A sportolók a tevékenységük relatív intenzitása miatt különösen érzékenyek a hővel kapcsolatos betegségekre. A túlzott hőfelhalmozódás óriási károkat okozhat az emberi szervezetben, és szélsőséges esetben akár halálos kimenetelű is lehet.
Az edzés során a dolgozó izmok által termelt hő a nyugalmi szint 15-20-szorosára is megnőhet. Ez ötpercenként a testmaghőmérséklet 1 Celsius-fokos emelkedését jelenti. Normál körülmények között a szervezet hőszabályozó rendszere fenntartja a testhőmérsékletet és a véráramlás növekedését a dolgozó izmokban edzés közben. Ezzel párhuzamosan megnő az izzadás és a párolgás, hogy ellensúlyozza ezt a hőtermelést. Ez az úgynevezett “hűtési” mechanizmus mindaddig működik, amíg a test megfelelő folyadékmennyiségét gyakori folyadékpótlással fenntartjuk. A dehidratáció hatására a felszíni erek összeszűkülnek, ami a vérmennyiség megőrzése érdekében hatékonyan leállítja a verejtéktermelést. Ez a maghőmérséklet drámai emelkedéséhez, a hőszabályozó rendszer összeomlásához és ezzel párhuzamosan a testhőmérséklet emelkedéséhez vezet.
A hipertermia, vagyis amikor a test maghőmérséklete emelkedni kezd, három szakaszban jelentkezik: hőséggörcs, hőkimerülés és hőguta – ez utóbbi a legsúlyosabb.
Tünetek és tünetek
A hőséggörcs a hőbetegség és a dehidratáció korai jele lehet. Jellemzően a sportoló az adott edzett izmok görcsösségére panaszkodik, amely nyújtással nem enyhíthető. A görcsök intenzív, hosszan tartó edzés után jelentkezhetnek, és a vízveszteség, valamint a test elektrolitjainak, például a sónak, káliumnak és kalciumnak az egyensúlyhiánya miatt alakulhatnak ki. Fizikai kimerültség és szédülés is előfordulhat (különösen a fiatalabb résztvevőknél). A rosszul akklimatizált sportolók érzékenyebbek. Fontos a sportoló azonnali kezelése a súlyosabb hőkárosodás elkerülése érdekében.
A hőkimerülés súlyosabb hőbetegség, amelyet a hosszan tartó izzadás miatti túlzott testfolyadékvesztés okoz. Ezt az állapotot bőséges izzadás, hűvös, nyirkos és sápadt bőr, valamint gyenge, szapora pulzus jellemzi. A sportoló általában szédül, hidegrázást vagy reszketést tapasztal, és képtelen koncentrálni. Ha nem kezelik, ez hőgutát okozhat, ami súlyos, akut életveszélyes sérülés, amely gyakran súlyos agykárosodást vagy halált eredményez. A hőkimerülés és a hőguta közötti különbségtétel gyakran nem ilyen egyértelmű. Lehetséges, hogy a hőkimerüléssel kapcsolatos jeleket és tüneteket mutatunk, és a maghőmérsékletünk hőgutát jelez.
A hőguta azonnali orvosi ellátást igénylő orvosi katasztrófa, amelyet három fő tünet jellemez: 40oC-nál magasabb rektális hőmérséklet, kifejezett szellemi zavartság és/vagy eszméletvesztés, valamint sokk. Az illető valószínűleg nem izzad, és a bőre forró, száraz és vörös. A pulzus gyors és szapora, a légzés pedig gyors és mély. A hőguta diagnosztizálásának legmegbízhatóbb módja azonban a rektális hőmérséklet mérése.
Helyszíni kezelés és kezelés
Hőgörcs. Ez a viszonylag enyhe állapot figyelmeztetés a testmozgás csökkentésére vagy abbahagyására. Fontos, hogy a sportolót eltávolítsák a hőségből, folyadékkal, például vízzel és hígított gyümölcslevekkel hidratálják újra, és figyeljék a súlyosabb hősérülésre utaló tüneteket. Friss gyümölcs, például banán fogyasztása segít a kálium pótlásában.
Hőguta és hőguta. A sportolót azonnal el kell távolítani a hőségből, és hűvös helyre (árnyékba vagy zárt térbe) kell helyezni. A hőguta okozta halálozási arány közvetlenül összefügg a hőemelkedés hosszával és mértékével. Ha az áldozat hőmérsékletét az első emelkedéstől számított 45 percen belül normális szintre lehet csökkenteni, a halálozás kockázata általában nem haladja meg a 10 százalékot. Az áldozat ruházatát meg kell lazítani vagy le kell venni. Ha ventilátor jelenlétében hideg vizet csepegtetünk a testére, az növeli a hőveszteség mértékét. A ventilátort el kell távolítani, ha reszketés jelentkezik.
A lázmérés is fontos. A hőguta és a hőguta közötti különbségtétel egyetlen megbízható eszköze a rektális hőmérő használata. Ennek hiányában a legjobb, ha “az óvatosság oldalára tévedünk”, és a súlyosabb állapotot feltételezzük. Amíg a sportoló eszméleténél van, igyon hűvös folyadékot. Abban az esetben, ha a sportoló eszméletlen, sürgősségi orvosi segítségre van szükség az intravénás folyadékpótláshoz. Végül, a nyak, az ágyék és a hónalj területén lévő fő artériák jegelésével, valamint hideg, vízzel átitatott lepedők, törölközők vagy ruhák sportolóra helyezésével megkönnyíthető a bőrből a szívbe visszatérő vér lehűlése.
Az ezzel kapcsolatos kockázati tényezők
Minden egyes sportolónak sajátos tűrőképessége van a hőhatással szemben, amely az általános egészségi állapottól, a kebel méretétől (felület és testarány), a kondíció szintjétől, az akklimatizációtól, a kimerültségi állapottól, a közelmúltbeli táplálkozástól, valamint a folyadék- és elektrolitfogyasztástól függően változhat. Valamint a 15 évnél fiatalabb és a 40 évnél idősebb egyének érzékenyebbek a hőségre.
A sportolóknak minden edzésen és versenyen korlátlanul hozzá kell férniük a vízhez. Ösztönözni kell őket arra, hogy több vizet igyanak, mint amennyit szeretnének, különösen a meleg időben végzett hosszabb aktivitási időszakokban. A vízveszteséget az edzés előtti, alatti és utáni megfelelő vízbevitellel lehet kompenzálni. Hígított kereskedelmi forgalomban kapható elektrolititalok is használhatók, azonban teljes erővel mind ezek, mind a sótabletták csökkentik az égetően szükséges víz felszívódási sebességét. Ne feledje, hogy a sótabletta nem ajánlott, mivel megül a gyomorban, és többet árt, mint használ. A sportolók gyakran úgy tudnak felkészülni a hőségben végzett intenzív tevékenység során megnövekedett elektrolitveszteségre, hogy a verseny előtt kis mennyiségű sót adnak a szokásos étrendjükhöz. Ha nincs megfelelő mennyiségű testfelület kitéve, az izzadság nem tud elpárologni, és a test nem hűl le. Mind a sportoló felszerelésének, mind a ruházatának lehetővé kell tennie az izzadság megfelelő párolgását a magas hőmérséklet és páratartalom idején, és nem szabad túlzottan eltakarni a hőveszteséget okozó területeket (nyak, hónalj, belső comb).
Az edzéseket és a mérkőzéseket úgy kell ütemezni, hogy a sportolók ne legyenek kitéve a nappali csúcshőmérsékletnek. Bölcs dolog az Országos Meteorológiai Szolgálat hőindexét használni. Egy 4-8 napos, fokozatosan hosszabb ideig tartó, hőségben végzett edzésprogram javítja a keringési és izzadási reakciókat, amelyek elvezetik a hőt, így minimalizálva a hőkimerülés előfordulását. Az edzéseket lassan (azaz 2-3 hét alatt) kell növelni a sportolók által megszokottnál magasabb hőmérsékletű és/vagy páratartalmú éghajlaton. A fiatalabb sportolóknak, a rossz kondíciójú sportolóknak és a túlsúlyos sportolóknak hosszabb időre van szükségük az akklimatizálódáshoz.