.
Míg a virágnéző fesztiválok – vagy hanami – jellemzően a cseresznyevirágzáshoz kapcsolódnak, a japán hagyományt a szilvavirágok indították el. A szilvavirágzás szezonja esemény lett. A felsőbb osztály partikat és rendezvényeket tervezett, hogy megnézhesse az ébredező fákat, és nehéz hibáztatni őket. A sötétbarna fa, a mélyrózsaszín virágbimbók és a fehér hó kontrasztja igazán lélegzetelállító portréja a természetnek.