Van egy átható kép Los Angelesről – könnyen elképzelhetjük, ahogy egy elegáns kabrió lehajtott tetővel halad egy tökéletesen ápolt úton, hangos zenével, kétoldalt magasodó pálmafákkal, mint egy letűnt kor ikonjai. Ez a kép Los Angeles történelmének bármelyik évtizedéből származhat – a zene és az autó talán változik, de a pálmafák megmaradnak, magasak és vékonyak, a hatalmas bőség oszlopai, és mindenütt jelen vannak.
Az első díszpálmákat a 18. században spanyol misszionáriusok ültették Los Angeles környékén, akik számára gyakorlati és szimbolikus jelentőséggel is bírtak – a pálmafák híres bibliai növénynek számítanak, és a pálmavasárnap és a hamvazószerda alkalmával a pálmaágakat használják. A misszionáriusok által ültetett datolyapálmák nem nyújtottak sem árnyékot, sem gyümölcsöt (a datolyapálmáknak kézzel kell megtermékenyíteniük ahhoz, hogy datolyát teremjenek), és bár a sivatagi legyezőpálma Dél-Kaliforniában őshonos, a datolyapálmák, az öreg mexikói legyezőpálmák és a királynőpálmák hamarosan meghódították Los Angelest.
A pálmafák népszerűsége a viktoriánus korszakban az üvegházak fejlődésével együtt nőtt, ami lehetővé tette, hogy egyébként barátságtalan környezetben is virágozzanak. Ebben az időben pálmakertek és pálmavédőházak épültek Európa-szerte – még a szerencsétlenül járt RMS Titanicon is volt egy pálmaudvar. A pálmafák a felfedezés és a hódítás viktoriánus ideálját testesítették meg, maguk mögött hagyva az ókor óta hordozott vallási asszociációkat, és az egzotikum felé haladva, amely végül a 20. századi Los Angeles megtestesítőjévé vált. A tizenkilencedik század közepének orientalizmusa súlyosbította a pálmafához hasonló importált látványosságok iránti vágyat.
Amint Los Angeles növekedett (gyorsan és sok irányban), a várostervezők nekiláttak az utcák szépítésének. A kertépítéshez a pálmafák olcsóbb alternatívának bizonyultak a grandiózusabb, klasszikus fákkal, például a magnóliával szemben, ugyanakkor mégis a nagyszerűség és a luxus érzetét keltették. Ráadásul a Los Angeles-i hőség ideális klímát biztosított a pálmafák virágzásához.
“A pálmafák tökéletesen tiszta, gondoktól mentes napokat sugallnak… Ők az amerikai Nyugat jelképei.”
A keletiek nyugatra csábítását célzó gondos marketingtevékenységek révén Dél-Kalifornia “féltrópusi” környezetként vált ismertté, amely a távoli országok fantáziáját foglalja magába a tengerentúli utazások és a megterhelő páratartalom nélkül. A kiadványok Los Angelest paradicsomként üdvözölték, és a pálmafákat a város előnyeit felsoroló cikkek mellett szerepeltették. Még a Dél-kaliforniai Egyetem is magáévá tette a pálma jelképét, mottójává nyilvánítva a Palmam Qui Meruit Ferat (“Aki a pálmát kiérdemli, az birtokolja”).
A 20. század elején Los Angeles könnyen elérhető fantáziavilággá vált, Hollywood felemelkedése pedig a város csillogásának és luxusának auráját hozta el. Számos hollywoodi filmben szerepeltek közel-keleti helyszínek, ami még inkább egzotikus, “veszélyes” vonzerővel ruházta fel Los Angelest. Ahogyan a viktoriánusok is hagyták magukat elcsábítani a saját orientalizmus-konstrukcióik által, úgy a modernebb Los Angeles-i lakosok is a pálmafák megszépített, idegen vonzereje alá kerültek.
A harmincas években a pálmafák iránti őrület Los Angelesben új csúcsokat ért el. Részben az 1932-ben Los Angelesben megrendezésre kerülő olimpiai játékokra való tekintettel hatalmas ültetési erőfeszítésekre került sor. Talán ennél is fontosabb, hogy a kezdeményezés a nagy gazdasági világválság idején munkalehetőséget is teremtett, és több mint 40 000 fa elültetését eredményezte. Ma L.A.-ben élnek a korábbi évtizedek erőfeszítései, hogy a kaliforniai sivatagot csábító kulturális oázissá változtassák.
Az elmúlt néhány évben azonban Los Angeles városi pálmafái elkezdtek pusztulni, mivel 75-100 éves élettartamuk a végéhez közeledik. A betegségek veszélye, valamint a vörös pálmabogár betörése miatt a pálmafák nehezen fenntartható kertészeti hagyománnyá váltak (még akkor is, ha nem vesszük figyelembe, hogy az egyre inkább vízhiányos Kaliforniában nagy szükségük van a vízre). A Los Angeles-i Víz- és Energiaügyi Hivatal 2006-ban bejelentette, hogy nem fogják pótolni az elpusztuló pálmafákat, és ehelyett a városképbe őshonos, szárazságtűrő növények, például őshonos tölgyek és platánok visszatelepítését tervezik.
A Kaliforniában őshonos sivatagi legyezőpálmák ott nőnek, ahol víz van – bár a pálmafák kulturálisan a sivataghoz kapcsolódnak, hatalmas mennyiségű vizet igényelnek. Kaliforniában a ligetek oázisok mellett csoportosulnak (ez egy olyan eset, amikor a filmes trópus pontosnak bizonyul) – innen a “Palm Springs” elnevezés. Az utóbbi években azonban a talajvízszint változásai akadályozták az őshonos pálmafa populációkat, és az aszály miatt a Los Angeles-i idegen pálmafák még inkább ellehetetlenültek.
Több mint 2500 pálmafaj létezik, és különböző éghajlatokon élnek – sivatagokban és esőerdőkben egyaránt. Kókuszdiót, bételdiót, datolyát és açai bogyókat termesztenek – még bort is lehet készíteni a nedvükből. Amerikában azonban a napsütéses álmodozásokban rejlik maradandó hatásuk. A pálmafák tökéletesen tiszta, gondoktól mentes napokat sugallnak. Pihenést és könnyed luxust ígérnek. A meleg tengerpartokkal és hullámveréssel teli paradicsomot szimbolizálják. Az amerikai nyugat jelképe – a szebb partok nosztalgikus ígérete.