Isten nevei

Bővebb információ: Szerkesztés

Főcikk: El (istenség)

JudaizmusSzerkesztés

Főcikk: További információk: Isten nevei a judaizmusban
Közelebbi információk: Én vagyok, aki vagyok, Jahve, Tetragrammaton, Elohim, El Shaddai és Elyon

El egy gyökszóból származik, amely hatalmat, erőt, erőt jelent . Néha Istenre utalva, néha pedig a hatalmasra, amikor Izrael Istenére utalva használják, az El-t szinte mindig további szavakkal minősítik, amelyek tovább határozzák azt a jelentést, amely megkülönbözteti őt a hamis istenektől. A héber Bibliában Isten gyakori megnevezése az Elohim (héberül: אלהים). Az Eloah (אלה) gyöke a költészetben és a késői prózában (pl, Jób könyve) és a hímnemű többes számú “-im” utótaggal végződő ים, amely a ba`alim (“tulajdonos(ok)” és az adonim (“úr(ok), mester(ek)”) szavakhoz hasonlóan egyes számú azonosságot is jelölhet.

A Kivonulás könyvében Isten azt parancsolja Mózesnek, hogy mondja meg a népnek, hogy az “ÉN VAGYOK” küldte őt, és ezt a mózesi hagyomány szerint Isten egyik legfontosabb neveként tisztelik.

Mózes így szólt Istenhez: “Tegyük fel, hogy elmegyek az izraelitákhoz, és azt mondom nekik: “Atyáitok Istene küldött engem hozzátok”, és megkérdezik tőlem: “Mi a neve?”. Akkor mit mondjak nekik?” Isten így felelt Mózesnek: “Én az vagyok, aki vagyok. Ezt kell mondanod az izraelitáknak: “Én vagyok, aki elküldött engem hozzátok””. Isten azt is mondta Mózesnek: “Mondd az izraelitáknak: “Az Úr, atyáitok Istene – Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene – küldött engem hozzátok”. Ez az én nevem mindörökké, ez a nevem, amelyen nevezzetek engem nemzedékről nemzedékre”.

– 2Mózes 3:13-15

Mózes 6:3-ban, amikor Mózes először beszélt Istennel, Isten ezt mondta: “Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak El Shaddai néven jelentem meg, de nem a JHWH nevemen ismertettem magam velük.”

JHWH (יהוה) Isten tulajdonneve a judaizmusban. Az ősi héber írásokban sem magánhangzókat, sem magánhangzó pontokat nem használtak, és a YHWH eredeti hangalakja elveszett.

A későbbi kommentárok emellett azt javasolták, hogy e név valódi kiejtése teljes egészében magánhangzókból áll, mint például a görög Ιαουε. Ezt azonban megkérdőjelezi az a tény, hogy a magánhangzókat a héber írás kifejezett magánhangzók hiánya miatt a korszakban csak a hiányukkal különböztették meg. Az így keletkezett, félmagánhangzókból és glottálokból álló pótlékot, amelyet tetragrammaton néven ismerünk, általában nem szabad hangosan kiejteni, még imában sem. Ennek a névnek a helytelen használatára (nem használatára) vonatkozó tilalom az elsődleges tárgya annak a parancsolatnak, hogy ne vedd hiába az Úr nevét.

Ahelyett, hogy ima közben kiejtenék a YHWH-t, a zsidók azt mondják: “Adonai” (“Úr”). A halakha megköveteli, hogy a másodlagos szabályokat az elsődleges törvény köré helyezzék, hogy csökkentsék annak esélyét, hogy a fő törvényt megszegjék. Ezért általános vallási gyakorlat, hogy az “Adonai” szó használatát csak az imára korlátozzák. Beszélgetés közben sok zsidó ember, még ha nem is beszél héberül, HaSémnek (השם) hívja Istent, ami héberül “a Név” (ez a Leviticus 24:11-ben szerepel).

Majdnem minden ortodox zsidó teljesen kerüli a Jahve vagy a Jehova használatát azon az alapon, hogy a tetragrammaton tényleges kiejtése az ókorban elveszett. Sokan a HaShem kifejezést használják közvetett utalásként, vagy az “Isten” vagy “Az Úr” kifejezést használják helyette.

KereszténységSzerkesztés

Főcikk: Isten nevei a kereszténységben
Bővebb információ: Jehova
Szintén lásd: Jézus nevei és címei az Újszövetségben

Egyes bibliakutatók szerint a JHWH-t valószínűleg Jahvénak ejtették. Olyan hivatkozások, mint például a The New Encyclopædia Britannica, a fentieket igazolják azzal, hogy további konkrétumokkal szolgálnak a görög forrásokból való (keresztény) rekonstrukciójához:

A korai keresztény írók, például Alexandriai Kelemen a 2. században, a Jahvéhoz hasonló formát használtak, és azt állítják, hogy a tetragrammatonnak ez a kiejtése valójában soha nem veszett el. Más görög átírások is jelezték, hogy a YHWH-t Jahve-nek kell ejteni.

A héber Elohim és YHWH teonimákat többnyire “Isten”, illetve “az Úr” néven adják vissza, bár a kereszténység protestáns hagyományában néha a Jahve és Jehova személyneveket használják. A “Jehova” a Tyndale Bibliában, a King James Versionben és más korabeli és későbbi fordításokban is szerepel. A Biblia számos angol nyelvű fordítása a tetragrammatont Úrnak fordítja, így a JHWH minden formáját eltávolítja az írott szövegből, és jóval túlmutat azon a zsidó szóbeli gyakorlaton, hogy hangos olvasáskor a JHWH-t Adonájjal helyettesítik.

A görög Újszövetség angol bibliafordításai a ho theos (görögül: Ο Θεός) szót Istenként, a ho kurios (görögül: Ο Κύριος) szót pedig “az Úr”-ként adják vissza.

Jézus (Iesus, Yeshua) a יְהוֹשֻׁעַ (“Yehoshua” – Józsué) név gyakori alternatív formája volt a héber Biblia későbbi könyveiben és a Második Templom korának zsidói körében. A név megfelel a görög Iesous írásmódnak, amelyből az angol Jesus írásmód származik. A “Krisztus” görögül “a felkentet” jelenti (Χριστός). A khrisztosz a héber Messiás szó görög megfelelője; míg az angolban a régi angolszász Messiás-rendező hæland (gyógyító) szót a latin “Krisztus” gyakorlatilag kiirtotta, néhány rokon értelmű szó, például a holland és az afrikaans nyelvben a heiland megmaradt – a németben a Heiland szót is használják néha Jézusra utalva, pl, az egyházi kórusokban).

A keresztény Újszövetség Jelenések könyvében Istent idézik: “Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég”. (vö. Jel 1:8, 21:6 és 22:13)

Néhány kvéker úgy hivatkozik Istenre, mint a Fény. Egy másik használt kifejezés a Királyok Királya vagy az Urak Ura és a Seregek Ura. A keresztények által használt egyéb elnevezések közé tartozik a Napok Öregje, Atya/Abba, ami héberül “Fenséges”, valamint a héber Elohim, El-Shaddai, Jahve, Jehova és Adonai nevek. Az Abba (héberül Atya) a kereszténységen belül a Teremtőre használt gyakori kifejezés, mivel Jézus ezt a címet használta az Atyaistenre utalva.

Guđán az Istenre vonatkozó protogermán szó. A germán nyelvek örökölték a mai skandináv nyelvekben: Gud; a fríz, holland és angol nyelvekben: God; a mai német nyelvekben: Gott.

Deus a latin Isten szó. A román nyelvek örökölték: Deus a mai portugálban; Dios a spanyolban; Dieu a franciában; Dio az olaszban; és Dumnezeu (a Domine Deusból) a románban.

Bog az Isten szó a legtöbb szláv nyelvben. (Cirill betűkkel: Бог; cseh: Bůh; lengyel: Bóg; szlovák: Boh). A kifejezés az ősszláv *bogъ szóból származik, amely eredetileg “földi gazdagságot/jólétet; szerencsét” jelentett, majd szemantikai eltolódással “gazdagság/szerencse osztogatója”, végül “isten” lett. A kifejezés eredetileg az iráni nyelvekből származó kölcsönzés lehetett.

A Shàngdì (上帝 pinyin shàng dì, szó szerint ‘Fenti király’) a keresztény Istenre utal a Biblia standard kínai uniós változatában. A shén 神 (szó szerint “Isten”, “szellem” vagy “istenség”) kifejezést a protestáns misszionáriusok vették át Kínában a keresztény Isten megnevezésére. Ebben a szövegkörnyezetben általában szóközzel, ” 神” szóval adják vissza, hogy kifejezzék a tiszteletet. A Zhŭ és Tiānzhǔ 主,天主 (szó szerint “Úr” vagy “Úr az égben”) egyenértékű az “Úrral”; ezeket a neveket a keresztény Isten hivatalos címeként használják a szárazföldi Kína keresztény egyházaiban.

A koreai katolikusok szintén a Tiānzhŭ koreai rokon értelmét, a Cheon-ju-t (천주) használják Isten elsődleges említéseként mind rituális/ceremoniális, mind népnyelvi (de főleg rituális/ceremoniális) kontextusban. A koreai katolikusok és anglikánok a kínai Shàngdì (Sangje 상제) rokonát is használják, de ez nagyrészt kikerült a rendszeres használatból a Cheon-ju javára. Most viszont a népnyelvi Haneunim (하느님), a Mennyei Isten hagyományos koreai neve használatos. A koreai ortodox keresztények szintén a Haneunimot használják, de nem a Sangje vagy a Cheon-ju, és az anglikánok kivételével a legtöbb koreai protestáns egyáltalán nem használja a Sangje vagy a Haneunimot, hanem a Hananim (하나님) szót, amely a Pyongan nyelvjárásból származik a Haneunimra.

Sok vietnami keresztény is használja a Shàngdì rokonszavát (várhatóan a koreai keresztényekhez hasonlóan oszlik meg a használatban, az anglikánok és katolikusok a Sangje rokonszavát használják rituális/ceremoniális kontextusokban, a protestánsok pedig egyáltalán nem használják), hogy a bibliai Istenre utaljon.

A tagalog nyelvű filippínó katolikusok és más keresztények a legtöbb kontextusban a Maykapalt (glosszában “teremtő”) – egy eredetileg a gyarmatosítás előtti legfőbb istenségre, Bathalára alkalmazott melléknevet – használják a keresztény istenségre való utaláshoz. Ha egy másik isten kifejezéssel párosul (pl. Panginoong Maykapal “Lord Creator”, Amang Maykapal “Father Creator”), akkor leíróként funkcionál, hasonlóan az angol “God Almighty” vagy a latin Omnipotens Deus melléknevekhez.

A dél-afrikai Nguni népek körében Nkosi néven (nagyjából “királyként” glosszázva) ismert. Ezt a nevet használja a Nkosi Sikelel’ iAfrika.

A Rastafari követői Jahnak hívják Istent, ami a “Jehova” szóból származik.

A keresztény Isten baszk neve Jaungoikoa, glosszázva: “A fenti (goi) ura (jaun).” A Jainko is használatos, és a kisbetűs jainko más istenek szava.Azt javasolták, hogy a jainko a Jaungoikoa szűkítése, de azt is javasolták, hogy a jainko az eredeti, és a Jaungoikoa egy népi etimológia.A standard baszk morfológia szerint *goiko jauna lenne.

MormonizmusSzerkesztés

Főcikk: Isten a mormonizmusban

A mormonizmusban az Atyaisten neve Elohim, Jézus neve pedig a megtestesülés előtti állapotában Jehova volt. A Szentlélekkel együtt alkotják az istenséget; Isten, az Atya, Jézus Krisztus és a Szentlélek. A mormonok általában úgy hivatkoznak Istenre, mint “Mennyei Atya” vagy “Mennyei Atya”.

Noha a mormonizmus az Atyát, a Fiút és a Szentlelket három különböző lénynek tekinti, céljukban egyek, és az Atya Istent (Elohim) az ő Fia, Jézus Krisztus (Jehova) által imádják és neki adnak minden dicsőséget. Az istenségtan ellenére, amely azt tanítja, hogy az Atya Isten, Jézus Krisztus és a Szentlélek három különálló, isteni lény, sok mormon (a főáramú Utolsó Napok Szentjei és más, például az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza) egyistenhívőnek tekinti a hitét, mivel Krisztus az a csatorna, amelyen keresztül az emberiség eljut az Atya Istenhez. A Mormon könyve így végződik: “hogy találkozzunk a nagy Jehova, az élők és a holtak örök bírája előtt a tetszetős pult előtt. Ámen.”

Jehova TanúiSzerkesztés

A Jehova Tanúi hiszik, hogy Istennek csak egyetlen megkülönböztető neve van, amelyet az Ószövetségben a Tetragrammaton képvisel. Az angol nyelvben inkább a Jehova formát használják. Jehova Tanúi szerint a Jehova név azt jelenti, hogy “Ő teszi, hogy legyen”.

A név alátámasztására gyakran idézett szentírási helyek közé tartozik az Ézsaiás 42:8: “Én vagyok Jehova. Ez az én nevem”, Zsoltárok 83:18: “Tudják meg az emberek, hogy te, akinek a neve Jehova, te vagy egyedül a Magasságos az egész föld felett”, és 2Mózes 6:3: “És megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mint mindenható Isten, de a Jehova nevemmel kapcsolatban nem adtam magamat tudtukra.”

Míg a hit ellenzői kritizálják a “Jehova” alak használatát, Jehova Tanúi továbbra is kitartanak amellett, hogy annak ellenére, hogy a tudósok a “Jahve” kiejtést részesítik előnyben, a Jehova név megfelelően közvetíti az Isten nevének jelentése mögött rejlő gondolatot az angol nyelvben. Bár nem zárkóznak el a “Jahve” kiejtés használatától, nagyra értékelik a Jehova név hosszú történetét az angol nyelvben, és úgy látják, hogy ez kellőképpen azonosítja Isten isteni személyiségét. Ez az indoklás analóg a Jesus széles körben elterjedt használatával, mint a Yehoshua angol fordítása.

IszlámSzerkesztés

Allah 99 neve, kínai szini (írásmóddal).

Főcikk: Isten nevei az iszlámban
Közelebbi információk: Allah és Isten az iszlámban

Allah – ami arabul “istent” jelent – az iszlámban Isten neve. Az Allah szót a különböző vallású arab emberek már az iszlám előtti idők óta használják. Pontosabban a muszlimok (arabok és nem arabok egyaránt) és az arab keresztények használták Isten megnevezésére. Istennek sok neve van az iszlámban, a Korán azt mondja (fordítás), hogy Hozzá tartoznak a legjobb nevek (Lahu Al-Asma’ Al-Husna), példák: Ar-Rahman (A Teljesen Irgalmas), Ar-Rahim (A Különösen Irgalmas). Ezen arab nevek mellett a nem arab származású muszlimok néha a saját nyelvükön más neveket is használhatnak Istenre utalva, mint például a perzsa, bengáli és urdu nyelveken a Khuda. A Tangri vagy Tengri az oszmán török nyelvben az Allah megfelelőjeként használták.”

Ő Allah, akin kívül nincs más istenség, a láthatatlan és a látottak ismerője. Ő a Teljesen Irgalmas, a Különösen Irgalmas. Ő Allah, akin kívül nincs más istenség, a Szuverén, a Tiszta, a Tökéletes, a Hit adományozója, a Felügyelő, a Hatalomban Magasztos, a Kényszerítő, a Felsőbbrendű. Magasztos Allah mindazok felett, amiket társítanak hozzá. Ő Allah, a Teremtő, a Feltaláló, a Teremtő; Hozzá tartoznak a legjobb nevek. Ami az égben és a földön van, az Őt magasztalja. És Ő a Hatalomban Magasztos, a Bölcs. (Korán fordítása: 59. fejezet, 22-24. vers)

SzufizmusSzerkesztés

A tasawwufban, az iszlám belső, misztikus dimenziójában a Hu, Huwa (a mondatban való elhelyezéstől függ), vagy perzsául Parvardigar Isten neveként használatos. A Hu hang az Allah szó utolsó betűjéből származik, amelyet a mondat közepén Allahu-ként olvasnak. A Hu azt jelenti: Csak Ő vagy Kinyilatkoztatott. A szó kifejezetten a Korán számos versében szerepel:

“La ilaha illa Hu”

– Al Imran:18

Baháʼí hitEdit

Szerk: Isten a baháʼí hitben

A baháʼí hit szentírásai gyakran hivatkoznak Istenre különböző címekkel és attribútumokkal, mint például: Mindenható, Mindenható, Mindenható, Mindenható, Bölcs, Összehasonlíthatatlan, Kegyes, Segítő, Mindenható és Mindentudó. A baháʼisok úgy vélik, hogy Isten Legnagyobb Neve a “Mindenható” vagy arabul Bahá. A Bahá a következő nevek és kifejezések gyökszava: az Alláh-u-Abhá (Isten a Mindenható) köszöntés, a Yá Bahá’u’l-Abhá (Ó Te Dicsőséges Dicsőséges), a Bahá’u’lláh (Isten Dicsősége) és a Baháʼí (A Mindenható követője) invokáció. Ezeket a használt nyelvtől függetlenül arabul fejezik ki (lásd Baháʼí szimbólumok). E neveken kívül Istent a helyi nyelven szólítják meg, például hindiül Ishwar, franciául Dieu, spanyolul Dios. A baháʼíak úgy vélik, hogy Bahá’u’lláh, a baháʼí hit alapítója “Isten neveinek és tulajdonságainak teljes megtestesülése”.

MandaeizmusSzerkesztés

Főcikk: Mandaeizmus

A mandaeusok egy Istenben hisznek, akit Hayyi Rabbi (A Nagy Élet vagy A Nagy Élő Isten) néven emlegetnek. Az Istenre használt más nevek: Mare d’Rabuta (A nagyság ura), Mana Rabba (A nagy elme), Melka d’Nhura (A fény királya) és Hayyi Qadmaiyi (Az első élet)

.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.