How Martin Scorsese Crafted Taxi Driver

*Ez a kritika spoilereket tartalmaz.*

Martin Scorsese már a hetvenes évek elején hírnevet szerzett magának. Az Aljas utcák és az Alice nem él itt többé című filmjei elég figyelmet keltettek ahhoz, hogy hollywoodi producerek és forgatókönyvírók felkeressék őt annak reményében, hogy együtt dolgozhassanak vele egy filmben. Bár ezek a filmek viszonylagos sikerek voltak, elhalványulnának ahhoz a tengernyi dicsérethez képest, amely a következő filmjéhez vezetne.

A történet Paul Schraderrel kezdődik, aki a forgatókönyvet írta és a világot kitöltötte. A történetet a New York belvárosában egyedül élő tapasztalataira alapozta. Életének ezt az időszakát nagyon depressziósnak és rossz ötletekkel teli időszaknak írta le. Fontos kiemelni, hogy ez az amerikai történelemnek is egy sötét korszaka volt. Az olyan botrányok, mint a vietnami háború, a Watergate, a kőolaj felemelkedése és a városi bűnözés növekedése az amerikai emberek számára komor korszellemet eredményezett, és sokan bizonytalanok voltak a jövő alakulását illetően. Ezt a képet élénken megörökítették a korszak különböző filmjei, sokan álcázták a történeteiket, hogy elkerüljék a cenzúrát.

Az ilyen körülmények között Schrager folytatta a forgatókönyv beszerzését, és Scorsese személyében megtalálta a tökéletes munkatársat. Ők ketten azonnal megkedvelték egymást, és elkezdték a film előkészületeit. A színész Robert De Niro korábban már dolgozott Scorsese-vel az Aljas utcák című filmben, és nemrég elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat A keresztapa második részében, és szintén gyorsan szerződtették a szerepre. A hármuk közötti alapvető együttműködés kialakításával megkezdődött a kreativitás tökéletes vihara.

A film baljós hangsávval kezdődik, amelyet a nagy Bernard Herrmann komponált. A zenét New York utcáinak és taxiknak a képei kísérik. A zene dzsesszesebbre vált, amint egy férfi szemének közelképét látjuk. Ez az első jele annak, hogy a film egyetlen karaktertanulmány lesz, és remekül érzékelteti azt a sötét tónust és hangulatot, amely a történetet uralni fogja.

A főszereplő Travis Bickle első teljes bemutatkozása egy taxiraktár kis és piszkos irodájában történik. Amikor Travis belép a helyiségbe, a csatornából kivetített füst jelenik meg a teste fölött. Scorsese ezzel az effektussal szimbolizálta Travis lelkiállapotát: ő egy olyan ember, aki a pokol mélyéről érkezett, és ezt tovább bizonyítja az a megjegyzése, hogy Vietnamban szolgált. A felbérléséért felelős emberrel való durva kezdés után Scorsese egy közeli képre vált Travisről, hogy tovább demonstrálja a ketyegő időzített bomba gondolatát.

A film Travisen kívül más szereplőre alig fordít figyelmet. Minden körülötte és a magányossága körül forog. A körülötte lévő emberek nem kapnak testet, és szinte háttérzajnak tűnnek. Scorsese ezt az irányt úgy éri el, hogy Travist mindig minden felvétel sarkába állítja, amiben szerepel. A taxis társaival elköltött vacsorán ritkán szólal meg, és a hosszabb munkaidő miatt mindig később jelenik meg, mint a legtöbben. Elmagyarázza, hogy heti több mint 70 órát dolgozik, és még mindig nem tud aludni, szinte minden lehetőséget kimerít, hogy elmeneküljön a kínok elől. Annak ellenére, hogy azt állítja, megveti a város alvilágát, a drogosokat, a kábítószereseket, a dílereket, a striciket és a kurvákat, mégis állandóan jelen van közöttük. A film soha nem magyarázza meg közvetlenül Travis tetteit, inkább a nézőkre hagyatkozik, hogy saját elméleteket alkossanak.

A film előrehaladtával Travis mentális állapota lassan rohamosan romlani kezd. Úgy próbál megjavulni, hogy egy Betsy nevű nővel jár, aki a Charles Palantine elnökké választását célzó kampányban dolgozik. A kezdeti beszélgetésük barátságos volt, de a dolgok elmérgesednek, amikor Travis elviszi a nőt egy pornófilmre. A film ambivalens módon viszonyul Travis tetteihez. Nem tudjuk, hogy rosszindulatból vagy szörnyű társadalmi IQ-ból tette-e ezt. Ez a katasztrófa tovább súlyosbítja a lefelé tartó spirálját.

Travis elkezd formába lendülni, és aktívan keresni kezdi a bajt. Segélykiáltásként kifejezi munkatársának, Wizardnak, hogy nagyon rossz ötletei vannak a fejében, de semmi gyümölcsöző nem jön ki a beszélgetésből. Töréspontján fegyvereket kezd vásárolni és kifinomult pisztolytáskákat készít az íróasztalfiókokból. Itt kezd el a történet intenzíven Travis fárasztó tetteire koncentrálni, kiemelve egy fegyveres rabló lelövését. Annak ellenére, hogy az akció egy bolti eladó védelmében történik, a férfi zaklatott állapotban marad, amit a film egyik legemlékezetesebb pillanata mutat, amikor üresen bámulja a tévéképernyőt, miközben a háttérben Jackson Browne “Late For the Sky” című száma szól.

A film csúcspontján kezd elszabadulni a pokol. Travis, miután sok időt töltött egy Iris nevű gyermekprostituált ügyleteinek megfigyelésével, úgy dönt, hogy akcióba lép annak reményében, hogy el tudja őt mozdítani az ilyen élettől. Útja során számos akadályba ütközik, többek között Sportba, a lány stricijébe, és egy idő után úgy dönt, hogy szélsőséges lépéseket tesz. A filmtörténelem egyik legelképesztőbb befejezésében Travis abszolút ámokfutásba kezd, hogy megmentse Irist. A tökéletesen felvett és megkoreografált pillanat katalizátorként szolgál Travis mint karakter számára, megadja neki a vágyat, hogy lássák és csodálják.

A film azonban ezzel nem ér véget. Travis túléli a lövöldözést, és gyorsan visszatér taxisofőrként végzett munkájához. Újra találkozik Betsyvel, ezúttal barátságosabb viszonyban. A film vége ambivalens, Travis riadtan bámul egy ismeretlen tárgyat a visszapillantó tükörben. Schrader és Scorsese is határozottan állítja, hogy ez Travis állandó paranoiás és neheztelő állapotát hivatott jelképezni, jelezve, hogy még mindig nincs jól.

A Taxisofőr részben azért olyan vonzó film, mert nincs egyértelmű irány vagy szándék. A filmet szinte teljesen viszi a hangulat, amit ábrázol, de tökéletesen működik a korszak ambivalens hangulatának illusztrálására. New York City a csőd szélén állt, az utcák tele voltak magas bűnözési rátával és rossz életkörülményekkel. Ez tükrözte az egész ország állapotát, amely még mindig neheztelést táplált a múlt miatt. Scorsese az összes dühöt és haragot egy olyan ember sűrített történetébe csatornázta, aki a környezete miatt az összeomlás szélén áll, szinte tökéletesen megragadva az ilyen helyzet okozta kétségbeesést.

A filmet beválogatták az 1976-os cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, és elnyerte az Aranypálmát. Amerikában további elismeréssel fogadták, általános elismerést kapott, és Scorsese-t korának egyik legjobb filmeseként emelte ki. Közel 45 évvel az első bemutatója után a Taxisofőr továbbra is a filmművészet egyik sarokköve. Egy korszak hangulatát ábrázolja, és egyetemes témákkal állítja szembe. Nem olyan bonyolult, mint az olyan filmek, mint a Memento, de mindenképpen tele van a “show don’t tell” megközelítéssel, ahol a nézőre van bízva a kirakós kirakásának megszervezése. Ez a státusz nem lett volna lehetséges Martin Scorsese kiváló rendezése nélkül, aki az őrületbe való lassú süllyedés ábrázolásában páratlan filmet alkotott.