Grand jury, az angol-amerikai jogban egy olyan csoport, amely megvizsgálja a bűncselekménnyel vádolt személyek elleni vádakat, és ha a bizonyítékok indokolják, hivatalos vádakat emel, amelyek alapján a vádlottakat később bíróság elé állítják. A nagyesküdtszéken keresztül laikusok vesznek részt a gyanúsítottak bíróság elé állításában. Bár bírósági vizsgálatokat tart, a nagyesküdtszék nem dönt a bűnösség vagy ártatlanság kérdésében. Funkciója inkvizítori és vádló jellegű, ellentétben a kisesküdtszékével, amely az ügyeket tárgyalja. A nagyesküdtszék feladata annak eldöntése, hogy van-e “valószínűsíthető ok” vagy “prima facie bizonyíték” annak feltételezésére, hogy egy személy bűncselekményt követett el. Amennyiben így dönt, vádiratot, azaz hivatalos vádiratot nyújtanak be, és a vádlottnak bíróság elé kell állnia egy kisesküdtszék előtt, amelynek feladata, hogy “minden kétséget kizáróan” megállapítsa a bűnösség kérdését. A nagyesküdtszék nagyobb függetlenséget élvez, mint a kisesküdtszék. A bírósági ügyész utasításokat ad neki jogi és ténybeli kérdésekben, de vizsgálatai viszonylag mentesülnek a felügyelet alól. Bár az esküdtszék szorosan együttműködik az ügyésszel, formálisan nem az ő ellenőrzése alatt áll.
Az eljárás azzal kezdődik, hogy a bíróság véletlenszerűen kiválasztja a testületet. Ebből a testületből választják ki az esküdteket, akiknek száma általában 12 és 23 között van. A bíróság az eskütétel előtt bármilyen okból, vagy azt követően kötelességszegés (pl. a gyanúsítottakkal való összejátszás) miatt felmenthet egy esküdtet. A kiválasztást követően az esküdtek esküt tesznek, hogy becsületesen és szorgalmasan végzik feladataikat, a bíróság pedig ismerteti feladatukat és az ügy konkrét ügyeit. Az esküdtszéknek általában van egy, a tagjai közül választott vagy a bíróság által kinevezett elöljárója.
A közhivatalnokok (pl. a seriff) szolgáltatnak információkat, és az esküdtszék tanúkat és iratokat idézhet be. A nagyesküdtszék tanúk feletti jogköre hasonlít az eljáró bíróságéhoz. A tanúknak meg kell jelenniük, és általában tanúskodniuk kell. A tanúvallomás megtagadása megvetésnek minősülhet, bár a tanúktól nem követelhető meg, hogy terhelő vallomást tegyenek. A tanúk kihallgatása az esküdtszék belátása szerint történik, és általában az ügyész végzi, akinek azonban nem kell részt vennie, és semmiképpen sem avatkozhat bele a tanácskozásba és a szavazásba. A gyanúsítottak általában nem hívhatnak tanúkat, nem terjeszthetnek elő bizonyítékokat, és nem jelenhetnek meg az esküdtszék előtt. A tanúknak általában nincs joguk ahhoz, hogy ügyvéd jelen legyen velük a teremben, amikor az esküdtszék előtt megjelennek. Az eljárás titkos és informális, bár a bíróság az igazságszolgáltatás érdekében feloldhatja a titkosságot. A szövetségi bírósági rendszerben és számos amerikai államban az eljárást fel kell jegyezni, kivéve az esküdtek tanácskozását és szavazását. Az eljárásról készült jegyzőkönyvek általában az ügyész és a bíróság rendelkezésére állnak, és néha a vádlott számára is hozzáférhetőek.
A nyomozás során vádirat vagy vádirat készül, amely a büntetőjogi vád hivatalos bejelentése. Az esküdtszék általában vagy felmenti a gyanúsítottat, vagy büntetőjogi felelősségre vonja. A vádiratot a vádesküdtek egyszerű többségével lehet meghozni.
A nagyesküdtszék a középkori Angliából származik; III. Henrik (1216-72) uralkodásának idejére már használatban volt. Jellegzetesen a common law (azaz a bírói döntéseken alapuló, Angliában és az Egyesült Államokban kialakult jog) továbbfejlesztése. Kezdetben az esküdtszék egyszerre vádolta és ítélte el a gyanúsítottakat, de ezeket a funkciókat később szétválasztották. A nagyesküdtszék célja az volt, hogy a tényleges vádemelést megelőző polgári meghallgatással megakadályozza az angol korona elnyomó büntetőeljárását.
A gyakorlatban a nagyesküdtszék általában az ügyészek kívánságait teljesíti; ez, valamint a nagyesküdtszék költségei miatt egyes nemzetek eltörölték vagy súlyosan korlátozták működését. Angliában a nagyesküdtszéket 1933-ban részben, 1948-ban pedig teljesen eltörölték. Az Egyesült Államokban a súlyos bűncselekmények esetében az esküdtszéki vádirathoz való jogot a szövetségi bíróságokon az alkotmány ötödik kiegészítése biztosítja. A szövetségi büntető törvénykönyv azonban lehetővé teszi az ügyészeknek, hogy a halálos bűncselekmények kivételével minden ügyben eljárást indítsanak, ha a vádlott lemond a nagyesküdtszék előtti vádemelésről. A lemondások gyakoriak, és a szövetségi bíróságokon a legtöbb büntetőeljárást még a súlyos bűncselekmények esetében is az ügyészek kezdeményezik. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az Ötödik Alkotmánymódosításban foglalt nagyesküdtszéki követelmény nem kötelezi az állami bíróságokat arra, hogy nagyesküdtszéket alkalmazzanak. Emiatt néhány amerikai állam eltörölte a nagyesküdtszéket, sok más állam pedig jelentősen korlátozta annak használatát. Ezek az államok – különböző szabályozások mellett – a súlyos bűncselekmények vádját egy információnak nevezett eszközzel engedélyezik a nagyesküdtszék általi felülvizsgálat nélkül.