Miután kiderült, hogy a Notre Dame sztár linebackerének, Manti Te’ónak a néhai barátnője valószínűleg soha nem is létezett, az egyetem sportigazgatója szerint a focista egy online “macskafogó” átverés áldozata lett.
“Mindenkit a ‘Catfish’ című dokumentumfilmre és az MTV műsorára utalnék, amely annak a dokumentumfilmnek a származéka” – mondta Jack Swarbrick szerdán újságíróknak a Hollywood Reporter szerint.
A “Catfishing”, amely szlengkifejezés a közösségi médiában hamis profilok létrehozására, hogy hamis személyazonosságot hozzanak létre, a 2010-es “Catfish” című filmből ered, egy ál-dokumentumfilmből, amely egy fiatal férfi és egy nő online barátságát mutatta be, amelyről kiderült, hogy nagyon különbözik a Facebook-profiljától.
(Spoilerek következnek!)
A filmben az egyik szereplő elmesél egy történetet arról, hogy a tenger gyümölcsei beszállítóinak gondot okozott az élő tőkehal szállítása az Egyesült Államokból Kínába – a megérkezéskor a hús pépes volt, mert a tőkehal lomha volt. A beszállítók azonban rájöttek, hogy ha a tőkehal egyik természetes ellenségét, a harcsát beteszik melléjük a tartályba, akkor a halak aktívak maradnak, és a mozgás hatására a húsuk feszesebb és ízletesebb marad. Így szól a történet.”
“Vannak olyan emberek, akik harcsák az életben – mondja a szereplő -, és ők tartják az embert lázban. Ők tartanak talpon, ők tartanak gondolkodva, ők tartanak frissen. És én hálát adok Istennek a harcsákért, mert unalmasak, unalmasak és unalmasak lennénk, ha nem lenne valaki, aki az uszonyunkat csípné.”
Nem világos, hogy ez az anekdota olyasmi-e, amit a tenger gyümölcseinek beszállítói valóban csinálnak – vagy hogy a halak edzése valóban javítaná a hús minőségét.
A horogra akasztott kékúszójú tonhal vadul küzd, ami, mint minden megerőltető edzés, azt jelenti, hogy az izmaiban sok tejsav kezd felhalmozódni. A tejsav csúnya elszíneződést vagy “égést” okozhat a tonhal húsában. Ezért a kékúszójú tonhal halászatakor, amelynek húsáért, ha friss, hihetetlenül magas árat lehet fizetni, a horgászoknak meg kell próbálniuk gyorsan a fedélzetre hozni a nagy halakat. Vannak olyan workshopok, amelyek megtanítják a halászokat arra, hogyan lehet a tonhalat megtisztítani a tejsavas égéstől. A tonhalfarmokon a halakat gyorsan elszállítják, és fagypont közeli sós vízben függesztik fel, hogy megelőzzék a tejsav égést.
Az, amit általában harcsának gondolunk – a bajszos, amit Louisianában megsütnek -, jellemzően édesvízi hal, és valószínűleg nem minősülne a sósvízi tőkehal “természetes ellenségének”. A harcsák, hivatalosabban a harcsaalakúak (Siluriformes) rendje azonban egy hatalmas és változatos halrend, számos tengerben élő fajjal. Általában azonban a horgászok úgy gondolnak ezekre a sósvízi harcsákra, mint szeméthalakra.
Az Anarhichas lupus, az atlanti farkashal “atlanti harcsa” néven is ismert, és gyakran él az atlanti tőkehal mellett. A farkashal azonban nem eszik más halakat, inkább rákokkal és puhatestűekkel táplálkozik.
A “harcsahalászat” kifejezés másik lehetséges – és talán helytállóbb – eredete, bár nem a “Catfish” film vagy a spinoff tévéműsor adja, a tengeri halak éttermi oldalán keresendő. Egyes éttermek olyan olcsóbb halat szolgálnak fel a vendégeknek, amelyet egy másik, drágább fajként címkéznek, és a drágább tenger gyümölcseiért pénzt kérnek.
A Boston Globe 2011-es vizsgálata a helyi éttermekben és piacokon a tenger gyümölcseinek téves címkézésével kapcsolatban megállapította, hogy egy dorchesteri étterem vendégei egy egészen másfajta harcsacsalás áldozatai voltak.
“A 23 dolláros lepényhalfiléről kiderült, hogy egy vietnami harcsa, az úgynevezett swai – táplálkozási szempontból gyengébb, és gyakran 4 dollár alatt van az ára fontonként” – írta a Globe.